Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 2. szám
tak, akiket kiüldöztek házijukból. Hosszas vándorlás útin Morvaországban telepedtek le, de 1527-ben innen is kitiltották Őket. Ekkor kezdtek átszi- virogni Magyarországra, Nyitra környékére. Később Holies és Jókő vidékén is megtelepedtek, majd Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egy részüket az erdélyi Alvincen és Sárospatakon telepítette meg. Mesteremberek voltak, késesek, szűcsök, posztókészltők, szíjgyártók, de legtöbbjük fazekas. Érdekes módon csak szükségből lettek mesteremberekké: a hazájukból kiüldözöttek többnyire prédikátorok, vagy más értelmiségiek voltak, de valamibői meg kellett élni, így adták magukat a mesterségekre. S így alakult ki a 16. században egy Európában páratlan fajanszművesség. Jellegzetessége az ónmáz — ez is arra vall, hogy kémiailag képzett emberek voltak az első habán fazekasok. S hogy éppen hazánkban telepedtek meg végül, az se véletlen: Európa legnagyobb kobalt-, réz-, ón- és antimonbányái ezidőtt hazánkban voltak. Márpedig a habin edények mázához ezek nélkülözhetetlenek. A rézoxidból zöld máz készült, a manginoxidból Illa, a kobaltból kék, az antimonból sárga, illetve ezen alapszínek árnyalatai. És a habin edények díszítésében csak ezek a színek szerepelnek! — A leggyakoribb a tányér. Egész készleteket csináltak, azonos motívumokkal, de nem azonos mintákkal. Gyakori az évszám, a címer rajtuk, a díszítés a középső mezőben gyakran egészen reneszánsz stílusú. Aztán a másik leggyakoribb habán edény a kancsó. Ez általában későbbi, az 1600-as években készült sok belőlük. Még későbbiek a szögletes palackok — ezeken már feltűnik a később ked-' veltté vált állatmotfvum. Érdekes, hogy a kék alapú edényeket,* főleg tányérokat Erdélyben kezdték készíteni, — a török megrendelőknek ez tetszett. E máz — vagy inkább zománc, mert a habán edényeknél helyesebb erről beszélni — alapanyaga a kobalt, Innen a szép kobaltkék szín. Ezen a fehér díszítés igen szépen mutatott. A gyűjtemény egyik féltett darabját, egy úgynevezett lavabót, rézcsapos asztali kézmosót kiemeli a vitrinből. Mellé érdekes habin evőeszközök kerülnek — a habán tányérok közepén gyakran szerepelnek ezek a különös alakú villák, kések díszítő motívumként. — Ma is gyarapszik a gyűjtemény, és lassan'nem férek el vele a kis lakásban. A II. világháború alatt 28 ládába csomagolva a Nemzeti Múzeum pincéjében volt az anyag, egyetlen darab sem sérült meg. Most már ilyen veszély nem fenyeget, de sajnálatos módon fenyeget a habán edényekről való csendes elfeledkezés veszélye, — mondja Krisztinkovich Béla, és hozzálát a napi munkához: a gyűjtemény darabjainak gondos törölgetéséhez. Kint a kis kertben a késődélutini nap átsüt a fik között. Gyerekek játszanak, s itt bent egy idős, de belül rendkívül fiatalos férfi is játszik: felbecsülhetetlen értékű tálakkal, korsókkal, palackokkal, tányérokkal. Mert az effajta szenvedélyben az a szép, hogy valahol a mélyén a gyermeki gyűjtőszenvedély játékossága húzódik meg. S ennek, úgy látszik, fiatalító hatása is van — legalábbis az örökifjú Krisztinkovich Béla példája erre vall. T. I. figurális és ,,város" díszítésű palack
