Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 4. szám
A MADÁR-NŐ Rendkívül ritka műkincs került a New York-i Metropolitan Múzeumba az iráni Ray városkából: egy zománcfestésű égetett agyag szobrocska, amely a mitologikus „madárnőt” ábrázolja. A félig nő, félig madár alak élt már az ősi görög képzeletvilágban is: szirének, a szél nimfái, vagy hárpiák szerepében jelentkeztek. A görögöktől került a perzsa legendakörbe s innen vette át az iszlám világ. Érdekessége, amely egyben ritkaságának is magyarázata, hogy az iszlám tiltotta az ember ábrázolását; ez a madár—nő összetétel azonban a VII. századtól mégis hagyományossá vált művészetükben; megjelent és állandósult az ikonográfiában, de általában csak díszítő motívumként szerepelt a kerámiákon, fémtárgyakon és a textileken. Az amerikai múzeum csillagászati összegért vásárolta meg a közelmúltban ezt a Teherán közelében talált madár-nő szobrocskát, mely az iráni kerámikus művészet középső, vagyis iszlám periódusából, időszámításunk hetedik századából származik. AZ ÖKÖRSZARVTÓL AZ ARANYOROSZLÁNIC A kétezerötszáz évvel ezelőtti aranyművesség mesterműve a nyugat-iráni Hamadanban előkerült színarany ivóedény. Az i. e. V. században készült, szárnyas oroszlánt ábrázol a hagyományos, stilizált kerek fülekkel, ritkás sörénnyel, amely az állat oldaláig, a három toll- sorból álló szárnyakig terjed. A szárnyakból kiemelkedő bordázott serleg peremét lótuszvirágok és lótuszrügyek díszítik. Ennek az aranyoroszlánnak őse az állat- (többnyire ökör-) szarvból faragott ivókürt, a magyarországi zengővárkonyi leletek között vezéri jelvényként szerepel. Az ősi társadalmak életének szinte mindenütt tartozékai voltak ezek a szarvból faragott ivókürtök, de a szarvak helyett a bronzkor elején már megjelentek a más anyagból, például égetett agyagból, valamint aranyból és ezüstből készített ivóedények is. A most megtalált iráni aranyoroszlánhoz hasonló gyönyörű példányok kerültek elő Mükénéből és Kréta szigetéről is. TÖRTÉNELEM ELŐTTI UJJLENYOMATOK Tökéletesen megmaradt emberi testet találtak húsz évvel ezelőtt Jütlandon, Graubalénál a mocsárban. A test ruhátlan volt, de a tetem alapos vizsgálata, valamint a környező mocsárban talált virágpor-analízis a halál idejét az időszámításunk V. századában jelölte meg. A röntgenvizsgálat, a csontszövetek és a fogak vizsgálata azt bizonyította, hogy a férfi 20—30 éves lehetett, amikor — rituális szertartás közepette, vagy büntetésképpen — a mocsárba fojtották. Simára borotválták az arcát. Agyvelejének tekervényei is megdöbbentő pontossággal jelentek meg a röntgenképen. Ez a graubaléi mocsárember az egyetlen, akinek bőre olyan tökéletes épségben maradt meg, hogy kezéről ujjlenyomatokat vehettek; ezek eddig a „bőrről vett” legrégebbi ujjlenyomatok. A páratlanul érdekes lelet nyomán indította meg vizsgálatait Pol Arsten svéd archeológus, a göteborgi egyetem professzora. Sven Ericson kriminalisztikai szakértővel több mint kétszáz másolatot készített a történelem előtti időkből származó edényeken s egyéb használati tárgyakon megmaradt ujjlenyomatokról. Az adatokat komputerbe táplálja s úgy véli, hogy a régészet, a kriminalisztika s a komputer együttműködése lehetővé teszi a történelem előtti korszakok embereinek „személyazonossági megállapítását”. 43
