Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5. szám
©Múzeumi Hírlevél J© nem kis mértékben a civil érdeklődés halmozott fel a múzeumi és magángyűjteményekben, egy kevésbé kimunkált területet, a bútorok témakörét választották ki gondolkodásuk tárgyául, meglévő ismereteikre támaszkodva. A sárközi bútor már önmagában kifejlett fogalomkör, mintegy néprajzi terminológiaként is felfogható. Mérlegelve a témára vonatkozó kutatási előzményeket, azoktól némileg eltérő szempontok szerint válogatták ki a Néprajzi Múzeum bútor- és világítóeszköz-gyűjteményének anyagából a sárközi használatúnak tartható darabokat. Az áttekintés korpuszát adó múzeumi emlékanyag legkorábbi darabjai a 18. századból származnak, míg a gyűjtemény végén álló, már modernnek tartható vőlegénybútor a 20. század elején készült. E két, másfél évszázadot átívelő végpont között megbecsülhetetlen mennyiségű bútor fordulhatott meg a sárköziek használatában, a falubeli lakó- vagy szőlőbeli présházakban, nem szólva az egyszerűbb erdei és mezei szállások hajlékainak szerény igényeit kielégítő megoldásairól. Mindezekből 155 darab bútorféleség képviseli egy olyan táj falusi népességének bútorkultúráját, melynek lakossága az ökológiai átrendezős során erőteljes ütemű gazdasági-kulturális változáson ment át a késő feudális viszonyokból a modernizálódó falu irányába. Mivel a katalógus tárgyainak közlése, a használatban betöltött szerepe, funkciójuknak megfelelő formájuk szerinti rendben történik, ezért a bevezető ismertetőben egy másfajta szempont, készítésük kronológiája, a tárgyalás alapja: ebben követi a magyar paraszti tárgyi világ múzeumi reprezentásaiból, magas információs értéket hordozó, évszámokkal és feliratokkal ellátott tárgyféleségeinek stílusazonosság szerinti elemzéséből kialakított történeti periodizációt. Az időrendben bemutatott bútorok mellet kitér a szerző a sárközi, dunai ártérrel egybefüggő tájon lakó emberek gazdasági tevékenységére, házaik, használati tárgyaik, bútoraik bemutatására, a sárközi parasztbútor fénykorára és a 19. század végén, a polgári minták hatására. A katalógusban a múzeumi tárgyakat kiegészítő fényképdokumentáció összeállítása, a válogatás jellege a tárgyak különböző viszonylatait, egymástól eltérő síkon és értelmezési tartományban megjeleníthető mivoltát hangsúlyozza. Műtárgyvédelem 2005/30 Szerk.: Török Klára. Kiad.: Magyar Nemzeti Múzeum, Bp„ 207 p. ill. A Magyar Nemzeti Múzeum Restaurátor Osztálya megalapításának ötvenedik, az egyetemi szintű tárgyrestaurátor-képzés megindításának harmincadik évfordulóját ünnepelhette. Ebből az alkalomból az évkönyvben Morgás András a Magyar Nemzeti Múzeumban az 1960 előtti idők restaurátori tevékenységét eleveníti fel a korabeli dokumentumok segítségével. Kovács Petronella „Gondolatok a 30 éves egyetemi tárgyrestaurátor képzés kapcsán" című írásában rendhagyó módon nem a tárgyrestaurátor képzés történeti áttekintésével, létrehozóinak, majd továbbfejlesztőinek felsorolásával foglalkozik, hanem a képzés megalakulása óta, az oktatásban bevezetett újításokról, s legfőképpen a 21. században szükségesnek ítélt változásokról szól. A kötet további részében a múzeum dolgozói, az egyetem tanárai és a közelmúltban végzett hallgatók tanulmányai olvashatók. Beszámolót találunk két, ásatásokból előkerült lelet restaurálásáról (II. századi bronz lanterna, maglódi avar sírból előkerült tárgyak), freskó és egyházi szobor, valamint üveghátlap festmények restaurálásáról. A farestaurátorok büszkesége: egy XVII. századi scagliola asztallap megújítása és a pomázi Szent István templom rokokó szószékének restaurálása. Olvashatunk arról, hogyan született újjá egy 18. századi, aranyozott, festett bőr miseruha, miként kellett kiegészíteni egy meisseni hatású porcelán gyertyatartót. A kötetben megtaláljuk az 1983-2005 között végzett festő-, szobrászrestaurátorok-, és az 1996-2005 végzett tárgyrestaurátorok diplomamunkáinak jegyzékét. Az évkönyvben Basics Beatrix mutatja be Tintámé Balázsy Agnes 2004-ben megjelent emlékkötetét. Magyar Múzeumok 2005/3. Ősz A Magyar Múzeumok őszi száma az átlagosnál is nagyobb teret szentel a múzeumpedagógiának, részletesen foglalkozik a NKÖM két jelentős programja - „Múzeumok Mindenkinek" és a „Múzeumok Fókuszban” - keretében lezajlott nagyobb eseményekkel. Foghtűy Krisztina beszámol az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán folyó múzeumpedagógiai képzésről. Ugyancsak a múzeumpedagógiai tevékenységükről adnak számot az egyes intézmények: Duna Múzeum, a Bihari Múzeum, a Blaskovich Múzeum, a komáromi Klapka György Múzeum és a tatai múzeum. A múzeumi baráti körök működését ismerhetjük meg a Vay Ádám Múzeum példája kapcsán, szó van a Múzeumok és Látogatók Alapítvány felméréséről - „Baráti Körök és múzeumlátogatás” címmel -, melyet a 2005. évi Múzeumi Majálison végeztek, valamint visszatekintést olvashatunk az 1990-ben alakult, és azóta is működő Múzeumi Sajtókávéházról. A „Visszatekintés” rovatban a 40 éves Beregi Múzeum, a tíz éves jászberényi Hamza Múzeum, az öt éves Míves Tojás Múzeum és az egy éves Párkányi Városi Múzeum évfordulós összegzését találjuk. A „Számvetés” rovatban beszámolót olvashatunk Kiskun Múzeumban, a jászkunság kutatásáról rendezett, történelmi-nép-172
