Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 2. szám
A PAPIROSKÉSZÍTÉSTŐL A PAPÍRGYÁRTÁSIG Asi elfoglalta a várost. A lakosság nagy része elmenekült. A település már csak erődítményként létezett, s feltehetően vámkordon szerepét töltötte be Tripoli felé. Az arab hódítók egymást váltották. Az Aglapidák, majd Fatimidák után az Almorandák, s végül az Almohádok uralták a területet, s harcoskedvű lovasaik Leptis falai mögül indultak a berberek elleni támadásaikra. A IX. század második felében még éltek emberek az erőd falai között. Az arab invázió után azonban nyomasztó csend ereszkedett a tájra, mely egykor egy messze földön ismert világváros pezsgő életét visszhangozta. Az uralkodó északi, északkeleti szelek homokleplet borítottak a pompás épületek romosodó falaira. Az észak-afrikai part réme, a ghiblinek nevezett forró délkeleti szélvihar kiszámíthatatlan szeszélyességgel zúdította a városra a Szahara homokját. A felkorbácsolt por ott táncolt a valamikor nyüzsgő élettel teli tereken és utcákon, s fokozatosan felrakódott a gondosan megmunkált kövezetre. A tenger a viharok alkalmával kiöntötte tajtékját a partszegélyre, s a Wadi Lebda hordaléka elborította a torkolatvidékre épült városnegyedeket. Leptis Magnóban megszűnt az élet. A foglalatot pedig, amelyben fejlődött és ragyogott, a lenyűgöző szépségű városékszert, betemette a homok. Eltüntette a föld színéről, de egyszersmind be is fogadta, védőén betakarta és megőrizte hosszú évszázadokon át háborítatlanul és érintetlenül. Észak-Afrika zegzugos, vég nélkül elnyúló partján ma is csend honol. A régészek munkája nyomán ásónyomról ásónyomra bontakozik ki a homokból a múlt, s elevenedik fel a történelem. A márványoszlopok hófehéren csillannak meg a vakító afrikai napfényben. A Cardo Maximus kihalt sugárútja mögött sötéten kéklik a tenger, s a színház néma romjai hullámveréstől hangosak. A Forum Severianum magányos szónoki emelvényén röviden megpihennek a sirályok. M. BODOKY MÁRTA Az i. sz. 105. évben egy napon Caj Lun, Ho Ti kínai császár hivatalnoka bebocsátásra várt urához. Fényes színe előtt szóval kívánta megismételni javaslatát egy új íróanyagra, amely a szép, de drága selyem és a súlyos bambusztábla utóda lehetne. A szertartásos mosolyok és hajlon- gások után bemutatta találmányát. A császár elrendelte: Kína-szerte terjesszék el a papírkészítés mesterségét. De hót mi is volt Caj Lun találmányának lényege? Növények rostoza- tát főzéssel, áztatással fellazították és a fellazított nedves anyagot mozsarakban törték. így a növényi rostrendszer szétzilálódott és vízzel híg péppé volt keverhető. További hígítás után a szétvált rostszálak úszkáltak a vízben. Állandó kevergetés mellett bambuszból készült merítőszitát húztak a híg pépen keresztül. A szitán fennmaradt a rostok egy rétege, a víz pedig kicsorgott a rostok közül. A szitát eközben állandóan rázogatták, hogy siettessék a víz kicsurgását, és hogy minél jobban összekuszálják a fennakadt rostokat. Ez volt a tulajdonképpeni lapképzés. A nedves lapokat még préselték, majd szárították. Ezek után a kínai papírkészítő mesterek rizskeményítőből készült bevonattal látták el a lapok felületét. Az így elkészült vékony, fehér lapra már írni lehetett. A növényi rostok (kínafű) mellett már az első mesterek is kevertek rongyhulladékot az alapanyaghoz. De a rongy felhasználása szinte egyedüli alapanyagként csak sokkal később, az arab papírkészítésben terjedt el. A papírt hamarosan megismerték a Kínától nyugatra fekvő országokban is. Keresett portéka lett, csak készítésének titkát nem tudták sokáig felfedni. I. sz. 750 körül pattant ki a mesterség titka. Az arabok és kínaiak közötti háborúban az arabok kínai papírkészítő mestereket is foglyul ejtettek. A papírkészítés titka így ismertté vált, s hamarosan az egész arab uralom alatt álló világon megkezdődött a papírkészítés. Az arab mesterek (a kínai nyersanyagok hiányában) szinte kizárólag rongyból készítettek papírt, ezért az előállítás folyamata némileg módosult. De az elv és a lényegesebb munkamozzanatok szinte változtatás nélkül öröklődtek századról századra és országról országra, egészen a XIX. századig, amikor az utolsó papírmalmok is leálltak, a tömegtermeléssel már nem állhatták a versenyt. A papírkészítés történetének útjai az araboktól Európa felé tartanak. A PAPÍRKÉSZÍTÉS A TÁVOL-KELETEN. XVII. SZÁZADI METSZETEK 15
