Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 4. szám
A tudóst talán az különbözteti meg más emberektől, hogy a természet jelenségeit és folyamatait (amelyeknek sokszor szenvedő alanyai is vagyunk) nemcsak tudomásul veszi, hanem azok törvényeit, okait is kutatni igyekszik. Hányszor fordul elő például az ember életében, hogy csokoládéevés közben egy darab sztaniolpapírt is bekap, és erre esetleg tömött fogával ráharap. Amit érzünk ilyenkor, az igen kellemetlen. Kerestük-e már ennek a kellemetlen érzésnek az okát. . .? Lényegében ugyanezt a jelenséget figyelte meg más megjelenési formában 1790 körül Luigi Galvani, és megfigyelését 1791-ben hosszas ismétlődő kísérletek után közzé is tette. Laboratóriumában a fémrúdra akasztott békacombok görcsösen ösz- szerándultak, amikor (ez volt az első megfigyelés) egyik asszisztense a preparált békacomboktól nem mesz- sze egy elektrosztatikus szerkezettel dolgozott, és abban elektromos szikrák keletkeztek. Az első következtetés az volt tehát, hogy a külső villamos szikra hatására rândul össze a békacomb. Galvani tovább kísérletezett: a légköri elektromos szikra, a villám segítségével akarta a jelenséget újra előidézni. A körülmények szisztematikus változtatása fokozatosan elvezette oda, hogy a lényegtelen külső körülményektől elvonatkoztatott és a jelenséget felidéző valóságos okokat tárta fel. Azt ugyanis, hogy ha a comb egy idegszálát a comb izomzatával fémes összeköttetésbe hozza, a comb görcsös összerándulása minden esetben bekövetkezik, függetlenül attól, hogy elektromos szikra van-e a közelben vagy sincs. Megfigyelte azt is, hogy ha a fémes vezető összeköttetést két különböző fémmel végzi, akkor a hatás fokozódik. Galvani — aki orvos volt — ezen utóbbi megfigyelésnek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, és az egész jelenségben az állati szervezetnek adta a főszerepet. Későbbi kísérleteit is ilyen irányba terjesztette ki; különböző állatokkal ismételte kísérletét, és próbálta az „állati elektromosság" mibenlétét és okait felderíteni. Nagy jelentőségű a biológia és az élettan szempontjából is e jelenség felfedezése, de talán nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy a fizikai és technikai hordereje mellett más vonatkozásai eltörpülnek. 1790 a felfedezés éve. A polgárosodó és egyre inkább nagyipari termelést folytató európai országok gazdasági élete előtt, sok más egyéb között, az új energiaforrások keresése is fontos célkitűzés. Elektromos energia ebben az időben még kuriózum. Hatalmas dörzselektromos gépek szolgáltatta szikrák még csupán a látványos érdekesség szintjén érdeklik a világot. Az új energia nagybani termelésének lehetősége éppen Galvani megfigyelése után válik lehetővé. T artozunk az igazságnak azzal, hogy nemcsak a világ, de maga Galvani sem ezt a lehetőséget látja saját kísérletsorozatában, csak különleges érdekességet. Alessandro Volta paviai tanár az egyetlen, aki helyesen magyarázza Galvani kísérletét. Volta mondta ki egyedül határozottan, hogy az állati test csupán jelzi a hatást az összerándulással, az ok viszont a vezető folyadék és a fémek érintkezése. (A vezető folyadék az izomzatban jelen volt.) Volta a saját magyarázata és kísérletsorozatai alapján azután meg is szerkeszti 1800-ban az első kémiai áramforrást, a Galván-elem első változatát. A következő években az újabb és újabb típusok a dörzselektromos gépeket teljesen a múzeumokba szorítják. Megnyílik az út az elektromos energia korlátlan meny- nyiségben való előállításához. Fizikai tankönyveink sokszor hajlamosnak mutatkoznak Galvani felfedezését a puszta véletlennek és a szerencsének tulajdonítani, és ezzel akarva, akaratlanul csökkenteni érdemét. Értelmetlen beállítás ez. Galvani kiváló orvos volt, és talán magától értetődik, hogy elsősorban a fiziológus szemszögéből figyelte kísérleteit, ebből a nézőpontból is próbálta magyarázni ezeket. Ez mit sem von le a tudós érdeméből, aki a természet egy fontos jelensége mellett nem ment el közömbösen, hanem következetes kutató módszereivel határolta azt körül. Formális lenne méltatásunk, ha arra hivatkoznánk, hogy hány lexikoncímszó őrzi nevét (galvanizálás, gal- vanosztégia, galvanoplasztika, galvanométer stb.), bár bizonyos mértékig ez is jelzi jelentőségét. Galvani képének megformálásakor elsősorban mindig a fent említett címszavakon keresztül közelítjük őt. És akik csak fizikakönyvekből ismerik, keveset tudnak arról, hogy mint orvos, sőt elsősorban mint orvos is kiváló volt. Fiziológus, anatómus. 1762-től a bolognai egyetem anatómiaprofesszora, és az orvostörténet mint az összehasonlító bonctan kiváló képviselőjét tartja számon. Anatómiai demonstrációt vezetett nemcsak orvosoknak, de festőknek, szobrászoknak is. Nemcsak kiváló elméleti orvos volt, hanem elsősorban gyakorló orvos. Orvosi és emberi magatartására egyaránt jellemző, hogy ha egyidejűleg hívták szegény és gazdag beteghez, a szegényhez ment, mondván: „a gazdag a pénzéért úgyis talál más orvost”. Talán ez elve is közrejátszott abban, hogy — miután 1797-ben a francia megszállók elbocsátják állásából, mert megtagadja a hűségeskü letételét — 1798-ban, 61 éves korában, igen rossz anyagi körülmények között hal meg Bolognában, szülővárosában, melyhez egész életében hű maradt. Orvosi hivatása alapelvének „az emberek szolgálatát" tekintette. H a valahol fényt látunk gyulladni, egy pillanatra jusson eszünkbe Luigi Galvani, mint egyike azoknak, akik az elektromosság ma már hétköznapi csodájával megajándékozták az emberiséget. KARÁCSONYI REZSŐ A BÉKACOMBKiSÉRLET, AHOGYAN GALVANI EREDETI KÖZLEMÉNYÉBEN ÁBRÁZOLTÁK 36
