Múzeumi Közlemények 1973 (Budapest, 1973)

1973 / 1. szám

Kiugróan magas tehát a középiskolát végzettek száma, a főisko­lai és egyetemi végzettségűekkel együtt a látogatók 60 %-át te­szik ki. A 8 általános alatti iskolai végzettségű látogatók kö­zött sok az általános iskolás korú gyermek, hiszen a? összes múzeumlátogató 23 %-a általános és középiskolai tanuló. Érdekes a lakóhely szerinti csoportosítás. A közönség a múzeum speciális elhelyezésénél fogva (Rákóczi-vár) elsősorban nem Sá­rospatakról, hanem az ország más városaiból és községeiből ér­kezik. Az összes múzeumlátogató ötödrésze (19 %) budapesti. A vidéki városokból és falvakból érkezettek aránya megegyezik, egyaránt 36-36 %. A múzeumlátogatók 6 %-a külföldi, ezen belül 4 % a környező szocialista országokból, 2 % a kapitalista álla­mokból kerül ki. Az összes látogatónak csak 3 %-a sárospataki, ők elsősorban a múzeum időszaki kiállításait nézik meg, vagy rokonaikat, ismerőseiket kísérik el. Részletesebben megnéztük a látogatók megyék szerinti szóródását. A múzeumba érkezettek la­kóhelyeinek száma alapján a megyék között Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll az első helyen, ezt a környező megyék (Szabolcs, He­ves, Nógrád) követik, egyébként az ország minden részéből volt látogató. A múzeum vonzásköre az egész országra kiterjed, ez elsősorban a vár országos hírével, Sárospatak történelmi neve­zetességeivel magyarázható. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a látogatók milyen járművel érkeznek Sárospatakra. Meglepően magas a személygépkocsival (35 és az autóbusszal (33 %>) utazók száma. A többi látogató közül 24 % vonattal, 2 % motorkerékpárral és 6 % egyéb módon (gyalog, kerékpár, autóstop) jött a városba. A személygépkocsi és az autóbusz magas arányszámát magyarázzák egy másik kérdésre adott válaszok. A múzeumlátogatás fomá.ia szerinti megoszlás: egyedül 3 % családdal 37 % barátokkal 13 % ismerősökkel 5 % szervezett csoport 34 % 96

Next

/
Thumbnails
Contents