Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)
1971 / 3. szám
műves, "pirosítós" népélet képe hamis, nem felel meg a valóságnak ! Viselettel kapcsolatos probléma a tánccsoportoknál is jelentkezik, bár más vonatkozásban, ágy -tűnik, hogy koreográfusaink gyakran elfelejtik, hogy viselettípusonként más-más volt a mozgási ideál. Szem elől tévesztik, hogy a régiesebb, nem túl bő (egy-két alsószoknyás) és hosszabb (a lábszárközépig érő) női szoknyaviseletnél a derék alig mozog, feszes a váll- és a fej- tartás, s a nőnek inkább csak kiegészítő szerepe van a táncban (így van ez pl. Erdélyben). A díszesebb, sokszoknyás, rövidebb viseletnél már a járásnál is komoly figyelmet kell szentelni a szoknya ráncainak hullámzó mozgására, s ezt ütemes csípőmozgás- sal érik el. A legkésőbbi, ón. puffándlis, sokszoknyás, kívül- tevős blúzos női ruházatnál (Kaposmente, Koppányvölgye és pl. Berzence is) a viselet a terhet a csípőről a vállra teszi, s ennek megfelelően úgy a járásnál, mint a táncnál a válltól való mozgás adja meg a ruhaegyüttes harmonikus mozgását. Még a stilizált, színpadra alkalmasabb ruházatnál is bizonyos fokig szem előtt kell tartani ezeket a mozgásformákat, mert nem csak az egykori viseletét testesítik meg, hanem a megfelelő ungat art ásmó dókat és esztétikai ideálokat is. Az itt-ott jelentkező bírálható részletek aligha befolyásolhatták jelentékenyen az első Déldunántúli Népművészeti Hét szakmai résztvevőinek és látogatótömegeinek azt az érzését, hogy a rendezvénysorozat - egészét tekintve - igen sikeres volt, és hogy folytatásán érdemes - és szükséges is - munkálkodni. Knézy Judit 66
