Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 3. szám
SAKA NYORAI (SZÁRAZLAKK SZOBOR) JAPÁN, VIII. SZ. Érdekes műtárgyak a Kelet-Ázsiai Múzeumban DÉMON (DOMBORMŰ) KÍNA, Vili. SZ. \ tárgyaknak megvan a maguk *"*• története, de ez különösen vonatkozik a keleti műtárgyakra. Az európaitól sokszor eléggé eltérő körülmények között készült keleti műtárgyak belső érdekességét még fokozzák a gyűjtés izgalmai, a tárgyaknak a múzeumba kerülésig befutott útja. A Kelet-Ázsiai Múzeum legszebb műtárgyait bemutató új, kétrészes kiállítás művei sok magyar gyűjtő - így elsősorban Hopp Ferenc és a Keletet megjárt vagy ott élt magyarok, köztük a múzeum munkatársai - életét, útjait is felidézik. Gyűjtők, műkereskedők, követek, orvosok, mérnökök, geológusok, újságírók, utazók voltak azok, akiktől sok műtárgy jutott és jut ma is el közvetve vagy közvetlenül a múzeumba. A múzeumba kerülésig azonban sokszor több országot és gyűjteményt is megjár egy-egy tárgy, történelmi személyek nevei és események is fűződnek hozzá. Hogy csak néhány ilyen darabot említsünk a múzeumból: Kossuth Lajos nevéhez kapcsolható két kínai porcelán, II. Rákóczi Ferenchez egy kínai hímzett selyem, Stein Aurélhoz két iráni bronztárgy. A phenjani magyar nagykövetség révén kerültek ide a IV. századi anaki sír modelljei és falfestménymásolatai. Schwaiger Imre, delhi műkereskedő, ajándékaiból állt össze jórészt a múzeum indiai, nepáli és tibeti gyűjteménye. Az „érdekes” tárgyak között említhetjük meg például a Dél-Arábiából, Sába királynőjének földjéről való ala- bástrom sírszobrot vagy a több mint száz darabból, wayang bábfigurákból, fémtárgyakból, textíliákból álló indonéziai anyagot. Ez utóbbit Zobray Ernő gyűjtötte a két háború között Indonéziában. Sokszor a tárgyakon levő rövid feljegyzések is érdekesek: egy XVIII, századi kínai lakkdobozka egy indiai tiszt feljegyzése szerint a pekingi császári palotából való, és ő adta azt ajándékba Duka Tivadarnak. Egy sziámi lakkdobozkát Xantus János bejegyzése szerint maga a sziámi királynő festett. Egy-egy kiállítási tárgyról sokszor csak a szakember tudja megítélni, hogy milyen ritka az és mi a művészettörténeti jelentősége. Ez a helyzet a VIII. századi japán szárazlakk szobrunknál. Ez Saka Nyorait, a történeti Buddhát ábrázolja, jobb kezével félelmet elhárító, baljával áldást osztó mudrával. E szobor ritkaságának megértéséhez tudnunk kell azt, hogy a XVII. század előtti japán műemlékek száma, két-három nyugati múzeumot leszámítva, elenyésző Japánon kívül. A régi műtárgyakat nemzeti kincsként tartják számon Japánban és csak kivételesen engednek külföldre vinni ilyet. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a japáni buddhista művészet virágkorából, a VIII. századból, összesen mintegy 80-100, a mienkhez hasonló technikájú szobor maradt fenn, valóban csodának kell tartanunk, hogy ez a Saka Nyorai szobor ma Budapesten van. A szobor a múlt század végén kerülhetett ki Japánból, amikor az 1868. évi Meidzsi-restauráció a japán ősvallást, a sintót tette államvallássá. Ez a buddhizmus hanyatlásával, a kolostorok átszervezésével járt, amikor sok buddhista emlék és tárgy elpusztult. így kerülhetett ki egy kolostorból a mi szobrunk is, amely azután egy amerikai gyűjteményből került hazánkba, s aztán vette meg a múzeum. Persze, a szobor művészettörténeti jelentősége messze felülmúlja ezeket az érdekességeket. A budd18
