Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-02-01 / 2. szám
©í^úzeumi Hírlevél ja bizonyult bemutatók, mint a Mamut art, az Idolumok, a trompe d'oiel festészettel fogalakozó Ex voto, a Sensaria csoport első bemutatkozása, a fiatal nagyváradi művészek s általában a közép és kelet-európai alkotók tárlatai (Mihai Obs) - koncepciózus keresztmetszetet adtak a 90-es évek művészetének eleinte tán rejtettnek tűnő, de ma egyre fontosabbnak bizonyulójelenségeiről. Az általa szervezett Expanzió fesztivál-sorozat szintén egy akkor másodlagosnak tűnő (de persze nem annak bizonyuló) műfajának a performansznak volt legfontosabb megnyilvánulási lehetősége. A Bárdosi és Németh Mikola által szerkesztette folyóirat, a Katedrális pedig tematikus számaival a kilencvenes évek egyik legszínvonalasabb periodikája volt. Bizony mindezek ott vannak e könyv mögött. S mi van benne? Kitűnő kiállítás-megnyitók például. A legtöbbször, legtöbbünknél ezek amolyan, a kötelező udvariasság által is befolyásolt alkalmi szövegnek számítanak. Bárdosi azonban mindig komolyan veszi őket, már terjedelmükkel, de tágabb kiindulópontjukkal is, a művész vagy az adott csoport tevékenységének hazai és nemzetközi összefüggésekbe helyezésével inkább az alapos, szakadatolt tanulmány műfaja felé közelítenek. Elmélyült, néha akár egy kismonográfia vázlatának is tekinthető portrékat egy-egy általa nagyra becsült művész, így Lois Viktor, Gaál József, Csurgai Ferenc, a szobrász és performer Kovács István munkásságáról. Remek, összefoglaló jellegű írásokat a másodlagos realizmusról vagy az Expanzió-sorozat kapcsán a 90- es évek performanszairól. Kritikákat, beszámolókat, olyan, a pénzzel, paripával, fegyverrel ellátott fővonalakhoz képest háttérbe szoruló eseményekről és alkotókról, mint a kaposvári Groteszk art kiállítások sora, a jászberényi Alkotárs egyesület, vagy Varkoly László, Marosvári György, Hetesi Attila. S nem utolsó sorban vívódó, érzékeny tanulmányokat és esszéket a művészettörténet problémáiról s hogy közös professzorunk, Németh Lajos kifejezésével éljünk, a kortárs művészet „sorskérdéseiről". Higgadt hangvételük, a divatos szakirodalomban sűrűn szereplő aktuális fogalmak gyakori használata (bár például manapság alighanem ő az egyetlen, aki horribile dictu a „diskurzus” kifejezést következetesen mellőzi), ellenére a legkevésbé sem „trendi” írások ezek. A kötet címadó írása például ténymegállapító egzaktul leíró jellege mellett is hordoz némi rezignációt, csalódottságot. Pontosan méri fel a helyzetet, a profivá, azaz technicizálttá, üzletiessé, látványossá vált, mindeközben alapjában értéksemleges, közömbös művészeti produkciók eluralkodását, mindez azonban a legcsekélyebb mértékben sem tölti el örömmel. Művészettörténészről lévén szó, természetesen a diszciplínától elvárt objektivitással konstatálja fejleményeket, esze ágában sincs pamfletét írni, vagdalkozni, gúnyolódni. Azt azonban nem titkolhatja, hogy nem boldog mindettől. Maga - s egész muzeológusi, kiállítás-szervezői, kritikusi tevékenysége a fedezet rá - inkább az olyan művészetért áll ki, melynek színe s szaga van, mely néha (akár a szó szoros értelmében is véve) néha vérre megy, mely az őszintesége, hitelessége mellett akár ügyetlen, nehézkes és görcsös is lehet. Azt a típusú művészetet szereti, mely ugyan nem hirdet lózungokat, de ha rejtettebben, áttételesen is, nem mond le a társadalomkritikai attitűdről, az arra fogékony szem számára dekódolható belőle a kései Kádár-kor bornírt nemtörődömsége vagy az azt követő évek sikerorientált szelleme, vagy amely képes a korunkból annyira hiányzó transzcendencia felmutatására. Néhány elkeseredettebb pillanatban úgy tűnhet, hogy ezzel a szemlélettel jelenleg vesztésre áll. Ahogy azonban az adott korszakban különösnek, furcsának tűnő választásait igazolta az idő (úgy is mondhatnánk: szemléletét utolérték a trendek, divatok), tán önnön pályájával többszörösen hitelesített művészet-koncepciója is kap még esélyeket. Pataki Gábor Bognár Zoltán albuma Kiad.: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém 2005. Szívet melengető, megható, sőt, mondhatni megrendítő volt annak a mintegy száz fős tömegnek az érdeklődése, akik eljöttek vasárnap délelőtt, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Művészetek Házába, a Bognár Zoltán képei között megrendezett könyvbemutatóra. A kötetet a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság adta ki, több támogatója is volt (A Veszprém megye Kultúrájáért Alapítvány, a NKA Képzőművészeti kollégiuma, Veszprém város önkormányzata, a Lovassy Alapítvány a Jövőért), de mindenképpen meg kell említeni a nyomdai előkészítést nem anyagi haszonért végző Viza KFT-t, vezetőjével, Borbás Jánossal együtt, aki régi kollegája volt Bognár Zoltánnak, s akinek archívumából nemcsak a hetvenes évek kiállításain szereplő monumentális műveinek reprodukciói kerültek elő, de az a remek portré is, amelyiken jól ismert pipájával a szájában éppen linómetszetet készít a művész. 58
