Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 4. szám
Sokszor szidott tudomány Az időjárás eseményeinek rendkívül nagy befolyásuk van nemcsak a gazdasági élet minden ágára, hanem személyes kényelmünk és közérzetünk alakulására is. Ezért érthető, hogy az időjárás szeszélyes jelenségei már ősidők óta foglalkoztatták az emberiséget. Szerették volna megérteni az időjárás változásának okait és előre látni a küszöbön álló fordulatokat. Ez a törekvés sok évezreden át nagyon csekély sikerrel járt. Földünk légköre (amelyen belül az időjárás folyamatai lejátszódnak) óriási kiterjedésű és bonyolult tulajdonságokkal rendelkező gáztömeg, amelynek alaposabb vizsgálatához különleges fizikai és műszaki eszközökre van szükség: repülőgépekre, rakétákra, radarkészülékekre és egyéb elektronikus berendezésekre. Mindezek a nélkülözhetetlen kutatóeszközök azonban csak a mi évszázadunk vívmányai. Ezért az időjárással foglalkozó tudomány (a meteorológia) még az úgynevezett fiatal tudományok közé tartozik, a gyors fejlődés időszakát éli és még ma is sok hiányossággal küszködik. A meteorológia bevezető időszaka a tizenhatodik század végén kezdett kibontakozni. Őseink meteorológiája Galilei és a Páduában élő Santorio a századforduló táján felfedezik a hőmérőt. Viviani 1643-ban elkészíti az első higanyos légnyomásmérőt, de magát a „barométer” elnevezést csak az angol Robert Boyle, a gáztörvények felfedezője vezeti be 1662-ben. Azonban Perrier már korábban, 1648-ban elvégzi híres kísérletét a franciaországi, 1465 méter magasságú Puy-de Dome csúcson, amellyel kimutatja, hogy a levegő nyomása felfelé rohamosan csökken. Ennek a kísérletnek a gondolata Perrier sógorától, Blaise Pascaltól- származott, noha Pascal maga nem vállalkozott a számára fáradságos hegyi expedícióra. Hatalmasat lépett előre a meteorológia 1660. december 6-án, amikor Otto von Guericke, Magdeburg város tudós polgármestere, első ízben vállalkozott arra, hogy a barométer hirtelen süllyedése alapján előre jelezze egy nagy szélvihar kialakulását. Ez volt az első olyan alkalom, amikor a meteorológiai ismeretek hasznos eredményt szolgáltattak nagy embertömegek jóléte és biztonsága szempontjából. 1783-ban megalakult a Mannheimi Meteorológiai Társaság, amely már hálózatot létesített megfigyelő állomásokból Európa 39 különböző pontján. A hálózat legkeletebbre fekvő állomása az akkori budai csillagvizsgáló intézetben volt. Jelenleg több ezer meteorológiai észlelőállomás működik ugyanezen a területen, s a különféle gyakorlati igények kielégítésére (árvízvédelem, légi közlekedés stb.) még ezt a hálózatot is állandóan bővíteni kell. Az izobárok korszaka A huszadik század elejéig az időjárási előrejelzések alapjául a légnyomási viszonyok szolgáltak. Az időjárási térképeken görbékkel kötötték össze azokat a pontokat, ahol a légnyomás értéke azonos volt. Ezeket a görbéket nevezik izobárok- nak. Ha az izobárok sűrűn feküdtek egymás mellett, akkor erősebb szél kialakulására következtettek. Ahol a légnyomás értéke legnagyobb volt (az úgynevezett anticiklonokban), ott csendes, szép időre számítottak. Ahol a légnyomás kisebb volt, mint bárhol a környezetben (ciklon), ott rossz időt vártak. Kiderült, hogy a szél az anticiklonokat körbejárja az óramutatóval megegyező irányban, a ciklonokat pedig az óramutatóval ellenkező irányban; ezen az alapon tehát a szélnek az irányát is előre lehet látni. Ezek a szabályok az esetek nagy részében beválnak, de elég gyakran bizonyulnak téveseknek. Az izobárok alapján készült előrejelzések tehát nem mindig voltak megbízhatóak, ezért nem is elégítették ki a különféle prognosztikai igényeket. Az izobárok ugyanis csak a légkör legalsó, talajmenti rétegeinek az állaNAPSUGARZAS- MERŰ MŰSZEREK A BELGA METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT OBSZERVATÓRIUMÁBAN UCCLE-BEN (BRÜSSZEL) AZ ELSŐ LÉGNYOMÁSI ES SZÉLELOSZ- LASI TÉRKÉP (UTÓLAGOSAN KÉSZÜLT AZ 1786. MÁRCIUS 6-1 ADATOKBÓL) potát mutathatják meg. Az esők, havazások, zivatarok, jégesők azonban nem a talajmenti levegőrétegekben keletkeznek, hanem több ezer méterrel a fejünk felett. Ott pedig egészen más állapotok uralkodhatnak, mint idelent. Az aerológia korszaka Az aerológia a meteorológiának az a korszerű ága, amely a légkör magas rétegeiből szerez pontos mérési adatokat repülőgépek, léggömbök vagy rakéták segítségével. Az aerológia a századforduló éveiben kezdett kibontakozni, amikor egy francia és egy német kutató majdnem egy időben felfedezte a sztratoszféra létezését. Kiderült, hogy körülbelül 11 kilométerrel a fejünk felett a légkörnek új tartománya kezdődik, amelynek tulajdonságai lényegesen eltérnek a légkör legalsó tartományának, az úgynevezett troposzférának a sajátosságaitól. A sztratoszférában ugyanis nincsenek felhők, ködök, nincsenek zivatarok, s a légmozgások általában csak vízszintes irányúak, de sokkal erősebbek, mint a föld felszíne közelében; a sztratoszféra a csaknem szakadatlanul tartó szélviharok színhelye. Az aerológia igazi fejlődése az 193040
