Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 1. szám
• AZ EOZIN TITKA • AZ EOZIN TITKA • AZ EOZIN TITKA • Wartha Vincit mint feltalálót tartják-szómon a lexikonok. Agyagtechnológus volt is a műszaki egyetem professzora. Korának szinte valamennyi jelentős tudósával is műviszivei kapcsolatban állt, keramikusokkal, ipitiszekkel festőkkel egyaránt. Gyakran megfordult Zsolnay Vilmosnál Pécsett. A Zsolnay kerámia-gyárnak Eozinmázas kerámiák az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből akkoriban mig filivszdzados múltja sem volt. A környtkbeli öregek még emlékez- tek arra. amikor a gyár kezdetleges felszerelését a Somogy megyei Lukofdrót döcögő társzekereken Pécsre szállították. A közben eltelt 40—SO év alatt azonban a gyár nagyot lendült. Nemcsak itthon ismerték meg csodálatos készítményeit, hanem Európa különböző országaiban is. Wartha Vincit is megragadták a rtgi kerámia szépségei. Mint gyűjtő antik anyagok, távolkeleti vagy európai is hazai kerámiák gyűjtésével foglalkozott. A gyűjtésnél nem annyira az egyes darabok művészi értéke vezette, mint a legkülönbözőbb technikai eljárások iránti érdeklődése. 1891-ben is egy évvel később is, Wartha néhány napot töltött Pécsett. Valószínűleg ekkor határozta el, hogy megpróbálja kikisérletezni azt a rubint- és ezüstfinyű fémmázt, melyet a Zsolnayak által gyűjtött keleti kerámiákon látott. Ez a fémfénnyel irizáló, lüszteres máz már a XI. században ismert volt Keleten. Zsolnay Miklós 1887 —88-ban kisázsiai gyűjtőútjóról sok ilyen kerámiatörediket hozott haza. A lüsztermáz technológiáját az arabok honosították meg Spanyolországban. Az olaszok tőlük sajátították el a XIII. század közepén. Itáliában Deruta műhelyeiben kezdték előállítani elsőlzben a XV. században, majd a gubiói műhelyben foglalkoztak ilyen kerámiák készítésivel. Érdekes, hogy a fimrnáz mégsem Olaszországban, hanem a magyarországi Pécs városában született újjá nagyszerű pompájában. A találmány Wartha Vince nevéhez fűződik. Az Iparművészeti Múzeumnak is van két gubiói tálja. Egyiket Giorgio Andreoli, másikat Francesco Xanto készítette. Az utóbbi kartonjára feljegyezték, hogy Wartha erről pattintott egy paránykát a vegyelemzésekhez. Ez azonban aligha lehet igaz, mert a tálat csak 1893 második felében vásárolta az Iparművészeti Múzeum a párizsi Spitzer féle árverésen, viszont Wartha már 1892-ben ismerte az eozinmáz titkát, mint ez egyik dolgozatából kitűnik, Végül is akár ezen, okár egy másik Andreoli-féle tálon kísérletezett Wartha, tény, hogy előállított egy olyan fémesen irizáló mázat, melyet a gubiói keramikusokon kívül senkinek sem sikerült Európában. A tolálmány iránt Európa-szerte érdeklődtek, elsősorban a németek, ami érthető is ha meggondoljuk, hogy Warthán kívül a francia Deck Is foglalkozott a lüsztermáz rejtélyének kutatásával. Még el sem ültek a felfedezés izgalmai, amikor Wartha Vince, hogy találmányát senki ne plagizálhassa, rövid kis dolgozatban leírta a felfedezés lényegét, és elhelyeztette a Magyar Tudományos Akadémián. A rövid leíráson 1892. december 13-1 dátum olvasható. A következő hónapok, napok sem teltek el egyhangúan. Hosszas vajúdás, töprengés után Wartha megírta a felfedezést Pécsre Zsolnay Vilmosnak, akivel most már együtt folytatták a találmány tökéletesítésére irányuló kutatásaikat. Zsolnay a találmányon több módosítást hajtott végre, így érthető ha a felfedező dicsőségében ő is osztozni akart. Emiatt feszültség támadt a két barát között. Wartha végrendeletileg meghagyta, hogy lelrását csak halála után félévszázaddal bonthatják fel. Közben a Zsolnay gyárat 1948-ban államosították, s az eozin előállítása néhány szakmunkás titka maradt. Ekkor jutott a szakemberek eszébe, hogy Wartha leírásának mindmáig meg kell lennie a Tudományos Akadémián. A felfedezést csalódás követte, mert a leírást hiába keresték az Akadémia irattárában. Már-már úgy látszott, hogy végleg nyoma veszett, amikor 1963. augusztus 31-én az cgyikközismcrtműgyűjtő levélben közölte az Iparművészeti Múzeummal, hogy „igen jelentős kézirat” van a birtokában, melyet eladna. A kézirat Dr. Wartha Vince műegyetemi tanár 1892. december 13-án saját kezűleg Irt három oldatos értekezése, melyben ismerteti a rézoxidullal való kerámiai fémlüszteres osyd eljárásokat. A kéziratot a Múzeum 1964. május 21-én megvásárolta. Katona Imre
