Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 4. szám
esetleg rendkívüli felfedezés küszöbe előtt. Akármi van e folyosón túl, teljes önfegyelmezésre volt szükségem, hogy be ne törjem a kaput s ne kutassam, mi van azon túl. . . . Ha sejtettem volna, hogy néhány hüvelykkel alább ott volt Tut-ankh-Amen pecsétjének egy egészen világos és tiszta lenyomata, azé a királyé, akinek a megtalálását legjobban óhajtottam, bizonyára tovább dolgoztam volna, nyugodtabban töltöttem volna az éjszakát s megmenekültem volna három heti bizonytalanságtól ... ...Természetesen azt szerettem volna, hogy egyenesen nekifogjak s megismerjem a felfedezés egész tartalmát, de Lord Carnarvon Angolországban volt, s köteles tiszteletből el kellett ha- lasztanom a munkát addig, amíg vissza nem tér. ... Lord Carnarvon 23-án ért Luxorba, vele volt leánya, Lady Evelyn Herbert, hű társa minden egyiptomi munkájában, s minden készen volt, hogy hozzáfogA fáraó vert aranyból készült halotti maszkja junk a sír feltárásának második fejezetéhez. . .. November 24-én délután az egész lépcsősor tiszta volt, ösz- szesen tizenhat lépcsőfok, s alaposabban megvizsgálhattuk a lepecsételt kapubejáratot. Az alsó részen a pecsétlenyomatok tisztábbak voltak s minden nehézség nélkül felismerhettük többön Tut-ankh-Amen nevét. Ez még sokkal érdekesebbé tette a felfedezést. Ha valóban igaz s ez most már bizonyosnak látszott, hogy a sír ezé az álomszerű királyé, akinek uralkodása egybeesett Egyiptom történetének egyik legérdekesebb korszakával, volt okunk arra, hogy gratuláljunk önmagunknak... ... Másnap, 25-én reggel, gondosan lejegyeztük s lefényképeztük a kapun levő pecséteket, azután eltávolítottuk a kapu torlaszát, amely a küszöbtől a keresztgerendáig gondosan felépített durva kövekből állt s erősen be volt vakolva külső felületén, hogy a pecsétet el lehessen rajta helyezni. Ezzel feltárult egy kis lejáró folyosó (nem lépcső) kezdete; ugyanolyan széles, mint a bejáró lépcsőzet és majdnem két méter magas. Amint már a megfigyelő nyílásból észrevettem, egészen tele volt kővel és törmelékkővel ... . . . Az éj folyamán jelentékeny távolságra kitisztogattuk a folyosót, de még mindig nem láttuk semmi nyomát egy második kapunak vagy kamrának. Másnap, november 26-án, volt a napok napja, a legcsodálatosabb nap, melyet átéltem s amelyet bizonyosan sohasem fogok még egyszer megérni. Reggel folytatódott a tisztogatás munkája, lassan, a kényes tárgyak miatt, melyek a törmelék közt voltak. A délután közepén, tíz méternyire a külső kaputól, egy második leAz aranylemezekkel borított naoszt a fáraót és feleségét ábrázoló domborműves jelenetek díszítik pecsételt kapubejáratra akadtunk, csaknem hű mása az elsőnek. A pecsétlenyomatok nem voltak olyan világosak, de azért fel lehetett ismerni Tut-ankh- Amen és a királyi nekropolisz pecsétjeit. Lassúnak, végtelen lassúnak tetszett az idő, amíg a kapu alsó részét borító törmeléket eltávolították, míg végre az egész kapu tisztán állott előttünk. A döntő pillanat elérkezett. Remegő kézzel véstem egy kis nyílást a felső bal sarokba. Sötétség és üres tér, ameddig csak elérhetett egy vasrúd, bizonyította, hogy ami mögötte van, üres s nincs teletömve, mint a most megtisztított folyosó. Gyertyával próbálkoztunk előbb óvatosságból mérges gázok ellen s azután kitágítva egy kissé a nyílást, gyertyát dugtam be s bepillantottam. Lord Carnarvon, Lady Evelyn és Callender izgatottan álltak mellettem, várva a döntő szót. Először semmit sem láttam, mivel a meleg levegő a kamrából kitódulva meglobogtatta a gyertya lángját, de midőn szemeim megszokták a fényt, a szoba részletei lassanként kiemelkedtek a ködből: különös állatok, szobrok és arany — mindenütt arany csillogása. Egy percig — a többiek számára egész örökkévalóság lehetett — megnémultam a csodálattól, s midőn Lord Carnarvon, nem állhatva tovább a bizonytalanságot, nyugtalanul kérdezte; „Lát valamit?" csak ennyit voltam képes felelni: „Igen, csodálatos dolgokat!” 27
