Múzeumi Magazin 1967 (Budapest, 1967)
1967. október
KATONÁJA Átmentem, jelentkeztem és szó nélkül fel is vettek szabónak. Nagy kozák* sapkát kaptam és amerikai csizmát. Feladatom tehát az volt, hogy a szalonvonat mozgását mindig jelentsem, a kihallgatott beszélgetéseket, az ott megfordult személyek neveit közöljem. Minden faluban volt egy ösz- szekötő, akinek jelentenem kellett, hogy mit észleltem. — A legfontosabb és egyben legveszélyesebb akcióm az volt, amikor Akbulak községben (ez egy tatár falu) állomásozott Kolcsak vonata. Itt jelentették Kolcsaknak, hogy beérkezett az egyik tiszti különítmény, az aranyvállapos ezred. Kolcsak velük akarta áttöretni az I. Internacionalista ezred frontját. A szalonkocsi oldalán feszítettek ki egy nagy katonai térképet. Én a közelükben ültem egy kis széken és szorgalmasan varrtam. A tisztek megállapodtak a támadás idejében és helyében: négy órára tervezték a támadást. Amikor ezt meghallottam, úgy tettem, mintha aludni mennék, hiszen már este volt. Amint látótávolságon kívül kerültem, lélekszakadva rohanni kezdtem az összekötőhöz, hogy minél hamarabb továbbíthassam a másnap hajnali támadás hírét. A mieink, mint később megtudtam, megnyitották a tiszti ezred előtt a frontot és a tacsankákkal (azokkal a kocsikkal amelyekre a géppuskák voltak felszerelve) felkészültek arra, hogy két tűz közé fogják a tiszti ezredet, hátulról pedig elvágják a visszavonulás útját. A csapatsegédtiszt két óra felé rohant be a szalonkocsiba és tajtékozva jelentette az ezred teljes megsemmisülését. — Itt egy kém van! Felsorakoztattak bennünket de szerencsém volt. Revolverrel mutatott rám a segédtiszt és legyintett: — Ennek olyan disznó pofája van, hogy még azt sem tudja, mi fán terem az ABC. 1919 januárjában elterjedt a híre, hogy Magyarországon is kitört a polgári forradalom és hogy a magyar internacionalistákra otthon is szükség lesz a forradalom során. Elszöktem Kolcsakéktól és jelentkeztem az Internacionalista ezred parancsnokságán. — Haza szeretnék menni és segíteni az otthoniaknak. — Menjek, — mondták — s járjak szerencsével. Kalandos körülmények között, több fronton keresztül sikerült hazatérnem. 1919. március 21-én, pontosan a Tanácsköztársaság kikiáltásának a napján, a forradalom győzelmének napján érkeztem haza Budapestre. Azon porosán jelentkeztem a megalakítandó nemzetközi ezredbe. Pár nap múlva azt a parancsot kaptuk Szammely Tibortól, hogy Esztergomba menjünk egy ellenforradalmi megmozdulás elfojtására. A Margit-hid budai hídfőjétől indult a különvonatunk. Megjelenésünk hírére az ellenforradalmárok takaródét fújtak és a vezetők Szlovákiába szöktek. A nemzetközi ezredben oroszok, osztrákok, horvátok, lengyelek, némotek és erdélyi szászok is voltak. Az internacionalista ezred volt az az alakulat, amely mindig ott jelent meg, ahol a legnagyobb a baj: az ellenforradalmi lázadások színhelyén, az ellenforradalmi székely hadosztály által megnyitott frontszakasz betömésénél, a felvidéki harcokban. Salgótarjánnál áttörve a frontot Losoncig jutottunk. Egy hídért folytatott csatában a rohamzászlóalj 16 katonája esett el, magam is comblövést kaptam és a miskolci kórházba kerültem 1919 júliusában. — A Tanácsköztársaság leverése után a csendőrök letartóztattak, kezem-lábam összeláncoiva vittek faluról-falura és vallattak a forradalom alatti tetteimről, majd a Fő-utcába kísértek. Hitét nem tudták megtörni. S nem törte meg a későbbi ,,tízezer nap" sem. A felszabadulás óta is eltelt több mint két évtized már; a régi harcok emlékké szelídültek. De a hite töretlen maradt, a hite nem szelídült. Szikossy Ferenc 1919. május 1. Moszkva A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme és fegyverbarátságunk SO éve címmel nyílt kiállítás a budapesti Hadtörténeti Múzeumban A Nagy Október útján címmel rendez jubileumi kiállítást a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum a Műcsarnokban 9
