Múzeumi Közlemények 1972 (Budapest, 1972)

1972 / 2-3. szám

kanélküliség után a pécsi városi múzeum régészeként dolgozott több mint egy évig. 1939 áprilisában ismét Budapestre, a Hopp Ferenc Keletázsiai Múzeumba került "próbaszolgálatos tisztviselő jelölt"-ként, ahol másfél éves működése után fizetéses gyakornokká nevezték ki.

Amikor 1940-ben a magyar-japán csereösztöndíj kiadására először sor került, az Ösztöndíj Tanács választása rá esett,mint olyanra, aki munkahelyén a legjobban hasznosíthatja a Távol-Keleten megszerezhető tapasztalatokat. 1941 júniusában érkezett Japánba s a körülmények folytán 6 évet kellett ott-töltenie . Megérkezése után nem sokkal ugyanis Japán mozgósított, s az eredetileg tervezett kínai és koreai tanulmányútjaira így sor nem kerülhetett. A hat évet jól kihasználva, igen eredményesen töltötte el. Amellett, hogy a japáni nyelvet elsajátította, számos tudományos intézetben - így a tokiói egyetem japán régészeti és kínai-koreai régészeti intézeteiben, a Toyo Bunko könyvtárában, a Császári Múzeum művészeti osztályán, 1942-44-ben pedig Kyoto- ban, az ottani egyetemen, a Keleti Kutató Intézetben és a Városi Mizeumban dolgozott. A háború vége felé egy a Fuji-hegy közelében fekvő kis faluba telepítették ki, itt érte a japán kapituláció. Hazaindulására a háború befejezése után még másfél évet kellett várnia, ennyi idő alatt rendeződhettek utazásának körülményei. Japánba a Szovjetunión keresztül érkezett, hazafelé az Egyesült Államokon és Nyugat-Európán keresztül utazott, s ez alkalmat adott neki arra, hogy az útjába eső múzeumok keletázsiai és bizánci emlékeit is tanulmányozhassa.

Több mint hét évi távoliét után 1948 májusában érkezett vissza Magyarországra. Itthon mint a Hopp Ferenc Keletázsiai Múzeum igazgatója kezdte meg működését s indította meg az intézmény háborús kárainak felszámolását, új életének megszervezését. 1949 decemberében már kiállítással lépett a nyilvánosság elé (A régi kínai művészet), s ettől kezdve sorra rendezte meg az India, Hátsó-India, Indonézia, Korea és Kína, művészetét bemutató állandó kiállításait (utóbbit a Ráth György Múzeumban), továbbá azt a nagysikerű 18 vándorkiállítást, amelyet az ország majdnem minden nagyobb városában bemutattak.

242