Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2006-01-01 / 1. szám

©l^úzeumi Hírlevél J© tartalmaznia kell a mű szövegkönyvét, a színház és a szerző közötti bemutatási szerződést, valamint a produkció látványtervét is. A pályázatok benyújtási határideje: 2006. március 31., az eredményhirdetés időpontja: 2006. május 28. (Gyereknap). A pályázatot szakmai szer­vezetek által delegált szakértők bírálják el, és azt a Nemzeti Kulturális Alapprogram bonyolítja le. Tengertánc - program az élő népi kultúráért A program célja a vidék fejlesztése és kulturális esélyteremtés a népi kultúrával foglalkozó helyi kö­zösségek és amatőr alkotóműhelyek számára. A program kidolgozásában szakmai part­nerek voltak: Martin György Néptáncszövetség, Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, „Örök­ség" Gyermek Népművészeti Egyesület, Táncház Egyesület, Vass Lajos Népzenei Szövetség, КОТА, Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Hagyomá­nyok Háza, Sebő Ferenc. A helyi közösségek aktivitásának fokozása, lehető­ségeik szélesítése és fejlesztése, a fiataloknak szóló, igényes kulturális kínálat színesítése, a népi kultúra promóciójának erősítése, értékeinek digitális úton való rögzítése és népszerűsítése érdekében a kultu­rális tárca meghirdeti a népi kultúra támogatására szolgáló programját „TENGERTÁNC" néven. A programra a kulturális tárca 2006. évi költségveté­sében 175 millió forint áll rendelkezésre. Pályázati menetrend: • A pályázatok kiírása: a 2006. évi költségvetési törvény elfogadását követően • Beadási határidő: 2006. január 30. (a pályáza­tokhoz mellékelni kell egy országos népművészeti szakmai szervezet ajánlását) • Döntés a beérkezett pályázatokról: 2006. február végén Forrás: NKÖM Sajtóiroda Képzőművészeti pályázati kiírás Budapest Főváros Önkormányzata (1052 Budapest, Városház u. 9-11.) együttműködve а VIII. kerületi Önkormányzattal, Pál utcai fiúk szoboregyüttes felállí­tását tervezi. A Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Budapest Galéria (1056 Budapest, Szabad sajtó út 5.) nyílt, jeligés pályázatot ír ki Budapesten felállítandó Pál utcai fiúk szoboregyüttes megtervezésére. A kompozíció választható helyszínei: Bu­dapest VIII. kerületben, a Molnár Ferenc tér, Lósy Imre és Lippa utcák találkozása, illetve a Práter utcai általános iskola előtti teresedés. A pályázat célja: művelődéstörténeti emlék állítása A pályázat jellege: nyilvános, titkos pályázat A titkosság biztosítása érdekében: • a pályaművet névaláírással ellátni, vagy egyéb a titkosságot sértő módon megjelölni nem szabad, és a pályamű nem tartalmazhat olyan utalást sem, amelyről a szerző személyére következtetni lehet, • a pályázó nevét, lakcímét, illetve a kiírásban kért egyéb adatait a pályaműhöz lezártan kell csatolni, • a díjazásban nem részesített pályaművek szerzőinek adatait a pályázó felhatalmazása nélkül a bíráló bizottság nem ismerheti meg, azokat nem hozhatja nyilvánosságra. A pályázók köre A pályázatra kizárólag a szakmájukat hivatásszerűen gyakorló szobrászok pályaművét várja a kiíró. Az alkalmasságot igazoló nyilatkozatot a pályázó adatait tartalmazó jeligés borítékban kell elhelyezni. Nem indulhat a pályázaton az a személy, aki a bíráló bizottság tagja, a bíráló bizottság résztvevő­jének hozzátartozója, vele együtt azonos gazdálkodó szervezettel áll munkaviszonyban, vagy munkavég­zésre irányuló egyéb jogviszonyban, illetve a bíráló bizottság valamely tagjával azonos gazdálkodó szer­vezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik A bíráló bizottság résztvevőjével egy éven belül közös pályaművet nyújtott be. A pályázat nyelve: magyar Pályázati útmutatás A kezdeményezők elvárása, hogy a köztéri léptékű képzőművészeti alkotás idézze a páratlanul népszerű könyv hangulatát, cselekményét és korát, a közel hiteles helyszín egyikén. A kiíró zsáner-együttest vár, amely remélhető népszerűségével, önmagán túlmutatva segítheti a köztéri alkotások befogadásának készségét. A pályázónak megoldási javaslatot kell tennie a mű közvetlen környezetének kialakítására. A mű teljes bekerülési költsége: bruttó 20,5 M Ft A pályázati kiírás mellékletei: helyszínrajz, közmű­térkép, amelyek 2005. december 27-től a Budapest Kiál­lítóteremben (1056 Budapest, Szabad sajtó út 5.) hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között vehetők át. 20

Next

/
Thumbnails
Contents