Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 4. szám
A J?TT1\/ÍV C Z7DT UC Műtárgyapo,itil /± A\U 1V1 1 "uÜAijliu harcok sodrában A műtárgy egyik legkonstán- sabb érték. Adják, veszik, csereberélik. Évszázadok alatt számtalan műtárgyunk került idegen ügynökök, spekulánsok, felhajtok révén külföldre. Bár rendelet tiltja a művészileg vagy történetileg kiemelkedő műtárgyak kivitelét az országból, az elmúlt évtizedek során is olvashattunk olyan esetekről, amikor lelkiismeretlen elemek, a törvényeket kijátszva, külföldre hurcolták nemzeti értékeinket. Egyik kiemelkedő nemzeti értékünk, a Rumy- serleg is így került Frankfurtba, az 1880-as évek második felében. A SERLEG — mint a nevéből kitűnik •— az ismert Dél-Vas megyei Rumról, illetve Rábadoroszlóról származó Ru- myaké volt. A család címerében is megtalálható serleget tulajdonképpen két összeilleszthető serleg alkotja. A négyrészes nyélen foglal helyet a karéjos levélen ülő serleg. Henger alakú felületén gyűrűszerű zománcban felirat. A fedőn felül három kerek, éremforma medaillon, antik, koronás fejekkel és bibliai jelenetet ábrázoló domborművekkel. A fedő közepén oszlopokon álló korong van, melyen jobbjában lándzsát, baljában pedig címert tartó harcos áll. A fedőn felirat, a serleg fenekén pedig V. Károly domborművű arcképe látható. Egyesek szerint e serleget Brieg városa adta I. Frigyes liegniczi és briegi hercegnek 1475- ben nászajándékul, míg mások szerint viszont n. Lajos ajándékaként került a serleg a Rumyakhoz. Egy bizonyos, a serleg nem XV., hanem XVI. századi eredetű. Az 1884-ben, az ötvösségtörténeti kiállításkor a Nemzeti Múzeum már foglalkozott megvásárlásának gondolatával. A szegényes, évi 4000 forintos ellátmányból is 6000 forintot kínáltak a serlegért az akkori tulajdonos Förster Ottónak, Rumy Miklós vejének. Egyébként őt és Bárdossyt terheli a felelősség azért, hogy a serleg külföldre vándorolt. A BOTRÁNYT az Egyetértés 1888. március 23-i számának egyik közleménye váltotta ki. A közlemény alatt Szentgyörgyi Horváth Zsigmond cs. és kir. kamarás neve olvasható. E szerint Rumy Miklós a birtokában levő családi címert — ez tulajdonképpen az ezüst billikom — fiúutódok híján a Nemzeti Múzeumra hagyományozza. A végrendelet végrehajtásával Bárdossy Istvánt, a vármegyei árvaszék elnökét bízta meg. A közlemény szerint Bárdossy azzal, hogy a serleget nem leltározta be és a hagyatékitárgyalásra az érdekelt Nemzeti Múzeumot nem idéztette meg, közvetlenül felelős azért, hogy a serleg 52 000 forintért br. Rotschild Károlyhoz, Frankfurtba vándorolt. A közleményre két nap múlva, március 25-én már „válaszol” Bárdossy. Kijelenti, hogy „e rágalom törvényes úton leendő megtorlására” a kellő lépéseket már megtette, mert mint megjegyzi: 1. a kérdéses billikom eladásáról nem tudott, 2. néhai Rumy Miklós hagyatékát nem ő, hanem a közjegyző leltározta, 3. a fennálló rendelkezések szerint a Nemzeti Múzeum értesítése nem az ő, hanem a bíróság hatáskörébe tartozik. Másszóval: „a Nemzeti Múzeumnak semmi joga sem volt s nincs most sem a Rumy-billi- komhoz...” KÖZJÁTÉKKÉNT azonban még történt egy s más. A Dunántúl c. lap 1888. április 8-án ismét összefoglalja a történteket. Megelégedéssel állapítja meg, hogy „tisztán a közérdeknek tett... a kamarás úr szolgálatot, midőn ezt a sérelmes dolgot nyilvánosságra hozta, várván attól az igazság kiderítését. Ezért érthetetlen — folytatja a lap —, minek az a nagy indignáczió a t. vármegyei kormánypárt soraiban. Vagy van a múzeumnak joga a billikomhoz, vagy nincs... Mindez ki fog derülni. Addig azonban lehetetlen minden objektív embernek, ki a dolog állását s a körülményeket ismeri — el nem ismerni, hogy Horváth Zsigmond úr állítását komoly, jogi érvekből merítette.” A TÁRGYALÁS elé mégsem nézhetett a 48-as párt nyugodtan, mert mint már az első, 1888. november 18-án megtartott tárgyaláson kiderült, hogy noha a Rumy-féle hagyatéki eljárások körül mutatkozó „sajnos és súlyos beszámítás alá eső mulasztások, a hibák egy részéért változatlanul Bárdossy István felelős, de Horváth Zsigmondot is vétkesnek találták becsületsértés vétségében, s ezért 200 frt fő és 100 frt mellék-pénzbüntetésre, nem fizetés esetében 30 napi elzárásra ítélték. Egyébként az egész tárgyalás folyamán a két védő, Feld- mann Bódog és Eötvös Károly vívtak hatalmas szellemi párharcot. A kormánypárt és a hivatalos vármegye mindent megtett, hogy a botrányt valamiképpen levezesse. A függetlenségiek viszont próbálták a botrányt és következményeit kihasználni maguk és pártjuk előnyére. Ezért nekik az sem jött rosszul, hogy a pert megismételhették. A tárgyaláson felvonult reprezentatív tanúk — Pulszky Ferenc, Pulszky Károly, Radisics Jenő és még sokan mások — puszta megjelenésükkel biztosították a kellő hírverést, propagandát. Eötvös Károly a védő jogán koncentrált támadást indított a megyében és Szombathelyen uralkodó politikai, társadalmi és nem utolsó sorban gazdasági anomáliák ellen. Beszédében mindkét tárgyaláson nemcsak védence, Szentgyörgyi Horváth Zsigmond igazát bizonyította a tőle megszokott érzékletességgel és logikával, hanem mindazok igazát, akiknek ügye a megyei bürokrácia útvesztőjében elakad... Eötvös — aki egyébként ekkor a függetlenségi párt elnöke volt — még e per után is folytatja a harcot védence mellett, illetve a tapasztalt fonákságok ellen. Er- nuszt Kelemenhez írott nyílt levelében ( A RUMY-SERLEG a pert, valamint előzményeit és következményeit szomorú történetként emlegeti, melyek sötét árnyat vetnek az ország egyik legnagyobb, leggazdagabb, s legműveltebb vármegyéjére s különösen azon férfiakra, akik a vármegyében a közigazgatás igazságának kiszolgáltatására hivatvák”. A híres Rumy-serleg, mely az 1884. évi ötvösmű-kiállítás egyik legértékesebb és legjelentősebb darabja volt — a frankfurti városi múzeum tulajdona lett. Katona Imre 14
