Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
©l^Túzeumi Hírlevél m0вянт~г In memoriam... Batári Ferenc (1934-2005) A kiállítást rendezte, a műtárgyakat válogatta, feldolgozta, rendszerezte, a kötetet - katalógust, könyvet - írta, szerkesztette, gondozta... Batári Ferenc neve ilyen összefüggésben, ilyen és ehhez hasonló szavak kíséretében, e tárgyszerű rövid közlések, mondatok alanyaként jelent meg a leggyakrabban. Hozzánk, kollégáihoz hasonlóan valószínűleg így őrzi majd meg őt az utókor, a művészettörténészek kollektív emlékezete is, itthon és a nagyvilágban. Hozzátéve persze - ami számunkra közösen megélt személyes élmény, s ami a „szakma” megítélésében már ma is evidenciának minősül -, hogy kitűnő, közönséget és tudós szakembereket egyaránt vonzó kiállítások sokaságáról, különösen értékes és kiemelkedően jelentős kiadványokról van szó. Kiállítások és kiadványok - számára ezek egyaránt fontosak voltak, mondhatni kölcsönösen feltételezték egymást. Kivételes érzéke volt a kiállítások rendezéséhez, különös örömét lelte ebben, s ha kéréssel, kérdésekkel fordultunk hozzá, szívesen szólt régi és kevésbé régi feladatairól. Közülük a legelsőről, a pápai Eszterházy kastély enteriőr-kiállításáról éppúgy, mint közelmúltbeli, jól ismert munkáiról. Arról, hogy hogyan dolgozott, miféle feladatokkal szembesült, amikor - egyebek között - Keszthelyen, Kecskeméten, Sopronban, továbbá Bécsben, Grazban, Prágában vagy Londonban rendezett kiállítást. Kérdésünkre, hogy mi az ismérve, mi a titka a sikeres tárlatnak, igen megszívlelendő választ adott. „Nem árt, ha a rendező kellő invencióval lát munkához, de ennél - s a felkészültségnél, a pallérozott ízlésnél - nem kevésbé fontos, hogy szándéka, elgondolása lehetőleg a háttérben maradjon; hogy még véletlenül sem a műtárgyak rovására csillogtassa a - meglehet - sziporkázó ötleteit.” Ezt a rendezőelvet, csakúgy, mint azt az alapvető szempontot, hogy az így vagy úgy összetartozó darabok, művek magától értetődő módon „találják meg" egymást, példaadóan valósították meg az Iparművészeti Múzeum utóbbi négy évtizedének legjelentősebb, leginkább látogatott kiállításai: „Az európai iparművészet remekei" (1972), az „Art Nouveau - iparművészeti alkotások 1900-ból” (1975), „A klasszicizmustól a biedermeierig" (1990), a „Historizmus és eklektika" (1992). Hogy sokrétű feladatai közül melyek voltak a „legkedvesebbek”; évek, évtizedek múltán melyekre emlékezik vissza a legszívesebben? E kérdésre felelve a beszélgetés előbb-utóbb, de majd minden esetben Nagytétényre terelődött. A tétényi Kastélymúzeumban megrendezett legjelentősebb kiállítások - Magyar bútorművészet а XVIII. században, illetve Európai bútorok a XV-XVII. században - megtervezésében, előkészítésében és megrendezésében, Zlinszkyné Sternegg Mária után és Szabolcsi Hedvig mellett, Batári Ferencnek meghatározó szerepe volt. Ez irányú munkásságának betetőzése az a pazarul megrendezett kiállítás, és annak katalógusa (Bútorművészet a gótikától a biedermeierig) Vadászi Erzsébettel közösen, mely a 2000. év óta várja a kastélymúzeum látogatóit. 1970-től jószerint mindvégig az Iparművészeti Múzeum Bútor Osztályának vezetője volt, eltekintve egy ötéves intervallumtól, amikor 1973 és 1978 között a Textil Osztályt vezette. A „vonzások és választások" tekintetében sajátos kettősség mutatkozik nála; kettősség műfaji és földrajzi értelemben is. A műfaj, amelyet pályája kezdetén szakterületéül választott, a bútorművesség volt - értve ezen, a különböző tárgytípusok változásán, módosulásán, a nagynevű, jeles mesterek munkásságán túl a belső terek művészi igényű kialakítását, annak feltárását, számbavételét is. Ez a kiindulópont, s az egykori hazai enteriőrök fennmaradt tárgyi emlékeinek számbavétele fordította figyelmét a textilművészet egy sajátos válfaja, a régi keleti szőnyegek felé. Az érdeklődés - fölényes szakértelemmel párosulva - kivételes vonzalommá mélyült. Publikációi komoly nemzetközi figyelmet keltettek. Rangos külföldi intézmények - múzeumok, egyetemi tanszékek, tudományos intézetek -vezetői Isztambultól Londonig, Rómától New Yorkig és Los Angeles-ig, gyakran és szívesen hívták és kérték fel előadások, szemináriumok megtartására, sokágú ismereteinek átadására. S ő nem sajnálta az időt és az energiát, ha tehette, elfogadta e kitüntető meghívásokat, elsősorban azért, hogy a hazai múzeumok anyagát bemutassa, s a szakma tudós művelőivel megismertesse. Ha nem e szomorú esemény késztetne a tartalmas életpálya szükségképpen hézagos, töredékes áttekintésére - jó három héttel az isztambuli szállodaszobában bekövetkezett váratlan, hirtelen haláleset után -, szólnunk kellene egyéb munkáiról is. Azokról a rendhagyó feladatokról, melyek nem a múzeumok falain belül zajlottak, ám az avatott muzeológus felkészültsége, rátermettsége nélkül nem valósulhattak volna meg. Főként a különböző nagyhírű műemléképületek termeinek, teremsorainak történelmi rekonstrukciói tartoznak ide; egyebek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kutatókönyvtára a régi Zeneakadémia épületében, vagy a köztársasági elnöki rezidencia reprezentatív termeinek kialakítása, berendezése a budai Sándor palotában. Ez utóbbi munka elismeréseként Batári Ferenc művészettörténész a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át 2002. augusztus 20-án. Végül, hadd búcsúzzunk most, a kollégák nevében, s immár nagyon 'személyesen' Tőled, Feri! Köszönjük a több mint négy évtizeden át folyamatosan adott példát, a tehetség, az állhatatosság és a hűség példáját. Törekedni fogunk arra, hogy követni tudjuk! Szilágyi András 313
