Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 2. szám
Január 22-én a Farkasréti temetőben nagy és mély részvéttel búcsúztunk el Mihalik Sándortól, aki élethivatásként segítette elő a magyar múzeumok fejlődését és a magyar iparművészeti kutatásokat. A Magyar Tudományos Akadémia Római Történeti Intézete, az Ipar- művészeti Múzeum, a Kassai Múzeum és — betetőzésként — a Magyar Nemzeti Múzeum jelentették rendkívüli, eredményes pályájának állomásait. Tudományos működése előterében az ötvös- és kerámiatörténeti kutatások álltak. A gazdag életműből a sodronyzománc története, a külföldre szakadt magyar ötvösmesterek nyomainak felkutatását, vagy a felvidéki ötvösök működése sok — alapvetően fontos — adatának összeállítását, az 1954- ben megjelent, Szentpéteri Józsefről szóló könyvét és utolsó nagy műként a Hann Sebestyénről szóló „tudományok doktori” disszertációját emelhetjük ki. Mindegyik írását, még a rövid terjedelműeket is, alapos és körültekintő kutatások, levéltári búvárkodások előzték meg. Kiváló szakértő volt az iparművészetek valamennyi területén. A kiállítások szervezőjeként és rendezőjeként legemlékezetesebb tevékenysége az 1848—1948-as emlékkiállítás volt, amelyet közel 1 millió látogató tekintett meg. Saját maga a kassai éveire gondolt vissza legszívesebben. A szülői házat, a pályakezdést jelentette neki ez a múzeum, de az öt és fél évi működése során nemcsak ezt a múzeumot gyarapította 6000 műtárggyal, hanem („egy múzeumot vettem át, és négyet hagytam hátra”) az ő nevéhez fűződik az ottani Miklós-börtön- nek, a Rákóczi rodostói ebédlőházának és az Orbán-torony keren- gőjének a létrehozása is. Széles körű, nagy tudását szívesen osztotta meg másokkal, kortársaival éppúgy, mint kezdő pályatársaival. Tevékenyen és lelkesen sietett az alkotó iparművészek segítségére a felszabadulás utáni első nagy kiállítás anyagának zsűrizésekor. A maga részére kötelességnek vett belső fegyelmezettsége szű- kebb baráti körben oldódott csak fel. Nagyszámú tisztelője volt, mindazok, akik megértették, hogy életét a magyar kultúra szolgálatának rendelte alá. Nehéz feladatot jelent bárkinek ez életmű folytatására vállalkoznia. 50 ÜZBEGISZTÁN MŰVÉSZETÉNEK GYÖNGYSZEMEIBŐL A GurEmír Mauzóleum Timur mauzóleuma egyike a legszebb épületeknek Szamarkandban, de talán egész Közép-Ázsiában. Az építészeti és iparművészeti remekmű türkizkék kupolája mágnesként vonzza a látogatókat. A keleti architektúrára olyan jellemző díszes főbejárattal szemközt áll a mauzóleum, s a portál homlokzati faláról olvasta Vámbéry Ármin, hogy e síremlék „A szegény iszfahani Abdullah, Mahmud fiának műve”. A négyzet alakú udvarban egyébként valaha papnevelde és vendégszálló is állt, ezeknek ma már csak romjai láthatók. A mauzóleum 1403—1405 között épült Mohamed Szultán trónörökös, Timur váratlanul elhunyt unokája holttestének méltó befogadására. Az építkezés befejezését azonban már Timur sem érte meg, mert Otrar városában, 69 éves korában, váratlanul elhunyt (1405). A mauzóleum lassan a Timur-dinasztia családi sírboltja lett, a nép elnevezte Gur-Emírnek, azaz az Emir sírjának. Ide temették el a nagy hódító fiait, unokáit, s többek között itt nyugszik legtehetségesebb unokája, a híres tudós uralkodó, Ulug-Bég is. Ulug-Bég uralkodása idején Szamarkand a muzulmán kultúra egyik központja. Az uralkodó kiváló matematikus, csillagász, teológus és költő volt. Szerette Szamarkandot, és nagy gondot fordított a város fejlesztésére. Nevéhez fűződik a sírbolt körül levő csipkefinomságú márványrácsozat és Timur sírkövének elkészíttetése. Az Ulug-Bég uralkodása alatt elkezdett építkezések befejezetlenek maradtak, mert a nagy tudós a reakciós udvari körök összeesküvésének áldozata lett, 1449-ben meggyilkolták, és a csillagvizsgálóját földig lerombolták. A timuridák hanyatlásával a mauzóleumi épületcsoport is romlásnak indult. A XVII—XVIII, században már a papnevelde is elvesztette korábbi jelentőségét, sőt, a mauzóleumot is kezdték más néven emlegetni. 1924-ben megkezdték a mauzóleum restaurálását, megmentését. Az építkezést M. F. Maurer mérnök irányította, a régészeti kutatásokat pedig M. E. Masszon régészprofesszor. A sok érdekes adat közül talán említésre méltó az a zárójelentés, melyet a Timur-dinasztia sírjainak felbontásáról készítettek. A sírokban azok nyugszanak, akiket a sírfeliratok feltüntettek. Timur és unokája — Mohamed Szultán — sírja hasonló, őket egyidőben temették el, hasonló megegyezés van más sírok között is. M. M. Geraszimov antropológus megformázta Timur és a dinasztia tagjainak portréit, a koponyaleletek alapján. Ismeretes, hogy Timur sántított, ezért Timur Lénknek —
