Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 3. szám
lamely kérdése volna, amit nem lehet egészen elhallgattatni okos érvekkel: mit tegyen az író a háborúval szemben? ...Nem éppen abban különbözik ő másoktól, hogy amit érez, az emberi félelmeknek és szenvedéseknek hangot is tud adni? Igen, bizonyos értelemben ő az emberiség tudatát képviseli. Benne világosodik meg az érzések „sötét hullámzása”... Nyugodtan maradhat-e művészete önzésében, mikor magát a kultúrát, s benne művészetét is pusztulás fenyegeti, maga a nyelv, amelyen ír, a nép, melynek lelkét kifejezi, elveszhet? Vagy ezt elkerülhetetlen végzetnek kell tekintenie, mint a véletlen sorscsapásokat, melyekkel szemben művészete tehetetlen, tehát érdektelen? Vagy ellenkezőleg, felelősnek kell éreznie magát a világért, amelynek lelkiismeretéül szegődött? . . . Talán nagyobb hősiesség, egyszerűen kertünket művelni, míg bele nem tapos a barbár? Én most nem akarok e kérdésekre felelni, csupán felállítom őket, a Nyugat nevében, a magyar írók elé. ZILAHY LAJOS Holmi kofferes gyilkosságnál igazán nagyobb méretű gaztettek előkészítése olyan emberek segédletével folyik, akiket a boldogtalan és legjobbjainak tömeges kivégzésére ítélt nép valami társadalomszerkezeti üzemzavar folytán „atyai vezéreinek” tekint. Elgondolni is borzalmas, hogy az óriási méretű gaztettek előkészítéséhez az egyházak is segédkezet nyújtanak és érthetetlen mó1934-ben, Hitler hatalomrajutása után Európa már a háború felé sodródik. A Nyugat 1934. karácsonyi számában Babits Mihály ankétot indított arról, hogy mit tegyen az író a háborúval szemben? A Nemzetközi Antifasiszta Nap alkalmából Babits kérdéséből és az erre érkezett - 1934 utolsó és 1935 első számban megjelent - válaszokból idézünk. (A cím részlet Babits Mihály Jónás könyve című művének kéziratából) Szörnyű katasztrófa fenyegeti a világot. Ami küszöbön áll, az emberi kultúra öngyilkossága. De fizikailag is, gyász, halál s alig elképzelhető rettenet mindnyájunknak. Országunk, népünk napok alatt semmivé lehet. S mégis, ha korunk irodalmát olvassa valaki, azt hiheti, hogy mindez egy csöppet se komoly. Az utókor, ha lesz még, bámulni fogja, hogy írásainkban a közelgő veszély gondolata alig hagyott nyomot . . . Mégis a külföld írói közt, itt is, ott is, folyóiratokban s irodalmi ankétekben fölmerül a kérdés, mintha a furdaló lelkiismeret vaBabits átveszi a San Remo-dijat Dante-forditásáért