Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám
©k^ÚZEUMI Jfr'RLEVÉLJ© vett, hűséges kiállítója és többszöri díjazottja (1972, 1982,1992 - nagydíj) volt a tárlatnak, így 1976 óta gyarapszik az a kollekció, melyet most bemutathattunk. Több mint öt éven keresztül, mint az egri főiskola rajz tanszékének művésztanára Egerben élt, így munkásságát még inkább nyomon követhette a múzeum. A Dobó István Vármúzeum kortárs gyűjteménye - melyben Lóránt alkotásai immár egy külön kis egységet képeznek -, a kezdetektől a kortárs akvarellfestészet tekintetében országos gyűjtőkörrel rendelkezett. A hetvenes és a nyolcvanas években- elsősorban a minisztériumi támogatások révén- jó anyagi kondíciókkal rendelkezett. Éppen ennek a korszaknak reprezentatív kiállítását tudtuk megrendezni a budapesti Hotel Kempinski Galéria felkérésére 1998-ban, mely kiállítás ráirányította a szakma figyelmét a gyűjtemény jelentőségére, magas szintű kvalitására. Ezután több külföldi meghívást is kaptunk. 1999-2000-ben 40 db, az egri biennálékról vásárolt művel tudtuk Finnországban - Helsinkiben és Kemiben - valamint Észtországban - Tartuban- bemutatni nem csak gyűjteményi kollekciónkat, hanem azt az utat, amit az elmúlt harminc évben a magyar akvarellfestészet megtett. 2001-ben a csehországi Kutna Horá városában a Philip Morris Dohánygyár támogatásával mutattunk be egy válogatott anyagot, 2002-ben pedig a franciaországi Nantes városától kaptunk meghívást, ahol 36 db akvarellt állítottunk ki a biennálék anyagából. E kiállításokon azonban nem csak az egri rendezvényt képviseljük, hanem a magyarországi akvarellfestészet történetét és reprezentánsait is. Nagy visszatekintő kiállításunkat 2003. december 1. és 2004. február 19. között rendeztük meg az egri vár Gótikus palotájában Mit szólna William Leighton Leitek, ha ezt látná? címmel, melyen a gyűjtemény legszebb, legkiemelkedőbb darabjait mutattuk be, s kiemelt figyelmet szenteltünk az utóbbi években a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával vásárolt művekre. Talán e kiállításoknak is köszönhető, hogy a legtöbb művészt örömmel tölti el, ha alkotása bekerül e gyűjteménybe, s mint Lóránt János Demeter gesztusa bizonyítja, az ajándékozás lehetősége is megfogalmazódik szívükben. A Fácános, 1976; a Haida, 1976; a Koratavasz, 1978; a Puszta, 1978; a Szirtek, 1980; a Párás reggel, 1983; a Zöld Mátra, 1983, vagy a Tájemlék III, 1992 című munkák mellé a művésztől most ajándékba kapott akvarellek (Falusi utca, 1955; Az én Körösöm, 1978; Holdfényes tisztás, 1984; Mátrai október, 1991; Találkozások, 1993; Érintés, 1994; Sziklák, 1996; Tengerpart, 1997; Képterv, 2003) híven reprezentálják azt a világlátást, melyet így fogalmazott meg; „Az akvarellezést életem nyugodtabb hangulatai idejére tartom fönn. Életünk mostanában egyáltalán nem nyugodt. Olajképeim ezért is kemények, inkább az élet árnyoldalait tükrözik. Az emberben azonban nem csak egy ember van, hanem több. A festőben is. Az akvarellben én az élet harmóniáját keresem, az ember örök vágyát a szebb, ha teszik a színesebb élet iránt. Szerencsére, minden társadalmi nyomorúság közepette sem halt ki a szépség a harmónia az életből, csak észre kell venni. Ez azt jelenti, hogy nyugodtabb pillanatainkban rádöbbenjünk, hogy az élet maga is csoda, egyszeri és megismételhetetlen. Érdemes kihasználni mindazt, amit például a váltakozó évszakok gyönyörű ritmusa, még el nem pusztított tájaink mélységes szép nyugalma, a színes világ nyújt, ami saját törvényei szerint létezik, őrizve az embert is, ha az ember is képes megőrizni létének alapját. Szükség van, nagyon is szükség van - legalább néha - a nagy csöndre, ami az élet mélységét jelenti. Egyre inkább úgy látom, a szótlanság az igazi beszédesség, ami az élet és halál igazi kérdéseiről szól, valami olyasmiről ad hírt, ami az örökkévalóság lényege, szörnyűsége és vigasza. Az a sejtelem, hogy ha gyötrelmek, bajok, szenvedések árán is, jó élni... Remélem az akvarellek nem csak számomra jelentenek nyugalmasabb, meghittebb perceket, hanem a közönség is megérzett valamit abból az örömből, amit az élet csodájával való találkozás jelenthet minden emberszámára.” (Eger, Bródy Sándor Könyvtár Galériája - 2004. augusztus 2-28.) H. Szilasi Ágota, művészettörténész MOHÁCS Válogatás a Kanizsai Dorottya Múzeum legújabb szerzeményeiből Látogatható 2005. január 31-ig A Kanizsai Dorottya Múzeum 2005-ben ünnepli 80 éves fennállását. A 80 év alatt számos néprajzi és helytörténeti tárgy illetve dokumentum került a tulajdonába. A néprajzi tárgyak száma főleg az 1970-es és 1980-as években gyarapodott jelentősen, mivel 1976-tól, mint a magyarországi horvátok, szerbek és szlovének bázismúzeuma, országos gyűjtőkörrel rendelkezik. További könnyítést jelentett, hogy a jogkörrel párhuzamosan, a gyűjteménygyarapítás anyagi hátterét is biztosította a szakminisztérium, illetve az illetékes megyei gazdasági szervezet, és az sem elhanyagolható tény, hogy akkor még jóval olcsóbban lehetett hozzájutni a műtárgyakhoz. Ma sajnos mindez már csak a múlté, a gyűjteménygyarapítás lehetőségei jelentősen beszűkültek. 10
