Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)
1971 / 2. szám
tővé, hogy mind az élő beszédben, mind a tudatban a munkát végző személy és a személy által végzett munka dialektikus egysége sokféleképpen váltakozzék és differenciálódjék. Köztudott, hogy a munka formálta át az embert természeti lényből a társadalmat tudatosan építő emberré. Az emberi történelmet a kezdetek kezdetétől - s nemcsak a kapitalista korszakban - a munka határozza meg: a munka olyan társadalmi tevékenység, amely elválaszthatatlan mind a végző személytől, mind pedig attól a közösségtől, amely mind a személyt, mind a munkát az adott történelmi korszakokban létrehozza. A munkás, a társadalmi értékű munkát végző ember absztrakciója mégis tipikusan újkori, sőt jelenkori jelenség. Köztudott, hogy az ipari munkásság a magyar történelemben az 1848- as forradalom és nemzeti szabadságharc idején jelentkezett először,mint aktív társadalmi hatóerő. Mivel ekkor alig 1 %-a volt az ország lakosságának, jelentős társadalmi szerephez nem jutott, "mozgása" a társadalom egészére irányítóan nem hathatott. Ezért mint absztraktum sem volt meg a társadalom tudatában: az uralkodó osztály a céhes kisipart nem tekintette társadalmi-politikai tényezőnek. Mégis ezek a feudális kisközösségek voltak a munkásosztály fundamentumai. A polgári korszakban a Magyarországi Szocialista Párt megalakulásáig(l890) a céhvilágból fennmaradt legényegyletek, önképző- és segélyegyesületek játszottak fontos szerepet az ipari munkásság osztállyá szerveződésének folyamatában, mint hagyományos szervezeti és társulási formák. Az 1867-től meggyorsuló városi szervezkedés először a perifériákon, lebujokban, kocsmákban, majd mindinkább önállóan is teremtett magának méltóbb otthonokat. Az ipari munkásság tömegeinek politikailag érett munkásosztállyá szerveződése a zömében paraszti származású, soknemzetiségű, kisipari, üzemi és gyári munkások laza csoportjaiból a század végére egységes, az össztársadalmi célokért harcolni is tudó munkásosztályt teremtett. Nyilvánvaló, hogy a magyar munkásosztály megteremtésének évszázados történeti folyamatában nagy szerepe volt azoknak az ősközösségben gyökerező munkáshagyományoknak, a biológiai tevékenységekre épülő teremtő jellegű cselekvések kényszerű ismétlődé
