Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5. szám
©iiTúZEUMI i^ÍRLEVÉLJ© Halála után a Hansági Múzeum egykori igazgatójának köszönhetőenjöhetett létre az, un. Kumpf-gyűjtemény, mely kiemelkedően fontos részét képezi a múzeum helytörténeti dokumentációs anyagának. Szellemé Malek Éva a múzeum Régészeti Gyűjteményében folytatott feldolgozó, nyilvántartó és raktározó munkát mutatja be. A magyar kézművesipar története Szerk.: Szulovszky János. Kiad.: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Bp., 2005. 487 p. ill. Aki kezébe veszi ezt a könyvet, csodálkozhat azon, hogy egy történeti munka kiadását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jegyzi. A könyv témája, a kézművesség, a kisipar eleve nem idegen a kamarától, elvégre közöttükjelentős számban vannak gyakorló iparosok, akik mind a területi, mind az országos szinten önálló tagozatokat alkotnak a szervezeten belül. Ezért is szerepel a stratégiájukban a kamarai rendszer megerősítésének programpontjai között a kézművesipar értékeinek, hagyományai megőrzésének, ápolásának, a tradicionális szakmák megőrzésének a feladata. E könyv kiadásával is ezt a célt kívánták szolgálni. A kötet szerkesztésére felkért Szubvszky János 2002 tavaszán a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara felkérésére tartott előadást a kézművesség történetéről. A kézművesipar ezer évéről gondolkozva határozta el, hogy tervszerűen hozzálát a téma teljességre törekvő anyaggyűjtéséhez, mivel ez idáig nem volt korszerű összegzés a magyar kézműves örökségről. Ehhez nyújtott segítséget a kamara, hogy születhessen egy olyan könyv, mely a tudomány legújabb eredményeit felhasználva, olvasmányosan bemutatja a magyar kézművesség korszakait és értékeit, múltját s jelenét. Sikerült az ügyhöz számos kutatót is megnyernie. Ez a többszerzős kézművesipar-történet módot adott arra, hogy számos konferenciakötet és úttörő forráskiadvány után egy reprezentatív áttekintéssel is jelentkezzen az a kutatói kollektíva, amelyet immár három évtizede az MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottságaként tart számon a hazai és nemzetközi kutató társadalom. A kamara elnöke és főtitkárarának támogatása mellett a munkában részt vettek a múzeumi életünk jeles személyei: Bodó Sándor: Gömöri János, Horváth Vilmos, Paládi-Kovács Attila, Simon Károly. Paládi-Kovács Attila és Domokos Ottó lektorként is részt vettek a könyv munkálataiban. A könyv mondandóját számos köz- és magángyűjtemény történeti emlékeiről készült több száz fénykép teszi teljessé. A magyar kézművesség múltjának szakirodalma mind a tematikát, mind pedig a vizsgált korszakokat tekintve egyenetlen. A több száz mesterség között vannak jól feldolgozottak, de a kézművesség bizonyos ágairól csak hiányos ismeretek vannak. Ezért miután a kötet készítői vázlatosan áttekintik a kézművesipar múltja iránti tudományos érdeklődés történetét, s meghatározzák a „kézművesség" fogalmát, a tájékozódást segíteni ismertetik azt is, milyen alapvető forrásokra támaszkodhat az, aki megpróbál a kézművesiparok krónikása lenni. Ezt követően történelmi áttekintést kapunk, a különböző korokban a magyar kézművesség helyzetéről, a társadalomban és a gazdaságban betöltött helyéről és szerepéről. Mivel az ilyen történeti panorámában az egyes iparágak múltjának mozzanatait csak jelzésszerűen lehet érinteni, a kötetben, a kapott kép teljesebbé tételéhez enciklopédikus tömörséggel felvázolt néhány nevezetesebb mesterség történetét is megtalálhatjuk. A történeti fejezetek után a szerzők arra keresik a választ, hogy melyek a kézművesség lehetőségei a 21. században, s mit lehetne és kellene tenni a kézműves örökség megőrzéséért? A kötetben összeállítást olvashatunk a kézművesség tárgyi emlékeinek helyéről a magyarországi köz- és magángyűjteményekben és megtaláljuk az egyes fejezetek végén a felhasznált legfontosabb szakirodalom adatait is. Hadtörténeti Közlemények 119. évfolyam, 2006. 1. sz. A közlemények legújabb számában a tanulmányok között olvashatunk a pécsi fegyverművesség történetéről. Gál Éva írásában - eddig kevéssé kutatott területtel - Pécs és Baranya megye fegyverművességének, a fegyverkészítő mesterekre vonatkozó források, sajtótermékek és publikációs adatok összegyűjtésével és feldolgozásával szerette volna az eddigi ismereteket gazdagítani. Okváth Imre: „A magyar hadsereg háborús haditervei, 1948-1962" című tanulmányában a magyar katonapolitika vázlatos ismertetése mellett egyrészt a Magyar Néphadsereg háborús haditeveinek főbb támadási irányainak bemutatására, e tervek offenzív jellegének bizonyítására koncentrál, másrész áttekintést kíván adni a hadsereg a forradalom utáni újjászervezéséről és a győztes háborúra való felkészülésről, a '60-'70-es évek történéseiről. GermuskaPál a hadiiparban, 1956 és 1965 között, a KGST-n belüli együttműködés intézményi kereteinek kialakulását és az egyeztetési mechanizmusok működését kutatta. A „Közlemények” között olvashatunk a szolnoki vasúti híd elleni amerikai légitámadás körülményeiről (1944. szeptember), és adalékokkal szolgál a szerző a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia 1955. évi történetéhez. A „Műhely" rovatban: „Elmaradt nyílt vita az utolsó magyar nemesi felkelésről" címmel Kossuth Lajos ismeretlen magánleveléről olvashatunk, melyet Kisfaludy Sándornak írt. Észrevételeket közöl Róna-Tas András Ormos Istvánnak a „Magyar őstörténet arab forrásainak újabb irodalma” című írásához. A „Vita” fejezetben Gyáni Gábor arra keresi a választ, hogy „elbeszélhető-e egy csata hiteles története?", Acs Tibor a hadtörténetírás dilemmáit fejti ki, Pollmann Ferenc a történelemben a háború és a béke kérdését emeli ki. Zachar József összefoglalja a hadtörténelemről, hadtörténetírásról rendezett vitaülés mondanivalóját. 174
