Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)
1971 / 3. szám
raknék, akiknek alkotókedvét láthatólag még nem befolyásolták a HISZÖV megrendelései, a kommersz népi-iparművészeti áruk hatásai, Takács Vendel niklai pásztorember és Szőke László, kaposvári tisztviselő művei jó Ízlésről, kísérletező kedvről és magas technikai színvonalról tettek tanúságot. A pályázat új távlatokat nyitott Somogy megye fotósai számára. Eddig a néprajzi témájú fotózásnak alig voltak itt eredményei. Az elsődíjas - kiváló fotós hírében álló - Járőri Béla most mutatta meg először, hogy néprajzi tárgykörben is otthonosan mozog. Kiválóan szerepelt két pécsi résztvevő iss Szász István és Lantos Miklós építészmérnökök. Velük kapcsolatban már arról is lehet beszélni, hogy iskolát teremtettek a népi-műemlékek fényképezésével, mégpedig országos színvonalon. A varrások közül főként a Dombóvár-környéki nők finom és jó Ízléssel készített fehér hímzései keltettek feltűnést, amelyeket magas technikai tudás, aprólékos műgond, és a legszebb népi fehér hímzések hű követése jellemzett. Szépek voltak a baranyaiak munkái is. Nem maradtak le mögöttük a somogyiak — a buzsákiak és a karádiak - sem, azonban ezek némelyikén elnagyoltság vagy indokolatlan túlszínezés mutatkozott. A tolnai és baranyai munkákon látszott, hogy készítőik hímzőtanfolyamon vettek részt; - az aprólékosabb, nagyobb technikai bravúrt kívánó feladatokat is könnyedén oldották meg. A népművészeti témájú dolgozatok közül teljes elismerést aratott a Lantos házaspárnak a szennai építkezésről szóló munkája, amelynek fotóanyaga is gyönyörű. Az ünnepi rendezvény-sorozat újdonsága volt a népi iparművésze— ri anyaggal Ízlésesen berendezett kirakatok sora is. Itt elsősorban a karádi hímzések arattak sikert. Kerámiával két somogyi fiatal mutatkozott be szép eredménnyel. Kár, hogy e szakágban nem volt több jelentkező, pedig 30k jó fazekas van még a négy megyében! 63