Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)

1973 / 1. szám

ték, a paszomántos céhek megint felvirágoznak, felelevenítik a dolmányt, csak ekkor már atillának nevezik a sötét posztóból készült zsinóros kabátot.

Aztán a rebellis magyar érzelmek — legalábbis az öltözködésben — ismét háttérbe szorulnak nyugat-európai hatásra. Megjelennek az uszályok és a turnűrök. Ugyan, hogyan tudták a 70-es évek szabónői olyan mulatságosan és rafinálton feltornyozni a szoknya hátsó részét? Külön művészet lehetett leülni egy ilyen ruhában. Nem is beszélve arról, hogy a gavallérnak ugyancsak fejtörést okozhatott, meddig tart a turnűr és hol kezdődhet a nő . . .

Ha vallatóra fogjuk az Iparművészeti Múzeum ruhagyűjteményét, az folytatja tovább a históriát. Feminista mozgalmak . . . Elkopnak az uszályok és turnűrök, testhez simuló, egybeszabott princessz a divat. Sportos jellegű öntudatos női ruhák, a céltalan és kényelmetlen fodrok, puffok, dudorok helyett. A férfiak már cilindert, puhakalapot,

kabátot, gehrockot hordanak. Gőzhajók járnak a Dunán, Baross Gábor vasutat épít, egyre-másra alapítják a gyárakat — megszületik a konfekció. Nyugat-Európában már a XIX. század elején árusítanak készruhákat, nálunk a század második felétől nyer polgárjogot. Dicsőséges, mámoros ünnepségsorozat a millennium; rövid időre ismét feléleszti a magyar díszruha divatot, amely 1916-ban a koronázás alkalmával ismét reneszánszát éli egy ideig, s később, a politikai szemfényvesztés korszakában, a második világháború előtt ismét felbukkan. Ezúttal meglehetősen fantáziátlanul, művészietlenül; tükrözve, hogy a magyar ruha egyáltalán nem képvisel magyar érdekeket.

Szép anyagot gondoznak, válogatnak az Iparművészeti Múzeum munkatársai, László Emőke és Borsi Sándorné, hogy ezzel is kiegészítsék több mint két évszázad magyar kultúrtörténetét.

HALASI MÁRIA

Pelbárt Oszkár rajzai