Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-02-01 / 2. szám
m MÚZE^l^Ht^LpVÉL J© Az élet kanyargós ösvényei Pápua Új-Guinea és Magyarország között Fotók: Antoni Judit (Rövid, híradás a Gödöllői Városi Múzeum új pápua gyűjteményéről) Az Ignácz Ferenc óceániai gyűjteményének helyet adó múzeum 2005 novemberében újabb, Pápua Új-Guineából származó kollekcióval gyarapodott. Eddig a hír, amelynek azonban, mint mindennek, időben és térben szerteágazó gyökerei vannak. Lássuk tehát, mi rejlik a hír mögött! A tárgyak nagylelkű adományozója, Emese Molnár-Bagley gyermekkorában került ki külföldre, ott végezte tanulmányait és ott is ment férjhez. Sem anyanyelvét, sem itthon maradt rokonait nem felejtette el, kapcsolatait folyamatosan és állandóan ápolta, többször haza is látogatott. Egy ilyen alkalommal, 1979-ben, amikor rokonlátogatáson járt Budapesten, kapott egy könyvet Biró Lajosról, máig legkiválóbb pápua-kutatónkról és egyik legjelesebb entomológusunkról. Emesét ekkor már Pápua Új-Guineába vetette a sors: Lumiban (West Sepik Province) lakott férjével és két gyermekével. A könyvet olvasva első pillantásra pusztán érdekesnek látszott az a tény, hogy íme, majdnem 100 éve már járt itt és dolgozott egy magyar, nem messze Lumi-tól és az Aitape (akkoriban még Berlinhafen) környéki partvidék illetve a szigetek népét tanulmányozta. Ahogy jobban belemerült a Biró Lajosról szóló bőséges szakirodalomba, gyorsan felismerte Biró emberi nagyságát és munkájának kiemelkedő voltát. Megragadta Biró egyéni - a maga korában, Új-Guinea gyarmati történetében igen ritka - látásmódja, az a mélységesen emberi magatartás, amelylyel az őslakosságot szemlélte és a kutatásnak az a szinte máig páratlanul pontos, részletes módszere, mely Bírót jellemezte. Felmérte annak szükségességét is, hogy Biró munkásságát meg kell ismertetni, el kell juttatni az általa tanulmányozott népek mai utódaihoz, s ez csak akkor lehetséges, ha a kutató írásait lefordítja angolra. A terv megérlelődött: jelentkezett, s külső hallgatóként csatlakozott a Pápua Új-Guinea ifjú egyetemén folyó oktatáshoz. Itt bátorították a törekvéseit és azt javasolták, hogy a választott témát: „Biró Lajos és hozzájárulása Új-Guinea és az európaiak kapcsolatfelvételének korai történetéhez" dolgozza fel disszertációként. Emese különleges helyzetben volt: magyarként, akinek második nyelve az angol, azon a vidéken élt, ahol valamikor Bíró kutatott, történészi végzettsége fogékonnyá tette a gyarmatosítás korai szakaszának vizsgálatára, és nem utolsósorban a helyi őslakosokkal való személyes, jó kapcsolata, tapasztalatai segíthették számos esemény könnyebb megértésében. Új-guineai tartózkodásuk során Emese és családja több faluban, városban lakott. Először Lumi-ban, majd Wewak-ban, innen 1983 januárjában átköltöztek Mendi-be, végül 1989januárjától Pápua Új-Guinea fővárosában, Port Moresby-ben kaptak szállást és munkát, tanárként, állami hivatalnokként, sőt, idegenvezetőként. Az állomások egy részét Biró is érintette, a többi települést - így a Flighlands területét - csak szerette volna meglátogatni, de erre nem került sor. A századelőn hazaküldött gyűjteményében (a Néprajzi Múzeum őrzi) azonban e területekről is hozzájutott némi anyaghoz, amely a hegyvidéki népekkel való cserék során került a partvidékiekhez. A dolgozat megírása óhatatlanul további kutatásokat igényelt: így jött vissza Emese 1981- ben három hónapra Budapestre. Első útja professzoromhoz, Bodrogi Tiborhoz vezetett, aki a legtöbbet tett eddig Biró Lajos munkásságának megismertetésében, s akitől útmutatást, tanácsot remélhetett. Itt és ekkor fonódtak össze sorsunk fonalai, amikor Tibor javaslatára velem is felvette a kapcsolatot. Végül is, mindanynyian valami módon Biró nyomdokaiban jártunk, vagy szerettünk volna járni - ő kötött össze mindhármunkat. Akkoriban még élt bennem a remény, hogy egyszer magam is eljutok Új-Guineába, elvégezni jó néhány olyan feladatot, amelyet Biró hagyott ránk. 2006. fe&ruár Az ajándékozó Emese Molnár-Bagley arcképe (1941. július 9. Újvidék - 2003. március 11. London)
