Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-09-01 / 9-10. szám
m^úZEUMi Hírlevél J© á Fókusz ÉVFORDULÓK Iparművészeti Múzeum Rendhagyó születésnapot tart idén az Iparművészeti Múzeum. Éppen 111 éve, 1896. október 25-én, a millenniumi ünnepségsorozat záró eseményeként, került sor Üllői úti palotájának átadására. A köszöntőt akkor nem más, mint I. Ferenc József, Magyarország apostoli királya mondta: „Áthatva a művészeti iparnak művelődési és közgazdasági fontosságától, megelégedéssel láttam e díszes épület emelkedését, és örömmel jöttem annak felavatásához." (Közli Vasárnapi Újság, 1896. 740.) A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társintézmények után Európában harmadikként szerveződött meg. Létrehozása mellett elsőként Rómer Flóris régész és művészettörténész tette le a voksát 1868-ban. Bár elképzelése széleskörű társadalmi visszhangra talált, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a magánadományokon túl a múzeumot csak a kormány pártfogó magatartásával lehetséges fölállítani. 1872-ben a vallás- és közoktatási miniszter körlevele a kulturális haladás legfontosabb tényezőinek nevezete a tudományos és művészeti célú egyesületeket és múzeumokat, ezért ezek anyagi segélyezésére hívta fel a törvényhatóságokat. Nem sokkal később az országgyűlés 50 000 forintot különített el arra a célra, hogy a leendő „iparmúzeum” számára „műipari tárgyakat” vásároljanak a következő évi bécsi világkiállításon. így valójában ez a Trefort Ágoston kultuszminiszterségére eső gesztus indította el az alapítás stádiumában levő intézmény szerzeményezését. A gyarapodó anyagot 1874-77 között a Nemzeti Múzeum fogadta be, annak lépcsőházában volt kiállítva. Ezt követően a Képzőművészeti Társulat Régi Műcsarnokának Sugár úti (ma Andrássy út) épülete adott neki helyet. Az önálló otthon megteremtése csupán 1890-ben vált időszerűvé. Az új, minden igénynek megfelelő palotára - amely a múzeum mellett az 1880-ban alakult Iparművészeti Iskola szétszórt szakosztályait is befogadta - Csáky Albin gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszter 1890. november 23-án írt ki pályázatot. A megadott határidőre 12 pályamunka érkezett be. Az első helyezést a „Keletre magyar!” jeligéjű, Lechner Ödön-Pártos Gyula nevéhez fűződő tervsorozat nyerte el. A zsűri értékelése hangsúlyozta, hogy az architektúra mentes valamely történeti stílus merev szabályaitól: „szokatlanabb, szabad egyéni felfogást mutat, mely alakításában az angol gót, korai renaissance és leginkább a mór stíl motívumaiból indul ki” (Építő Ipar, 1891. 246.). A munkák 1893 őszén indultak meg, de az építkezés csak a következő évben báró Eötvös József minisztersége idején vett lendületet. Az első kiviteli terveken egy teljesen körülépített udvaros, zárt rendszer szerepelt. Végül azonban a formához illő külső dekoráció megvalósítása érdekében a baloldalon csupán a teherbejáróig tartó szakasz készült el, és elmaradt a hátsó, udvari szárny fele is. Ez a döntés már a túlköltekezésekkel küzdő báró Wlassics Gyula kultuszminiszterre várt. „A Zsolnay-gyárban készülő pirogránit hazai művészi iparunknak oly sajátos és a külfölddel szemben is haladást jelző terméke, hogy az Iparművészeti Múzeum és iskola épületén már az anyag magában is e téren elért fejlettségünkről fog tanúskodni; míg ellenkezőleg az iparművészeti palotának bevakolása annak kezdetleges és alacsony fokára engedne következtetést." (33.771. sz. leirat 9.) A feszített tempónak köszönhetően 1896. október 25- re - a zárókőletéti ceremónia napjára- minden a helyére került: a mázas tetőcserepek éppúgy, mint a homlokzatok színpompás - magyaros virágmotívumokkal ékes - mozaikszerű mezői. Ez a nap mégis több volt, mint egy újabb közintézmény avatásának dátuma. Hiszen az elkészült mű architektúrájában kísérletet tett a sajátosan magyar, nemzeti építészeti stílus megteremtésére, külső díszítésében és berendezésében, pedig a hazai műipar addig elért színvonalát reprezentálta. A palota ünnepe egyben az iparművészet növekvő jelentőségének hivatalos elismerése, 155
