Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 1. szám
(KV Ott, ahol a Duna nyugat-keleti irányát megváltoztatva délre fordul, ezen a festői vidéken és természetes folyami átkelőhelynél réges-régen megtelepedett az ember. Bronzkori, majd római, később szláv lakhelyekről tudunk, de a mai Vác városának történetét azóta tartjuk számon, amióta István király püspökséget alapított itt, s 1075-ben, a garamszent- benedeki apátság alapítólevelében már városnak nevezték. De igazán nagyváros a következő évszázadokban mégsem lett belőle. Tatárok, törökök, tűzvészek pusztították. Látszólagos aranykora Migazzi Kristóf idejére esett: a hatalmas és nagyravágyó váci püspök (egyúttal bécsi bíboros is) a híres Canevale építésszel nemcsak a pompás székesegyházat építtette, hanem 1764-ben, Mária Terézia látogatásának emlékére, 20 méter magas díszes kőkaput is emeltetett — hazánk egyetlen diadalívét. Aztán jobbára megint csak közvetett dicsőségek jutottak a városnak: itt kötött ki az első dunai gőzhajó, itt volt 1846-ban az első magyar vasútvonal végállomása; 1849- ben kétszer is hősi csatát vívtak itt a honvédcsapatok, az április 10-i ütközetnél sérültek meg a Gombás patak hídjának barokk szobrai. Itt írta Petőfi az Anyám tyúkját, itt jelentek meg először Csokonai versei és Kármán József könyve, a Fanni hagyományai. De maga Vác, a főváros árnyékában, csak jelentéktelen iparral rendelkező álmos, szegény kisváros maradt. Egyik fő és kétes hírű nevezetessége a hajdani nemesi akadémiából átalakított fegyháza lett. Ma Vác többek között textil-, hajó-, híradástechnikai, gumigyára, a nemzetközi hírű FORTE fényképészeti anyag gyára, de mindenekfölött a Dunai Cement és Mészmű révén az ország egyik jelentős ipari bázisa. Maga a város pedig rendbe hozott barokk műemlékeivel, modern lakónegyedeivel megszépültén, megfiatalodotton ünnepli születésének 900., újjászületésének 30. évfordulóját. í 24
