Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 3. szám
szakítás: többé-kevésbé hamisítás is. Néhány vitrinnel odébb Győr kereskedelmi, ipari fejlődését dokumentáló anyag. Túl gazdag ahhoz, hogy leírható legyen. Hadd idézzem inkább a kiállítási vezető idevonatkozó részét: „... A kereskedelmi tőke ösz- szefonódott a fokozatosan beáramló idegen tőkével, és nagy lendületet vett a pénzhálózat kiépítése, majd pedig a vasútépítkezés. Az önmagát túlélt céhrendszert felváltották az ipartársulatok, majd az ipartestületek. .. Országosan elismert mesterekkel találkozhatunk. De ők is nehezen állták a fokozatosan kialakuló gyáripar versenyét...” A néhány mondat egy bonyolult folyamatot rögzít, az elhaló régi és a keletkező új ellentétét. Nagy szó, hogy ezt tárgyakkal, írásos anyaggal — részvényekkel, szabályzatokkal — fényképekkel egyetlen vitrinben bizonyítani tudták. — Sokan hiszik még — folytatja az igazgató —, hogy a múzeum nem arra való, hogy politizáljon. Mi azt mondjuk, direkt módon nem is politizálunk. Csak igyekszünk mindent bemutatni, becsületesen. És ha ez a jobb kifejezés, vállaljuk ezt is: politizálunk. A tárlókban sok a munkásmozgalmi emlék. Párttagsági könyvek, sztrájk-felhívások, röpcédulák. S mellettük az erősödő úri terror dokumentumai. Odébb a vöröskatonák fegyverei, a Tanácsköztársaság helyi emlékei, s egy lépéssel arrébb: csendőr egyenruha, nyilas karszalag. — Tárlatunk — lép tovább Dávid Lajos — eljut a máig. Ezért a jelen előzményeire is utalnunk kell, mindarra, ami még talán nem is tisztázódott bennünk eléggé. Meg kell kísérelnünk a lehetetlent: értékelnünk kell a saját életünket. Bekapcsolja a folyosó világítását. Egy hatalmas térképen automatikusan gyulladnak ki a megye felszabadításáért vívott harcok jelképeként a vörös nyilak. A fal mellett a politikai fejlődést bemutató anyag, vele szemben a földosztás, az államosított üzemek korszerűsödésének, mostani termelésének, színvonalának dokumentumai. Egy-egy vitrint kapott a világhírű Vagon és Gépgyár, a Richards Finomposztógyár, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár, a Könnyűfémmű. .. — Ez az életünk. — Az igazgató is vitatkozik immár. — Miért ne lenne helyük a múzeumban ? Ha kihagynánk, kifelejtenénk őket, joggal mondhatnánk-e, hogy tárlatunk az ókori kultúráktól kiindulva eljut a máig? Látogatóink jelentős részét éppen ennek a fo-
