Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 2. szám
Ötven esztendővel ezelőtt nemcsak a mi Kelet-ázsiai Múzeumunkban, hanem Európa és Amerika nagy múzeumaiban sem volt Vietnam és Korea történeti emlékeivel képviselve. Múzeumunk hírének eljutásával, e hiányon a baráti koreai és a vietnami kormány segített, és bőkezű ajándékokkal lehetővé tette, hogy országaik művészetét is bemutathassuk. Vietnam az i. e. IV—II. századokban, a Hung Vuong-kor- szakban, Délkelet-Ázsia legfejlettebb országa volt. Néhány régészeti bronzlelet segít abban, hogy erről is képet adhassunk. A XI—XIII. században pedig kerámiaművészete volt jelentős, a mázak szépsége előtt ma is elismeréssel adózhatunk. Nagyon szép és gazdag gyűjtemény bizonyítja ezt a kiállításon. A koreai művészet egyik legjelentősebb korai emlékét, az 1949-ben feltárt anaki III. sírt, amely több helyiségből állt, s kőfalait falfestmények borították, a legjobb koreai festőművészek által készített, eredeti méretű másolatokban mutatjuk be. A sirba az i. u. 357-ben meghalt Tung Sou kormányzót temették el, és a falfestmények, az udvartartáson kívül, egy ünnepi díszfelvonulást is bemutatnak. Japán művészetből ez alkalommal csak a Vili. századtól a XVI. század végéig terjedő korszakok művészetét mutatjuk be. (Január elejével zárult az Edo-korszak művészete, 1603—1867 c. kiállításunk, emiatt nem kívántuk annak anyagát a jubileumi kiállításba is bevonni.) Speciális technikával, agyagban való mintázás után a felületre többszörös rétegben felrakott lakkborítással készült a legértékesebb darabunk, egy ülő Sakjamuni-szobor. Az ilyen lakkszobrokból külföldre csak egy-két darab került, a Japánban őrzötteket pedig kivétel nélkül nemzeti kinccsé nyilvánították. A kiállítás faszobrai közül kettő a XI—XIII. században, egy pedig a XV. században készült. Ezek Buddha- és bódhiszattva-szobrok, közülük az egyik alapzatával és dicsfényével nemcsak teljes, hanem különös gonddal is készült, ruháját például aranylemezből kivágott mintákkal díszítették. Horváth Tibor REFORMATUS EGYHÁZKERÜLETI MÚZEUM NYÍLT DEBRECENBEN Nem csupán múzeológusok, de az érdeklődő közönség előtt is jól ismert, hogy a hazai református gyülekezetek milyen értékes műkincsösszességet őriznek, s hogy e műtárgyak, jórészt helyi, provinciális voltuknál fogva, milyen nagy mértékben fejezik ki egyes tájaink formakultúráját. A református cgyházművészet alkotásaira főként az jellemző, hogy ezek őrizték meg leginkább hosszan élő népies reneszánszunk vonásait. A templomok festett famennyezetei, fa-berendezései, textíliáik, kőemlékeik, de ötvöstárgyaik, fémművességük jó része is a kései reneszánsz, népünk ízléséhez úgy látszik igen közeli, világos jegyeit őrzik, így ezek az alkotások a magyar népművészet ösztönzői is voltak, egyes darabjai meg egyenesen a nép művészetének körében jöttek létre. A reformátusság e művészeti hagyatéka és népi kultúránk így több rétű érintkezést mutat; méltán terelődik hát figyelmünk e tárgyi emlékek felé. Ezeknek az értékeknek az összegyűjtésére már a múltban több kezdeményezés született. A debreceni kollégium, amely századokon át köztudomásúan haladó módon szolgálta és terjesztette a tudományt, Hatvány Lajos, Budai Ézsaiás és annyi más szellemi kiválósága útján már több mint évszázada tudományos gyűjteményt is szervezett (1858). Ez hazánk egyik legkoraibb múzeumalapításának tekinthető. A Bach-korszak idején lehullott kábái meteorkőnek — a császári gyűjteményekbe besorolása előli — elrejtése, s a professzoroknál ezért tartott házkutatások során tanúsított magatartás az idegen elnyomatással szembeni ellenállás példaképévé lett. Ilyen előzmények után került sor több évi szervező munkával, az ősi kollégium keretei között, az ÓNEDÉNYEK (XVIII. SZ.) 35
