Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

_ m JÍÚZEUMI HÍRLEVÉL J© 2005. szeptember 19-én, hétfőn nagyszá­mú vendég jelenlétében került sor az ünnepélyes átadásra. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a múzeumi szakma, az öntödék szakemberei és a kerület lakosai is. A résztvevőket Lengyelné Kiss Katalin múze­umigazgató és Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet OMM főigazgató köszöntötte. Avatóbeszédet Ács Tamás, a NKÖM helyettes gazdasági államtitkára mondott, majd Beszédes Rita asszonnyal, a kerületi főépítésszel együtt lefűrészelte a képletesen felszerelt lakatot az új kerítés kapujáról, ill. átvágta a szalagot az új felvonó ajtajánál.A múzeum munkatársai örömmel mutatták be a vendégeknek az újdonságokat, majd a támogatók és a segítők emléklapot és ajándékkönyvet vehettek át a múzeum igazgatójától. A kellemes időtöltésről a Kiss Zenede iijúsági fúvószenekara gondoskodott. A bográcsban finom korhelyleves Totyogott, melynek minőségéről a résztvevők elismerően nyilatkoztak a szakácsnak, dr. Lengyel Károly kohómérnöknek. Még egy meglepetés is fokozta az örömteli délután hangulatát. A Kandeláber szakemberei két szép öntöttvasból öntött kültéri paddal ajándékozták meg a múzeumot. Az avatóünnepség jellemzője dr. Vásárhelyi Tamás, a Természettudományi Múzeum főigazga­tó-helyettes vendégkönyvi beírása szerint, „...szép, emberi és emelkedett megnyitó volt!" Hajnalné Simonyi Eszter Nemzetközi kapcsolatok Southworth & Hawes kiállítás New Yorkban 2005 szeptember elején látható volt még New York-ban a Young America, The Daguerreotypes of Southworth & Hawes c. kiállítás, amely a George Eastman House és az International Center of Photo­graphy közös munkáj ával j ött létre. A bostoni Albert Sands Southworth és Josiah Johnson Hawes által 1843-ban alapított és 1863-ig közösen működtetett dagerrotíp-műterem munkáiból mutat be mintegy 150 különleges példányt. A Southworth & Hawes műterem a dagerro­­típia-készítésben a világ élvonalában járt, munkáját a legmagasabb művészi és technikai színvonalon művelte. Munkáik között többségben vannak az ún. egészlemezes dagerrotípiák, amik itthon ritkaság számba mennek. Dagerrotípiáik kitűnő állapotban maradtak fenn, és így mással nem helyettesíthető képi forrását adják koruknak. Képeik egyrészt a meg­örökített kortársak hiteles arcképeként jelentenek forrást, másrészt dagerrotípiáikon olyan tematikák is megjelennek, amelyek a mi gyűjteményünkből, de a magyar fotótörténetből is hiányoznak: a szer­zők megörökítették városuk képét, a kikötőben álló hajókat, iskolai órán ülő osztályokat, éterrel végzett műtétet is. Magyar szempontból feledhetetlen, hogy az amerikai úton járó Kossuth Lajos és kíséretében Pulszky Ferenc több felvételt is készíttetett műtermükben 1852- ben. Ezen felvételek egyike, mely Kossuthot és Pulsz­­kyt közösen ábrázolja, a kiállításon is látható volt. A kiállítás megvilágítása elképesztően töké­letes volt: a dagerrotípiák általában csak nagy nehé­zségekkel állíthatók ki, és előttük a nézők még így is különböző tornagyakorlatokat végeznek, hogy olyan szöget találjanak, ahonnan többé-kevésbé jól látják a képet; itt ragyogtak a képek, és minden hajlongás, dülöngélés nélkül csodálatosan láthatóak voltak. A kiállítás bemutatta azokat a különleges sztereo nézőket is, amelyekkel Southworth & Hawes nagyméretű sztereo lemezei a térbeliség élményét is nyújtó képként nézhetővé válnak. A dagerrotípiákkal egy időben még egy kiál­lítás látható volt az International Center of Photogra­phy termeiben: A fénykép és az emlékezés címmel, ahol szintén bemutattak egy-két fotótechnikai cse­megét, például egy hajpántban elhelyezett kb. 1x0,8 cm-es dagerrotípiát. Arra is volt még lehetőségem, hogy a Met­ropolitan Múzeumban a Gilman Gyűjtemény fotó­különlegességeit megnézzem. Az utazáshoz a re­pülőjegyet a Magyar Nemzeti Múzeum biztosította, a szállásra az ICOM Magyar Nemzeti Bizottságától pályázati úton nyertem el a szükséges összeget. L. Baji Etelka, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár Közhasznú információk Személyi hírek 2005. szeptember 1-jétől új ügyvezető: Révész T. Mihály irányítja a Grassalkovich-kastélyt működtető Gödöllői Királyi Kastély Kht.-t, miután a korábbi igazgató megbízatása lejárt. 310

Next

/
Thumbnails
Contents