Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 4. szám
A címben idézett mondatot ki más is írhatta volna, mint az egyik — de talán legnagyobb— a városrésszé csökkent kisváros szeretői közül, s csak az a furcsa, hogy 1931-ben írta. Alighanem a girbegurba utcákat nézte a vendéglő kockás abroszú asztala mellől, s a domboldalak valamely utolsó és árván maradt szőlőtőkéjének nedvei csillogtak a pohárban. Körülötte egy városka lélegzett csendesen, öregasszonyok tipegtek át a Föld, a Tavasz, a Kórház, a Kiscelli, a Szőlő meg a Mókus utcán, s Krúdy képzeletében borért indultak, mint ahogy a fiatalok is a Flórián téri tánciskolába, hogy szívet raboljanak és szívet veszítsenek. „Mindenki másként képzeli a menyországot. Az óbudaiak 1867 óta azt hiszik, hogy akkor jutnak a menyországba, ha már a maguk hídján mennek át a másik világra a Dunán. Több mint hatvan esztendeje vették a fejükbe, hogy csak akkor jut minden ember a menyországba, ha a Duna-hídon sétálhat oda” — tűnődött az író az öreg diófák sus- torgó lombjai alatt. Aztán már nem tudta volt abbahagyni a tűnődést. De „a Mókus utca, a Nád utca, a Serfőző utca, még talán maga a Kiscelli utca is, amelyhez idáig nem lehetett nyúlni, mert a legrégibb óbudaiak rakták ide fecskefészkeiket és sohase volt semmi panasz az utcák ellen, éppen arra a tájra esnek, ahol az óbudaiak valami varázslat folytán hidat akarnak építeni... Csak hirte lenében vetődtek fel ezek a kérdések az óbudai Duna-híddal kapcsolatban, de bizonyára vannak más kérdések is, amelyek rendezésre várnak. Egy egész városrész — egy másfélezer esztendős város eltűnéséről van szó, amely városnak elődei amúgy is a föld színe alá kerültek. Ott alusznak a föld mélyében mindazok a városok, amelyek itt, a Duna legjobb helyén valaha épültek. .. És a mostani Óbudának sorsa egyezik a régen eltűnt városok sorsával. Nézzük meg őt, mielőtt elbúcsúznánk tőle.” A búcsúzásra azonban sokáig kellett várni. Némi túlzással, mégis teljes joggal azt mondhatnánk: harmincnyolc évet. Óbudán szinte gondolni kellett az elmúlásra, a múlandóságra. A föld köveket rejtett, az 1700 évvel korábbi város újból és újból előbukkanó nyomait. Aquincum, a kelta lakosságot hódoltató rómaiak Alsó-Pannó- nia tartományának fővárosa, itt a civilizáció egyik szélső bástyája volt. A segédcsapatok után meg31
