Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)

1973 / 3. szám

»FÉL3Q rffiffîKH, FÉL3G äRREP...« SZÜRETI NÉPSZOKÁSAINKBÓL Aratási népszokásaink bőségének is­meretében meglepő, hogy a szüreti népszokások már közel sem kínál­nak ekkora bőséget. Kétségtelen vi­szont, hogy a kenyér maga az élet, míg a szőlő leve csupán az élet de­rűsebbé, hangulatosabbá tételét szolgálja. Feltehetően ezért kap na­gyobb szerepet a nép szokásaiban is az aratás, mint a szüret. A szüret kezdetét valamikor meg­határozott naphoz kötötték. Terézia napján (október 15.) a balatoni, Or­solya napján (október 21.) a somlói, Simon Júdás napján pedig (október 28.) a tokajhegyaljai szüretek kez­dődtek. A modern szőlőgazdasági irányel­vek a szüretet olyan munkafolyamat­nak tekintik, amely nagy gondossá­got, körültekintést — nem utolsósor­ban csendet igényel; nem tűr lár­mát, tréfát, mulatozást, így aztán a mai ember nem is igen tud már fogalmat alkotni az egykor volt szüretek ízéről, hangulatáról, mert hiszen azokat éppen a nagy harsányság, hangoskodás, vidámság jellemezte. Már a nyitány is milyen harsányan szólt. A szüret, ugyanis, „rikogatással" kezdődött, azaz a munkába álló le­gények teli torokkal elrikkantották magukat, ezt aztán átvették a kö­zeli szőlőszedők, majd azoktól is a szomszédaik, és a sok tarka, sok színű-fekvésű hang végigvonult a szőlőföldeken, visszhangzott az egész hegyoldalon. A rikogatásba itt-ott pisztollyal is beledurrogattak, ahol pedig a lányok, menyecskék már hajlongtak a szőlőtőkék dús tövére, nagyokat pukkantak a „békák” és a legsikeresebben időzítettek be is ugráltak a szoknyák alá. Követte is ezt nagy riadalom, sikongás, bele­keveredve a vidám hangzavarba. A XVI—XVII. században még any- nyira ünnepszámba ment a szüret, hogy ennek idején a törvénykezés is szünetelt. Akik viszont ilyenkor vét­keztek, azoknak sokszorosan kellett lakolniuk vétkeikért. Ezt nagyon ko­molyan vették akkoriban, s bizony nemegyszer előfordult, hogy a más időszakban jelentéktelennek tűnő vétség elkövetőit könnyedén „Ábra­hám kebelébe" küldték, ami mai nyelvre lefordítva, kivégzést jelent. Vidámság és jókedv költözött a sző­lőskertekbe, a hegyek oldalára. Ven­dégek jöttek és mentek, jó ideig vége-hossza nem volt a dínom-dá- nomnak. Az egykori szüretek ízét, hangulatát nagyszerűen érzékelteti Baksay Sán­dor a magyar népszokásokról írott tanulmányában: „Félig munka, félig ünnep a szüret. Munka: mert Nagy-Uramnak is, hol­ott a gömbölyű keze már rég nem érintette az eke szarvát, Nemzetes Uramnak is, aki csak béresei által munkálkodik és Nagyságos Uramnak is, akinek nevében gazdatiszt paran­csol — fel van gyűrve két karján az ingujj; doctor medicinae és juris uraknak, sőt még a Főtisztelendőnek csókhoz szokott kezei is megmar­kolják a cseberhordó rudat, és űzik a szüreti sportot, ünnep: mert a szedők háta mögött nem ispánkodik senki: annyit végeznek, amennyit akarnak; holnap is nap lesz. Délben MULATSÁG A VÁRALJAI SZÜRET UTÁN VEGORSÓS SZÖLŐPRÉS (1835. MENCSHELY) ebéd, de nem négy fal között, ha­nem a hajlék előtti zöld gyepen, vagy a nagy diófa alatt, nem is ezüstre terítve; bádog kanál, vas- nyelű kések járják itt. Sánta lábú asztalok körül hordókon végignyúj­tott deszkaszálakra telepszik a hívott vagy magától jött, de egyformán szívesen látott vendég; juh-húsos kása, szüreti káposzta, pörkölt hús, — minden kitelik a bárány korától fogva e célra hizlalt ürüből és né­hány hüvely egészben befőzött édes pirospaprikából. Akinek az egészsé­ge megkívánja, feketekávét is kap, de itt nem porceláncsészékben, ha­nem apró borospoharakban; köszön­je meg, ha nem evőkanalat kap hozzá, hanem a régi asztalfiókból kerül valami ős-időbeli pakfong, öreganyáink kávéskanala. A cigány jár hajlékról-hajlékra; ahova délben érkezik, ott ragad. Naphosszat pat­tognak a békák, ezek az apró pokol­gépek, ijesztgetve a fehércselédet, alkonyat után kigyulladnak a raké­ták, a csőszök vaspuskái dörögnek, hegy és erdő veri vissza a dörgést és a dalt. Gyermekké lesz minden ember." A szüreti „végzőknek” — akárcsak 38

Next

/
Thumbnails
Contents