Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 4. szám
A mai újságolvasó gyakran talál 1 apjában híre- két, hogy valaki segédkezett valakinek az országhatár tiltott átlépésében: magyarán ember- csempészetet űzött. Az olvasó arról is meggyőződhet, hogy az ilyen hírek szereplői rendszerint kapcsolatban vannak valamelyik nyugati embercsempész-bandával, akik jó pénzért vállalkoznak bizonyos személyek kicsempészésére. „Ezek is megérdemlik, hogy elhúzzák a nótájukat” — gondolja, és többé nem töpreng az eseten. Az talán eszébe sem jut, az embercsempészet milyen kiterjedt ma is nyugaton. Hogy nem is mostani jelenség? Régen is jó üzlet volt? Fontos katonai érdeke fűződhet vagy fűződhetett az embercsempészéshez valamelyik államnak? Nem! Erre a mai átlagújságolvasó már alig gondol. Pedig ezt sem ma találták ki. Bizonyításul ugorjunk a történelemben visszafelé néhány évszázadot. A felemelkedő porosz hatalom 1720-ban vagyunk. A közelmúltban zajlottak le a Rákóczi-szabadságharc eseményei, amelyek a török uralomnál is rosszabb Habsburg-elnyomás ellen robbantak ki. „Magyarországot előbb koldussá, aztán németté, végül katolikussá teszem" — hirdette Kollonich Leopold bíbornok, 1698-ban. A szabadságharcot leverték. III. Károly, Mária Terézia apja, igyekezett a magyar alattvalók előtt valamivel kedvezőbb színben feltüntetni magát, mint korlátoltabb elődei, I. Lipót és I. József. A nép helyzete azonban nem sokat változott, a magyarok továbbra is mélységes elnyomatásban éltek. Ezt igyekezett kihasználni a felemelkedőben levő nagy északi szomszéd: Poroszország. Minden eszközt megragadott, hogy a magyarokat a bécsi udvar ellen hangolja, nem azért, mintha Frigyes Vilmos porosz király (1713— 1740) a magyarokat nagy barátainak tartotta volna, hanem mert az osztrák császár hatalmát akarta ezzel gyengíteni. Az osztrákok gyengítése, saját katonai hatalmának erősítése nem ment könnyen. A hatalomhoz erős hadsereg kellett, a hadsereghez pedig sok pénz és mindenekelőtt ember. Sokak által ismert, hogy Frigyes Vilmos hadserege döntő részben idegenben toborzott zsoldosokból állt. Frigyes Vilmosnak éppen kapóra jött a Rákóczi-szabadságharc leverése. A megtorlás elől menekülő sok magyar Poroszországban keresett menedéket. Vilmos besorozta a magyar férfiakat hadseregébe. Egész kuruc zászlóaljak szolgáltak Vilmos hadseregében. Evés közben jön meg az étvágy A magyar katona vitézségével, bátorságával zsoldosként is megbecsült anyaga lett a porosz hadseregnek. Az osztrák megtorlástól való félelem * A LŐCSEI VÖRÖS FILICZKY * azonban később alábbhagyott, s Vilmos seregébe egyre ritkábban került magyar fiú. Ekkor kezdődött aztán az a nemzeti történelmünkben egyedülálló embercsempészési kampány, amit Vilmos szervezett és titkos ügynökei útján irányított. Tizennyolc év alatt (1722—1740) több ezer magyar és más nemzetiségű, itt élő fiatalt toboroztak és csempésztek ki Poroszországba. Mivel a tevékenység titokban folyt, a kicsempészett emberek számát csak felbecsülni lehet. Még a legóvatosabb becslések is 4—5 ezer embert emlegetnek. A titkos toborzás és csempészés különösen akkor lendült fel, amikor Frigyes Vilmos megkezdte huszárezredeinek szervezését. Az osztrák császár mindent elkövetett, hogy az embercsempészést megakadályozza. Parancsot adott a Magyarországból észak felé vezető utak fokozott ellenőrzésére, a birodalom határait őrző katonai egységeknek pedig feladatul szabta, hogy minden fiatal férfit tartóztassanak fel, aki nem rendelkezik a császári katonai parancsnok által kiállított útlevéllel. Az 1730-as évek elejéről két nevet ismerünk, bizonyos Turnovskyét és Korotnokyét, akik Vilmos titkos toborzói voltak Felső-Magyarországon. Mindkettőjük ellen elfogatóparancsot adtak ki, de egyikük sem került kézre. Még évekig folytatták titkos ügynöki tevékenységüket és részt vettek az embercsempészésben. „Veres, göndör üstüke vala” A legnagyobb port az 1736-ban leleplezett, Besztercebánya és Lőcse környékén működő titkos embercsempész-társaság ügye verte fel, amelynek vezetője a lőcsei Filiczky Simon volt. (A periratok személyleírása szerint „veres, göndör üstöké vala”.) A társaság állandó összeköttetésben állt Kirchei- sen porosz követségi titkárral, akit a per után kiutasítottak. A vádlottak a bizonyítékok súlya alatt 193 ember csempészését ismerték el. A valóságban azonban ennél jóval többet csempésztek ki. Módszerük az volt, hogy néhány embernek szereztek útlevelet, őket szabályosan vitték át a határon, aztán odaát elvették az útleveleket, visszajöttek vele és más személyeket csempésztek át segítségükkel. De azt a módszert is alkalmazták, hogy a huszonöt-harminc fős csoporttal kikerültették a határállomás ellenőrzőpontját, míg öt-hat szabályos engedéllyel utazó, leendő zsoldos lekötötte a határt vigyázó osztrák katona figyelmét. Az embercsempész-társaság két tagjának, egy De Gueis nevű porosz kémnek és a vele szoros kapcsolatban álló Marcus Maier Deitz nevű ügynöknek, sikerült egérutat nyernie és tevékenyéségét később folytatnia. Milyen ígérettel csábították a magyar fiatalokat idegenbe a toborzó ügynökök? Erre is maradt fenn néhány adat. Lássuk az egyik kecsegtető ajánlatot: évi 100 forint fizetés és napi 40 dénár étkezési pénz. A valóságban természetesen ennek csak kis százalékát kapták meg, s ráadásul a bőrüket vitték vásárra, mert a porosz király akkoriban sok apró háborút vívott, s a magyar zsoldosok közül alig-alig került haza valaki újra. A toborzó ügynök annál busásabb hasznot vágott zsebre. Frigyes Vilmos katonánként általában 100 tallért fizetett az ügynöknek,de feljegyzések szerint később emelkedett a „tarifa", az ügynökök a veszélyes munkát csak úgy vállalták, ha a császár 500 tallért fizet minden emberért. Frigyes Vilmoshoz hasonló fösvény uralkodót alig találunk a történelemben (a királyi család és az udvar napi konyhapénzét 7 tallérban állapította meg, s gyakran evett maga is zabkását, hús nélkül!). Fogcsikorgatva, de megadta ezt az összeget is. Mindennél erősebb volt a hatalomvágy, amit erősen táplált az ügynökök által szállított katonának való. Regős László 40
