Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2007-03-01 / 3-4. szám

I m^ÚZEUMI J^ÍRLEVÉLJ© Újraértelmezett hagyomány 2007. április 30-ig A SENSARIA csoport kezdeményezésére kialakult koncepció a hagyományos festészet létjogosultságát a mai kortárs képző­­művészetben a festészeti tradíció fogalmának tételezésével kívánja bizonyítani. Az ehhez kapcsolódó kérdéskört gyakorlati módon a tervezett kiállítással, elméletileg pedig a kiállításhoz kapcsolódó katalógus tanulmányaival igyekszik körbejárni. A fiatal művészek párbeszédet folytatnak az egyetemes festészeti hagyományokkal, s természetesen ezen hagyomány szerves részének tekintik azokat a magyar mestereket is, akik a kiállítás magját alkotnák. A kiállítás történeti anyagát nagyrészt a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében kiemelkedő szerepet játszó alkotók, a magyar festészet meghatározó alakjai képezik, akiknek életműve vitathatatlanul egyetemes vonásokat mutat. Ilyen mesterek mindenek előtt Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly. Sajátosan magyar festészettör­téneti értékkel bírnak olyan mesterek életművei, mint Rudnay Gyula, Réti István, Szó'nyi István, Egry József, Fényes Adolf, Koszta József, Nagy Balogh János, Kontuly Béla, Bemáth Aurél. Hasonlóképpen az újraértelmezett hagyomány keretében jelennek meg a SENSARIA alkotóinak tanárai, mesterei is; a még élő idősebb, illetve középgenerációs művészkortársaink - minde­nekelőtt olyan mesterek, akiknek munkásságában a klasszikus festészet tradíciója él tovább. A kortárs mesterek közül a realizmus kontinuitását európai közegben megteremtő Csemus Tibor és tanít­ványa Lajta Gábor, a Képzőművészeti Egyetemeken tanító mesterek közül Bárány ay András és Károlyi Zsigmond, Kása János, Kánig Frigyes illetve Konkoly Gyula, Kocsis Imre, Birkás Ákos, valamint a realizmus kevéssé ismeret hazai képviselője Balogh Gyula, illetve a nemrégiben Amerikából hazatért Halász András alkotják ezt a névsort. A SENSARIA csoport résztvevő tagjai: Horváth Krisztián, Horváth Roland, Kucsora Márta, Kondor Attila, Kovács Lehel, László Dániel, Lorincz Tamás, Megyeri-Horváth Gábor, Sütő Róbert, Szabó Ábel. A tagokon kívül a SENSARIA tagjai olyan, a mai művészeti közegben hasonlóan gondolkodó alkotókat is felkértek a kiállítá­son való együttműködésre, mint Czene Márta, Csáky Donát Márk, Ferenczy Zsolt, Hajdú Kinga, Losonczy István, Pálfi Balázs, Surman Viktor, Szenteleki Gábor. A SENSARIA csoport tagjainak, a csoporton kívüli alko­tóknak és a választott mestereiknek művei között formális azonos­ságok is felfedezhetők, de a válogatás mégsem kifejezetten formai hasonlóságon alapul. A kiállítás a képzőművészetnek a történeti korokban felvetett művészeti problémák, és témák folytonosságát és újraértelmezését kívánja megmutatni a régi és a mai mesterek, illetve a fiatal alkotók munkáinak együttes bemutatásával. A kiállítás által feltett kérdések alapvető tartalma a fes­tészet magyar hagyományaira irányul, nevezetesen az, hogy léteznek-e hagyományok és hogy azok a fiatal festők számára folytathatók-e? A katalógus tanulmányait ez év októberében az ELTE Mű­vészettörténeti Intézetével és az MTA-ELTE Egyetemes Művészet­­történeti Kutatóhellyel közösen szerveződő tudományos konferencia eredményei alapján állítjuk össze a felkért szerzők munkáiból. Katalógust szerkesztik: Muladi Brigitta, László Dániel, Kondor Attila. 43

Next

/
Thumbnails
Contents