Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
tozata. Mintha Béni itt már nemcsak a maga nevében ábrázolna, hanem szülei és testvérei nevében is ez egyetlen végső remekműben foglalná össze, mi az, ami mindnyájukban közös. Már e mű megszületése is megfoghatatlan csoda, hiszen azután készítette, miután agyembóliája elnémította szavát, féloldalát megbénította — az alkotó jobb kezet is —, úgyhogy ép bal kezével szinte újra meg kellett tanulnia a mintázást, a rajzot. Végső soron mi a Ferenczyeknek a közös testámentuma számunkra? Nagyon helyes, ha a Föld minden részén azon fáradoznak, hogy az embertömegeket minél nagyobb jólétre emeljék. Az éhezés, a fázás, az alultápláltság, a hajléktalanság megszüntetése - ez most első és legfőbb feladatunk. Azonban e törekvéssel együtt jár egy súlyos torzulás is, amelyet főleg a technikailag legfejlettebb országokban figyelhetünk meg — és kísért már nálunk is —, amikor az anyagi javak birtoklása és fogyasztása öncéllá válik. A csak élvezni, „fogyasztani” tudó és akaró ember éppúgy csak felfalni tudja embertársát, mint a hajdani afrikai kannibál. Hogy lehet kikerülni a léleknek e torzulását? Úgy, hogy vissza kell állítani az értékek igazi rendjét, vagyis azt, hogy az ember vágyainak, törekvéseinek célja ne a tárgyak, ne a pénz, ne a státus legyen, hanem a másik ember szeretete és szolgálata. És éppen ez a Fe- renczy család művészetének végső célja és egyetlen örök eszmei mondanivalója, és ezért emelkedik olyan páratlan magasba a FERENCZY BENI: FORDO NO XX. század — ha még oly látványos és hangos — egyéb művészi törekvései fölé. No nem az avant- garde óriásaira gondolok, egy Apollinaire-re, Stravinskyre, Pi- cassóra, Mondrianra, hanem ezeknek kései epigonjaira és haszonélvezőire, akik a fogyasztói szemlélet sznobjainak a kiszolgálói: hovatovább teljesen elfeledkeznek az emberről, műveikben eltűnik minden emberi, vagy teljesen élettelen tárggyá válik. A Ferenczyek művészetének ez, a XX. században oly ritka, hamvas elfogódottsága, szinte vallásos áhítata egyedül az élő embertársnak szól, akit szeretni és szolgálni kell - erről vall végső tisztasággal és egyszerűséggel Fe- renczy Béni érett kései művészete, amely már átlépett a halandóság korlátain is, hiszen leg- megrendítőbb művészi vallomáscsodáit akkor alkotta meg, miután teste, alkotó jobb keze megbénult. De erről már csak versben tudok szólani: Visszatért a halálon-túlról, honnan még nem tért vissza ember és rajzolta, amit ott látott, íme a szamáron ülő ifjú Anya, kezében a Kisded, háttérben az Apa — Giotto-nál is gyerekesebbsugárzón. A bűnös nő, akinek meg bocsáttatott, a tékozló fiú, amint visszatér. Onnan túlról tért vissza tétován, vagy féltestével még most is ott időzik? S mi lélekzetfojtva lessük remegő bal kezét: mily tehetetlen, mégis fut magától, mintha vezetnék, hisz meglelte, mit oly szomjun keresett, s kész a kép: árny-, bűn-nélküli gyermekek, állatok. 1ÁN0SY ISTVÁN 5
