Múzeumi Közlemények 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 1. szám
Ház-avatás Foton Másfél évtizede lehet, hogy először láttam Fáy András egykori présházát, pincéjét, nyaralóját - nem is tudom minek nevezzem. A látvány lesújtó volt: elhanyagolt szőlők közt összedőlőfélben lévő ház. A látvány elkeserítő kopárságát csak fokozta a fénnyel átitatott őszi égbolt zöldarany sugárzása, a gyengéden tágas táj mélységes derűje. S teljessé tette az a keserves tapasztalat, hogy a ház múltjáról, egykori gazdájáról és vendégeiről senki, akivel a környéken találkoztunk, semmit sem tudott. Egyetlen kedves fiatal lány akadt, aki legalább a Fóti dalra emlékezett. „Felfelé megy borban a gyöngy" - kezdtem s ő mosolyogva folytatta: „Jól teszi, Tőle senki e jogát el Nem veszi"... Annál nagyobb öröm számomra, de nyilván mindnyájunk számára, hogy ezen a szép napon nem csak az édes derűben pihenő táj tárul elénk az oldott fényben fürdő őszi égbolt alatt, hanem a ház is megújulva, értelmes szép célnak szentelve köszönt bennünket s fogad falai közé, s ezekről az egykori vendégek arcképei tekintenek ránk. A környék még ébredezik csak, de ha a tervek, amelyekről oly sok szépet hallottunk, megvalósulnak: ez a vidék is felébred csipkerózsika-álmából. Megbecsült mult és felnövekedő jövendő találkozásában olyan termékeny élet bontakozhatik majd ki, amelyben a haladás nem rombolja le a hagyományt, hanem arra támaszkodik, azzal együtt lesz igazi, teljes valóság. Érdemes arra a múltra támaszkodni. Érdemes vállalkozás volt, hogy ennek a múltnak egyik kedves emlékét megmentette a pusztulástól a kegyelet és a derék buzgalom. Ha Fáy Andrásra és baráti körére gondolunk, ha alakjukat és müvüket magunk elé idézzük: az uj Magyarország alapjainak lerakóit becsüljük meg. Nem szólhatok mindnyájukról: a történeti kutatás még sokmindent nem deritett fel; a helybéli gyűjtőknek, vizsgálódóknak akad felfedezni, összegyűjteni -valójuk e téren is elég. 32
