Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-07-01 / 7-8. szám
m^ÚZEUMI J^lRLEVÉL^ A most a Móra Ferenc Múzeumban látható kiállításon összesen több mint száz háromdimenziós fotográfiával találkozhatnak az érdeklődők, amelyek a 1800-as évek közepétől a XX. század első néhány évtizedéig mutatják meg a világot és Magyarországot. Ebből 13 felvétel érzékelteti, hogy déd és ükapáink nemzedéke - ha tehette - milyen típusú pucér nőket nézegetett. Az aktokon kívül számos ország, táj, népcsoport, társadalmi réteg múltbéli mindennapjaiba nyerhetünk betekintést a sztereófotók által. Láthatjuk „testközelből" az emigráns Kossuth Lajost, IV. Károly koronázását vagy az első világháború sérültjeit. A legmegdöbbentőbb sztereófelvétel az öngyilkos Teleki Lászlót ábrázolja. A különleges technikának köszönhetően úgy érezzük, mintha magunk is jelen lennénk a politikus halottszemléjén. Medgyesi Konstantin SZENTENDRE Barbizon francia és magyar ecsettel Kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumban 2007. szeptember 28. - november 6. és a Szombathelyi Képtárban 2007. november 15. - 2008. január 6. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága - a Magyar Nemzeti Galériával és a Szépművészeti Múzeummal együttműködve rendezi meg a „Barbizon francia és magyar ecsettel” c. kiállítást. Az európai 19. századot ma már a festészet évszázadaként tartjuk számon, amikor is a művészeti élet legfőbb színtere Franciaország és központja Párizs volt. Kezdetben az új művészet hangja mégsem ott a központban, hanem 1836-tól kezdve a Párizstól délre, 80 km-re fekvő kis faluban, Barbizonban a fontainebleau-i erdők mellett szólalt meg először. A hely szellemét olyan festő óriások határozták meg, mint az ott először letelepedett Théodore Rousseau és Diaz de la Репа, majd Dupré, Daubigny Corot, Courbet, Millet, Paul Huet, Charles Jacques, Pierre-Emanuelle Damoye és követőik. Az akkor mozgalmas és a világ közepét jelentő francia főváros forgatagától való elfordulás, a magány keresése még romantikus érzésből fakadt. A természettel szemtől-szemben való találkozás, a részletek keresése ábrázolásmódjukat egyre inkább naturalista jellegűvé tette, ugyanakkor a csoport tagjai - jóllehet a művészetről vallott felfogásukban közös utat kerestek személy szerint igen különböző egyéniségek voltak. Barbizon vonzása és hatása az évszázad festészetére igen nagy volt. Az ott tevékenykedő festők működése új fejezetet nyitott az európai, de bátran mondhatjuk, az egyetemes művészettörténetben. Barbizon egyre több francia festőt formált, indított el az új festészet utjain, és a festészetük sajátjaként megjelenő új természetérzés egyre szélesebb körben megtalálta képviselőit Európában, így először Olaszországban, Svájcban és Hollandiában, majd pedig Magyarországon is. Bár a barbizoniak nem alkottak szoros értelemben vett csoportot vagy más szóval iskolát, kezdeményezésük, kivonulásuk az akadémista festők műtermeinek fülledt világából, a frázis és sablon nélküli egyszerű természetlátásuk mégis számos ország tájképfestőjének mutatott példát, így Barbizont a 19. századi európai művésztelepi mozgalom elindítójaként tartjuk számon. A Szentendrén megrendezésre kerülő „Barbizon francia és magyar ecsettel” című kiállítás ezt a folyamatot kísérli meg felvillantani. A kiállításon bemutatásra kerülő alkotásokat franciaországi és magyarországi gyűjteményekből válogatták a kiállítás rendezői. A magyar festők 1870 után kezdtek Barbizonba járni. A korábbi nagy öregek közül ekkor már csak Millet lakott ott, ő az, akit az ott dolgozó magyar művészek is ismerhettek. így Padi László, aki 1873 nyarától dolgozott Barbizonban, Munkácsy Mihály, aki ugyanezen év őszén töltött ott néhány hetet, és Mednyánszky László, aki 1874-75-ben dolgozott a telepen. Deák- Ébner Lajos, Aggházi Gyula, Bihari Sándor a hetvenes évek közepén és második felében, Nyilassy Sándor, Mészöly Géza a hetvenesnyolcvanas évek fordulóján már egy többségében külföldiekből álló közösségben dolgozott. A kiállítás kuriózumai a Szentendre városához kötődő művészek barbizoni szemléletet tükröző illetve Barbizonban készült művei. A szentendreiek közül megfordult ott Jeges Ernő, Onódi Béla, Czimra Gyula, de elsősorban Paizs Goebel Jenőről kell megemlékeznünk, aki még a szentendrei Régi Művésztelep megalakulása előtt, a 1920-as évek közepén töltött hosszabb időt Barbizonban. Érdeklődésük és e korszakukból fennmaradt műveik jól érzékeltetik, hogy a francia művésztelep példája milyen mély gyökereket eresztett a magyar kultúrában. 127
