Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)

1968 / 2. szám

össze, ez a tevékenység ma már behálózza az ország egész területét. Nemcsak átvitt értelemben, a valóságban is.

És ez, a fizikai erőt és szárnyaló fantáziát, állandó készenlétet és fegyelmet követelő munka a tárgyi anyagban és módszerekben páratlan eredményeket, osztatlan nemzetközi elismerést hozott. Aki értőn fogja vallatóra, annak bőségesen adja kincseit a föld. Mintha a dimenziók számukra nem jelentenének korlátokat, időben és térben a legnagyobb távlatokat a régészek teszik meg. A múzeum hagyományos kutatási területe a paleolitikumtól a XIX. századig több ezer esztendőt ölel fel. Ma már olyan világhírű lelettel is büszkélkedhetnek, mint a félmillió éves vértesszöllősi ember. A gyűjtés, az anyag feldolgozása, a legmodernebb komplex módszerekkel folyik. A lelőhelyekről, leletekről pontos felméréseket, helyszínrajzokat, fotókat készítenek, rögzítik a munka különböző fázisait, figyelmük kiterjed a környezet legapróbb részleteire is.

Közép-Európa legnagyobb, 40 000 darabot számláló állatcsont-gyűjteményét mondhatja magáénak a múzeum, s e gyűjtemény segítségével sokoldalú képet kaphatnak a különböző korok gazdasági életéről és választ adhatnak olyan kérdésekre, pl. hogyan birkózott meg az ember az állatok háziasításának létfontosságú feladatával, hol és milyen állatok éltek hazánk területén, s az ember milyen viszonyban volt velük, vadászott rájuk, félt tőlük, vagy tisztelte, a maga hasznára fordította azokat. Minden tárgy, az ember életének minden egyes megnyilvánulása értékes. Számunkra a legértékesebbek mégis azok, amelyek magyarul szólnak: a

Lotz Károly freskói a múzeumbon

honfoglalás, az államalapítás, a magyar középkor ritka és szerény emlékei. 1952-ben hívták életre a múzeum középkori osztályát és az elmúlt rövid idő alatt új kutatási módszert dolgoztak ki; középpontba állítva a falukutatást, a jobbágyság életének, tárgyi emlékeinek felderítését. Nem látványosak az eredmények, az anyag egyébként is nehezen megközelíthető, de nagyon fontos, hiszen egy egész nép kultúrája épül rá. Keveset tudunk a középkori magyar falukról, alig ismerjük a magyar parasztság házait, településeit, — évszázadokon át igavonó barmok voltak, otthonaikat a történelem viharai hamarabb elsodorták, mint a szilárdabb kőemlékeket. A kutatás itt is komplex úton, szociográfiai, demográfiai, gazdaságtörténeti módszerekkel történik. Az okleveles anyagot felhasználva, visszafelé következtetéssel a feltárt anyagot kapcsolatba hozzák a meglevő népi hagyományokkal, a népi építészet emlékeivel. A magyar Asszuán, a II. tiszai vízlépcső építését megelőző leletmentő és feltáró ásatások során gazdag anyagot, többek között

Leeb és Wiedenhoffer hegedűk a hongszergyüjte- mtnybil

egy kora-Árpádkori falu nyomait találták meg a régészek, teljes feltárása most van folyamatban, a kiásott kocsiút még az egykori parasztszekér nyomát is megőrizte . . .

Míg a régészeti részben a magyar, illetve a magyar- országi anyag gyűjtése dominál, a múzeum egyik legjelentősebb osztálya, az Éremtár egyetemes jellegű anyagot gyűjt. Legújabb szerzeményüket, a Nikolics éremgyűjteményt állami támogatással vették meg 700 000 forintért. A numizmatikai anyag 220—230 ezer darabból áll, antik, középkori és legújabb kori pénzek, érmek, emlékérmek, zsetonok, bárcák s különféle szükségpénzek, köztük az inflációs millpengők is megtalálhatók itt. Egyik legértékesebb anyag a barbár pénzek gyűjteménye, a British Museum után a második helyen áli a világon.

A magyar föld népének gyakran kellett menekülnie a rátörő hódítók elől. Mentették életüket, keserves verítékkel szerzett vagyonkájukat, a tehetősebbek kincseiket. De bármilyen messze futottak is, élt bennük a visszatérés, a nyugalmasabb, jobb idők reménye, bíztak a földben, amelyet ismertek. Hódítók és menekülők lábnyomát egyaránt elmosta, betemette az idő, de a föld még mindig őrzi kincseiket. Évente 40 — 50 zárt éremlelet kerül elő a mélyből, beszédes tanújaként a különböző korok gazdasági fejlettségének, pénzforgalmának. Bárhol is kerüljenek elő az ilyen éremleletek, a Nemzeti Múzeum dolgozza fel azokat, megteremtve az alapját egy átfogó pénztörténeti kutatásnak.

Az osztályokat, gyűjteményeket járva sehol nem érezhetjük jobban, hogy a nemzet múzeumában vagyunk, mint a Történelmi Képcsarnokban. Aki