Múzeumi Közlemények 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 2-3. szám
Bevezetés a jubileumi Petőfi-kiállítás tervezetéhez — Alapelvek és problémák — Egy író, különösen egy nagy író portréjának a kiállítások sajátos eszközeivel való bemutatása meglehetősen nehéz feladat és semmiképp sem mérhető az irodalomtörténeti monográfiák igényeivel, nem kelhet versenyre velük, nem pótolhatja őket, hiszen egy kiállítás csak kis mértékben élhet a szóbeli megfogalmazás eszközeivel: elsősorban térben megkomponált látványt kell nyújtania. De még ez a látvány sem lehet egy irodalomtörténeti monográfia anyagának illusztrációja, mert a látvány alkotóelemei, sajnos, nem feltétlenül úgy, olyan mennyiségben és színvonalon vannak adva, ahogy ezt az író-portré dialektikája egyébként megkívánná. A kiállítás rendezőjének kezét tehát nem is egy nehézség köti meg, s ezekről már csak azért is kell néhány szót szólnunk, mert a kiállítási tervek bírálói ezeket a nehézségeket csak nagy ritkán szokták figyelembe venni s nem egyszer olyan, csak a szóbeli kifejezés igényeivel kifejezhető tartalmakat, s ezen belül olyan részletmegoldásokat követelnek, amelyeket az irodalmi kiállítás eszközeivel alig lehet megvalósítanunk . A kiállítás természetéből ugyanis az következik, hogy elsősorban és főképp nem fogalmi nyelven beszél. Bár szükségképp alkalmaz eligazító feliratot, ezzel csak módjával élhet. Ha túlzott módon élne vele - bár ez időnkint még kísért -, nagy hiba lenne, s csak egy felszínes irodalomtörténeti tanulmány mondanivalóját pótolná. A kiállítás nyelve túlnyomó részben a képek és a tárgyak jelentésén, az általános stilisztika nyelvén szólva: a jelölő és a jelölt sajátos viszonyán alapul, ami (és erre most csak célozhatunk) a klasszikus kiállítási típusoktól (képzőművészeti, néprajzi, archeológiái stb.) sokban 76
