Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-09-01 / 9-10. szám
©i^TúZEUMI J^ÍRLEVÉLJ© Landesmuseum vállalták magukra. A bonni egyetemen már közel száz éves hagyományai vannak a kelta nyelvészeti stúdiumoknak, amelyet az utóbbi bő egy évtizedben még jobban kiterjesztettek a modern kelta nyelvek és kultúra irányába. Ez egyúttal a kongreszszus tematikáját is erőteljesen befolyásolta, mert az előadásoknak egy tekintélyes része e témákkal foglalkozott. A régészeti és a philológiai-történeti szekciók teljesen - még a helyszínt tekintve is — elkülönültek egymástól. A bonni Rheinisches Landesmuseum a kongresszus alkalmából rendezte meg a „Krieg und Frieden" c. régészeti kiállítást, amelyet a résztvevők ingyen látogathattak, és az első nap estéjén szakvezetést is kaptak. Magam a régészeti szekció munkájában vettem részt. Ezen belül is különböző tematikus csoportok voltak, mint pl.vizsgálati módszerek, ahol több előadás is foglalkozott a kultúra és etnikum kérdésével, a kronológiai rendszerek érvényességi körével a különböző kultúrkörök egymásra hatásának fényében. Külön szekciók foglalkoztak a települések, a kultusz, a temetkezés, a gazdaság témáival. Külön szekciót alkottak az archeobotanikusok, akik a kelta és római földművelés fejlődését vizsgálták különböző területeken. Volt egy archeozoológiai és antropológiai szekció is. Több szekcióban foglalkoztak a romanizáció, az etnikai és kulturális identitás átalakulásának problematikájával elsősorban a Rajna-vidéken. Természetesen volt numizmatika is, két szekcióban tíz előadás tárgyalta a kelta éremverés kérdéseit. Máig is alapvető probléma - elsősorban a keleti kelta területen - a keltezés. Az 1998-ban előkerült enemonzoi éremkincs alapvetően megváltoztatta a noricumi, illetve a vele kapcsolatban álló kelta pénzverések - köztük pannoniai keltáké is - időrendjéről kialakult képet. A másik fontos problémakör a pénzverés, pénzkibocsátás szervezete, amelynél egyre jobban alkalmazzák a fémanalízist és a verőeszközök vizsgálatát. A müncheni B. Ziegaus évek óta gyűjti és elemzi szisztematikusan a kelta világ különböző részeiről előkerült pénzverő szerszámokat, és ma már páratlan adatbázissal rendelkezik. Ma már egyre inkább úgy tűnik, hogy egy műhely nem feltétlenül csak egy kibocsátónak dolgozott. A kongresszus régészeti felében egyértelműen a német kutatók voltak többségben, többen voltak, mint az összes többi ország képviselői együttvéve, és feltűnően hiányoztak a kelta kutatásban egyébként élenjáró franciák. A nyelvészeti-történeti szekciókban viszont vitathatatlan volt - nem véletlenül - a „kelták”, tehát elsősorban írek, majd a walesiek, skótok túlsúlya a 22 országból származó előadók között. De itt is volt sok német, főleg a bonni egyetemről, illetve amerikaiak. Ugyancsak nagyon kevés volt a francia, viszont volt hét orosz, négy-négy norvég és finn előadó, sőt még egy japán is. A kongresszus több mint 500 résztvevője jól mutatja, hogy a kelták iránti érdeklődés ma is töretlen, elsősorban természetesen azokon a területeken, ahol az ott élők ma is büszkék kelta eredetükre. A kelta kongresszuson való részvételemet a Deutsche Forschung Gesellschaft támogatásának köszönhetem. Torbágyi Melinda Konferencia a harangtörténetről Az Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeuma a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal karöltve 2007. június 7-9. között rendezte meg nemzetközi részvétellel a 6. harangtörténeti ankétot a Budai Várban, a KÖH Örökség galériájában. Az ankét a Középkori harangöntések ásatási nyomai című poszterkiállítás megnyitásával kezdődött. Az előadók és hallgatók között a hazaiakon kívül osztrák, német, szlovák és erdélyi szakembereket is üdvözölhettünk. Az első napon az előadások között hallhattunk a harangok díszítőelemeiről az ősi ázsiai harangoktól napjainkig, a kárpátaljai, Kisgejőci László és Egry-család harangöntő munkájáról. Szó volt a Németországból betelepült Lóza-család két tagja, Móric és Lajos a 19. század folyamán, Budán nyitott öntőműhelyéről, a szlovákiai történelmi harangok védelméről a középkori bronz keresztelőmedencék felmérése során összegzett tapasztalatokról. A következő napon hangzott el az a kezdeményezés, hogy a templomok kapuja közelében emléktábla helyeztessék el, amelyen a harangok öntőinek is emléket állítanak. Összefoglalót hallhattunk a Váci úton egykor működő Walser-féle Tűzoltószergyár és Harangöntöde történetéről, az Ausztriában fellelhető, magyar mesterektől származó harangokról, és az utolsó pécsi harangöntő, Rudié Ignác munkásságáról. A következő szekció a műszaki megoldásokat fogta össze: az előadók tájékoztatták a hallgatóságot a harangtornyok kilengésével kapcsolatos mérési megoldásokról, a budavári Mátyástemplom toronyrestaurálása alkalmából az ott lévő harangok által okozott dinamikai igénybevételekről és a harang lengése révén okozott súlyponteltolódások hatásáról. Az ankét befejező szekciójában az esztergomi Öregtemplom 1814-ből való harangját ismerhettük meg, szó volt még a zempléni harangkutatásokról, a kalocsai és kecskeméti harangok történetéről, a budapesti városvédők harangokkal kapcsolatos értékmentő munkájáról, valamint az Erdélyi Gyülekezet életében szerepet játszó harangról. 181
