Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2005-07-01 / 7-8. szám

m^TúzEUMi Hírlevél m viszont hitelesen lehetett restaurálni, ott a 250 éves hársfasor megmaradt. Eleink többször 3-4 növénnyel készítettek igényes kerteket, a fajták választásában az éghajlat és a talaj volt meghatározó. A lovaglóútvonalak mentén a növények tájékozódásul szolgáltak, a kert nemcsak dekorációs, hanem használati és reprezentáci­ós célokat is szolgált. Vannak, ahol egész tájak hatalmas tavakkal tartoztak a kompozícióba; fennmaradtak igazi és mű várromok, napórák, műbarlangok, Szenthárom­ság-szobrok, török építmények, babaházak is. A kerte­ket mindig az épületekkel együtt jó védeni. - mondta el Örsi Károly, miközben azokról a szépen felújított műemlék együttesekről vetített, amelyekre méltán le­hetünk büszkék, és ma is életünket szolgálják. Mivel Nádasdy Ferenc elnök úr külföldön tar­tózkodott, Örsi urat - aki a Nádasdy Alapítvány egyik alapítója is - kérte meg, hogy beszéljen a nádasdia­­dányi Nádasdy Akadémia programjairól. Ezekről és célkitűzéseikről részletesen olvashat az érdeklődő az Interneten. Károlyi György, a fehérvárcsurgói Károlyi József Alapítvány elnöke következett, a kastély kulturális tevé­kenységét ismertette. Ez a gazdag turisztikai kínálatot nyújtó terület része a Kulturális Találkozó Központok Európai Hálózatának. (Magyarországon rajtuk kívül csak a komáromi Monostori erőd tartozik újabban a szervezetbe.) Az emberek, gondolatok, álláspontok találkoztatása a céljuk, választott témakörük, amely meghatározza tevékenységük tartalmát, Magyarország európai felzárkóztatása. Szálloda, étterem, olvasóterem, kápolna működik a felújított épületrészekben, a dísz­udvar és a park szabadtéri koncertek, programok (pl.: dísznövény- és kertészeti kiállítás) helyszíne. Nem­zetközi konferenciákat, diáktalálkozókat, kiállításokat szerveznek, havonta gyermekprogramokat tartanak. Dr. Virág Zsolt, a Magyar kastélylexikon szer­zője arról a nagyszerű kiadványról beszélt, amelynek hamarosan - Pest, Fejér, Bács-Kiskun, Komárom és Vas megye mellett - a Csongrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye műemlékeit tartalmazó 6-7. kötete is megjelenik. A hiányt pótló, átfogó műemléki topo­gráfia felkutatja a már elpusztult kúriákat, kastélyokat is, leírást közöl a települések történetéről, turisztikai látványosságairól és az egyes épületekről, képet is mellékelve. Az eddig feltárt 7 megyében 1943 mű­emléket számláltak, amelyek közül még 1600 áll. Kiemelt vendégünk az 1993-ban alapított Kastélyok, Kúriák Egyesület volt, Szebényi Lászlóné, az egyesület elnöke a civil szervezetek jelentőségét emelte ki a műemlékek védelmében, a társadalmi tu­dat formálásában. Tagjaik sorában régi és új tulajdo­nosokat, műemléki szakembereket vagy csak a téma iránt elkötelezett embereket tartanak nyilván. Céljaik között szerepel a kulturális turizmus fejlesztésének érdekében támogatni, koordinálni a műemlékvédel­mi tevékenységet, felkutatni az anyagi lehetőségeket, a hasznosítás módjait, ehhez partnereket keresni, a már helyreállított épületeket népszerűsíteni, bevonni az európai hálózatokba. Minden évben itt voltak a találkozókon, mert fontosnak tartják egymás mun­kájának megismerését, a gondolatok cseréjét. Befejezésül Rózsa Gábor, a szentesi Koszta József Múzeum Péter Pál Polgárházának mérnök-muzeoló­gusa nyújtott képes ízelítőt annak történetéről, hogyan szervezték múzeummá a polgárház régi tárgyait. A belvárosi klasszicizáló épületben dolgozószobát - az 1920-as évekből származó orvosi rendelővel, kórházi orvostörténeti gyűjteménnyel -, ebédlőszalont, háló­szobákat, fürdőszobát láthatunk teljes bútorzattal és tárgykultúrával. A gazdag anyag egyéb állandó és idő­szaki kiállításokkal egészül ki az udvartól a pincéig. Este gasztronómiai kalandozásra hívtuk ven­dégeinket: egri bió borokat és a Csabai Kolbászklub jóvoltából csabai kolbászkülönlegességeket kóstol­tunk a pincében. A harmadik napon kirándulást tettünk Oros­házára, a próza- és drámaíró szülőházában berende­zett Darvas József Emlékházba. Az épületet a felújítás tervezője, Sisa Béla mutatta be, majd rövid időre megálltunk Gyopárosfürdőn, hogy megcsodáljuk az elkészült gyógyfürdőt. A következő állomás Nagymá­­gocs volt, az eklektikus-neobarokk stílusban épült Károlyi-kastélyt (ma idősek otthona) és arborétum­szerű gyönyörű parkját láthattuk. Derekegyháza is a Károlyi család révén vált uradalmi központtá, ked­venc nyaralóhelyük volt a barokk-copf stílusú kas­tély. Jelenleg elme-szociális otthonnak használják, így sajnos belülről nem látogatható. Mindkét kastélyról Széphegyi László, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szegedi régiójának vezetője tartott ismertetőt. Szentesen melegszívű vendégfogadásban ré­szesültünk, citeramuzsikával, étellel, itallal. A neveze­tességek közül megtekintettük a Péter Pál Polgárház mellett a barokk, klasszicizáló Szent Anna római katolikus templomot, a századforduló fotótörténeti bemutatóhelyét, Fridrich János fényirdáját és a Koszta József Múzeum gazdag régészeti, néprajzi és képző­­művészeti gyűjteményét, benne a névadó, egyéni hangú alföldi festőművész képeivel. Jövőre is lesz találkozó, legyen Ön is a ven­dégünk! Mészáros Zsuzsanna 235

Next

/
Thumbnails
Contents