Múzeumi Közlemények 1972 (Budapest, 1972)

1972 / 2-3. szám

A főváros és a vidék tudományos élete közötti szakadékot mindenképpen át kell hidalni. Ezzel mindkét fél, s főként a magyar tudományos és kulturális élet - csak nyerhet. A hídépítés talán nem is olyan nehéz; csupán a Kazinczy által értelmezett módon kellene a "provinciális" szót használni. Hogy ez mennyire lehetséges, már most megvalósítható-e vagy csak a jövőben: erre szeretnénk cikkünkben válaszolni. S ha a néphit szerint a debreceni Nagytemplom toronygombja és a hortobágyi csárda küszöbe egy magasságban van is, talán még sem kell a vidéknek önnön sarába fúlnia.

I.

Milyen sajátos adottságokkal rendelkeznek a vidéki múzeumok a tudományos munka területén? Olyan természetes adottságokra gondolunk itt, amelyek a vidéki múzeumoknak a fővárosiakétól különböző helyzetéből fakadnak, s amelyek révén azok a tudomány speciális műhelyeiként, megbecsült alkotóhelyeiként működhetnek.

l) A fővárosi múzeumok többsége országos múzeum, gyűjtőterületük az egész ország, sőt sok esetben a külföld is. A munkatársak itt természetszerűen tudományáguk problémáit országos kitekintésben szemlélik, értékelik. A kutatási terület nagy méreteiből és a feladatok természetéből folyóan ezek a múzeumok szakosodtak: szakmúzeumokká váltak, vagyis intézményen belül csak egy-egy tudományágat müveinek.

Ez a szakosodás belső szervezetük rendszerében is vetül: a célszerű anyagkezelés érdekében az intézmény egészét korok, témakörök stb. szerint tagolják, s hozzák létre az ennek megfelelő osztályokat, gyűjteményrészlegeket. Ily módon a muzeológus csupán egy-egy gyűjteményrészt kezel s annak anyagát dolgozza fel tudományosan. A maga témáját alaposan ismeri, országos, sőt nemzetközi viszonylatban is tájékozott felőle; másrészt azonban mindennapi munkája során a szakmán belül is specializált saját témakörébe van bezárva, s ha ambicionálná is, ritkán foglalkoz97