Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)
1971 / 1. szám
döntése hatalmas vihart keltett, amely hírlapi tiltakozásokban nyilvánult !meg, de itt-ott felbukkant helyeslő vélemény is. Bár a múzeumok és a könyvtárak számára megajánlott költségvetési összeg az utóbbi évtizedben a tízszeresére emelkedett, mégis ez intézmények helyzete egyre romlik: a ráfordítások 80%-a jut munkabérre, 10% igazgatási költségekre s csak a fennmaradó 1C% a szerzeményezésre. A londoni Times-hez küldött levelek jól szemléltetik a közvélemény reagálását:"Sok áldozatot hoztunk azért, hogy közoktatásunk ingyenes lehessen, ezek után szükséges-e az, hogy fizessünk a múzeumok és könyvtárak használatáért, amikor ezek tulajdonképpen logikus folytatásai a közművelődésnek? - Különféle lehetőségek és eszközök vannak ahhoz, hogy a múzeumok bevételét fokozzuk; a belépődíj azonban csak az egyik jövedelmi forrás lehet. - A Louvre—ban és a firenzei Uffizi-képtárban az ingyenes látogatási napokon akkora a csődület, hogy a képeket nem lehet látni. - Tegyenek egyetlen napot fizetővé azok számára,akik a képeket nyugodt körülmények között, szeretnék megszemlélni. - Hagyjanak meg mindenesetre egyetlen napot a héten ingyenesnek. - Miért ne lehetne egy egész hónapot ingyenessé tenni, egyet a turisztikai holtszezonban, mondjuk februárt vagy márciust. - Az autósztrádák ingyenesek, a múzeumok azonban nem: furcsa korszak! - Ha a látogatótól kér a múzeum anyagi támogatást, akkor legalább a múzeumok is igyekezzenek szolgáltatásaikon javítani, különben a látogatók száma bizony csökkenni fog! - A tulajdonképpeni probléma mindig az,hogy a közönséget mi módon lehet a múzeumhoz közelebb vinni. - Három lényeges álláspontot kell védelembe venni: L. a belépődíjakból kizárólag csakis a múzeumok gazdagodhatnak; 2. hetenként kétszer mindenki gyönyörködhessék azokban a kincsekben, amik saját tulajdonai is; 3. a tanulóifjúság és a művészeti egyesületek, társulatok tagjai mindenkor ingyen léphessenek be a kiállításokba (ahol számos műtárgy múzeumba kerülése az ő érdemük). - Nincs híjával az iróniának, ha látunk egy műgyűjtőt,1 amint fizet azért, hogy a nemzetnek adományozott képet időnként megnézhesse." Egyébként a londoni Tate Gallery vezetősége és igazgatója: sir Norman Seid, nyilvánosan kifejezte ellenzését a kormány rendelkezésével szemben. 146
