Múzeumi Közlemények 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 2. szám

kori iskolai „szépirás^-t, mint a markáns ecsetvonásokkal készült típusokat. Az irószerszámok sokfélesége kötetlenebb formákat hozott létre, és felszabadította a betűket az eddig uralkodó szigorú vonalrendből.Sikerültebb változataik lüktető elevenséget árulnak el, s egyéniséget kidomborító jellegükkel szubjektív hatást gyakorolnak az olvasóra. A tervező énjo sokszor plasztikusan érzékelhető.

Alkalmi szövegekre, kis részletek kihangsulyozására használhatók. Megfontoltan kell alkalmazni őket, mert lelki emóciót kiváltó hatásuk ellentétbe kerülhet a kiállítás mondanivalójával.

Legtöbb változatukat tollal és ecsettel Írják. Jellegzetességeik alapján négy főváltozatot különböztetünk meg:

a/ váltakozó vonalvezetésüek: vágott tollal Írják, a vékony és a vastag vonalak egymást váltó átmenetéből állnak („szépirás");

b/ árnyékolt vonaluak: speciális rajztollal Írják; c/ egyenletes vonalnak: a lineáris vonalvezetés a lényeg, de szabad formaképzéssel, csőtollal, redisz tollal, ceruzával, krétával, filctollal stb. készülnek; d/ ecsetvonásuak: lapos, hengeres, gömb stb. ecsettel festik.

+ + +

E vázlatos ismertetéssel, tipográfiai alapon, de a muzeológus szemével igyekeztem bepillantást nyújtani a betűtípusok világába, hogy e gazdag kincsestárat tudatosan felhasználjuk sokoldalú munkánkban. Az érdeklődőknek a grafikai és tipográfiai folyóiratokat ajánlom és az alábbi összefoglaló müveket:

FUME, Fritz: Buchkunde. Ein Überblick über die Geschichte des Buch- und Schriftwesens. Leipzig, 1959.

HAUSCHILI), Herbert: Die Schrift. Die Grund- und Leitschrif- ten. Leipzig, 1958.

JENSEN, Hans: Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart. Berlin, 1958.

KAPR, Albert: Deutsche Schrifkunst. Dresden, 1959.

60