Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
MflKONOE ' SZOBRÁSZAT \ A mai, fejlődő, átalakulj Afrikában, az épülő modern szállodSIr, repülő" terek, vasutak, remek betonútok világában, a régmúlt idők kulturális emlékei mellett élő, a mindennapi élet rezdüléseit követő művészetek is virágzanak. Ezek egyike a Kelet- Afrikában kifejlődött, törzsi alapokra visszavezethető faszobrászat új irányzata: a modern makonde szobrászat. A különleges, tetovált arcú makon- dék törzsének ősi földje a mai Mo- zambik területén volt. Kultúrájuk 1917-ig csaknem háborítatlanul fejlődhetett, mert a Makonde-fennsík meredek szakadékéi természetes védelmet nyújtottak az idegenekkel, még a portugál gyarmatosítókkal szemben is. A művészet igen fontos szerepet játszott a makondék életében és összefonódik már a törzs eredetéről szóló legendákkal is. A monda szerint: „A mosdatlan és magányos férfi a bozót lakója volt. Egy szép napon női figurát faragott magának, ebben az alakban fejezte ki mindazt, amire vágyott. A kunyhó sarkába állított faszobor egy éjszaka életre kelt és a makondék ősanyjává lett.” A makonde törzs hagyományos avatási szertartása előtt a felnőtté avatandó ifjakat oktatásban részesítették. Ez magába foglalta a mindennapi élet különböző mozzanatait, a munka, a családi élet kérdéseit, valamint elvont fogalmak: szellemi élet, származás és egyéb problémák magyarázatát. Az oktatás faszobrok felhasználásával folyt. A témák változatossága, a fogalmak megjelenítése igen magas fokú kifejezési készséget követelt és fejlesztett ki. Ennek köszönhető az a gazdagság, csodálatos képzelőerő és kifejezésmód, ami ma is olyan megkapó és döbbenetes erejű ezekben az ébenfa figurákban. A portugál gyarmatosítók 1917-ben hadiút építésével kettévágták a makondék földjét. Az önállósághoz szokott, szabadságukat féltő makondék ekkor csoportosan kezdtek átszivárogni az akkori Tanganyika területére. A mai Tanzániában szinte kizárólag faszobrászattal foglalkoznak, ebből tartják fenn magukat. Kezdetben a csoportosan dolgozó faszobrász közösségek az ősi motívumokat reprodukálták. Ez a magyarázata a kétféle, azaz a mindennapi és az elvont kérdéseket megjelenítő irányzatnak. Nagyon szépek és európai ember számára is megrendítőek a primitív munkaeszközökkel dolgozó emberek mes- terségbelileg igen jól formált, finom kidolgozású képmásai. Az igazi művészi lélek azonban az anyaszobrok soránál mutatkozik meg leginkább. A ma is meglévő matriarchális rendszer fő jellemvonása a nő, az anya tisztelete. A makonde művészetben a női figurák általában magasabbak a férfiaknál és náluk vannak az élet kényelmét jelképező holmik: a gabonásbödön, a vizeshordó és a művészet virágzását előmozdító, ihletet adó pipa. A pipa gyakran kábítószert is tartalmaz, egyesek szerint talán éppen ennek segítségével álmodják meg azoknak a meghökkentően elvont embereknek, szellemeknek, ősöknek a világát, ami a másik stílusirányzat jellemzője. Kínzó és kínzott, álmodó, kéjelgő, gyötrődő emberi és szellemarcok és testek áradata gomolyog ezeken az ébenfa oszlopokon és tönkökön. A múlt, a jelen és a jövő jelképei, az élet keservei és gyönyörei fonódnak egymásba. Néha állatok, kígyók, hosszú csőrű madarak egy-egy ilyen csoport domináló alakjai. Tömegesen gyártják ma már a turisták ízlését kiszolgáló faragásokat is, de az igazán tehetségesek egyénileg dolgoznak és alkotásaik valóban művésziek. A makondék művészete ma is magába szívja az őket körülvevő világ új benyomásait. Felfedezhető ezekben minden: a színes magazinok képeinek a hatásától a humorig. Saját maguk kigúnyolása, vadászok, misszionáriusok, fehér emberek igazán jól megformált figurái jelentenek új és új témákat ebben a ma is élő, fejlődő művészetben. TORNAI ISTVÁN 39
