Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2005-07-01 / 7-8. szám

tmi^TúzEUMi Hírlevél m

sával, amelyet többféle célból alkalmazhattak. így bajmegelőzésre, védekezésre az ártó hatalmak ellen, állat- és emberrontásra, de használták tisztító és gyógyító célból is.

Amerika felfedezése után a dohány igen gyorsan meghódította a világot. Az 1560-as évekre már szinte egész Európában ismert, az 1600-as években pedig a Balkánon, Távol-Keleten és Afrikában is. A dohány európai elterjesztésében nagy szerepet játszott az angol Sir Walter Raleigh és Franciaország portugál nagykövete, Jean Nicot. Ez utóbbi emlékére kapta az új növény Linné, a nagy természettudós besorolása szerint a Nicotiana Tabacum elnevezést.

A dohányt először kolostorkertekben termesztették, mint gyógynövényt. A korabeli orvostudományban igen nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, különböző betegségek gyógyítására ajánlották. Különösen a nagy pestis- és kolerajárványok idején tartották rendkívül hasznosnak a dohány szívását, mivel megakadályozza a betegség további terjedését.

A dohányzási szokások elterjedésében és változásában nagy szerepet játszottak a háborúk. A pipázás szokása a harmincéves háború idején (1618-48) terjedt el Európában. A pipák a legkülönbözőbb anyagokból készülhettek, így gyökérből, porcelánból, cserépből, bambuszból, de a legszebbeket tajtékkőből faragták. Mivel a tajtékkövet könnyen lehetett megmunkálni, ezért a legváltozatosabb jeleneteket, történelmi személyiségek arcképeit faragták ki azokon.

Hazánkban Debrecen városa vált híressé cseréppipa készítéséről. Virágkorát a 18-19. században élte, amikor is több mint harminc fajta pipát készítettek a fazekasok. Szárát meggyfa vagy kökényfa ágából faragták, a szopókát „csutorát" csontból, szaruból esztergálták.

A pipázás legfőbb jó tulajdonságának tartották, hogy feledteti az idő múlását, és összetartja a társaságot, elmélyíti a barátságot.

„A pipa szereti a jó barátságot,

Pipások közt mutat vidám nyájasságot,

Kedves beszédekkel folytat múlatságot,

Neveli, tiszteli a hív pajtásságot."

A szivarozás szokása a napóleoni háborúk idején, a 18. század végén jött divatba Európában, hazánkban azonban csak az 1840-es évektől. A szivarozás elteljedésével új dohányfajtákat honosítottak meg és nemesítettek hazánkban, mint pl. a hevesi, a muskotály, a debreceni-tiszai-szegedi, a szabolcsi rózsa, a szulóki fajtákat és a feldolgozásra is nagyobb gondot fordítottak.

A cigarettázás szokása az 1820-as években terjedt el Európában a krími háború idején, az Újvilágban pedig az amerikai polgárháború révén. Az amerikai indiánok már korábban is ismerték a cigarettát, ők a dohányt kukoricalevélbe csavarva szívták, ezt helyettesítették a spanyol katonák vékony papírral. Az 1900-as évektől a gyorsan szaporodó cigarettagyárak elárasztották a világot termékeikkel. A könnyebb rágyújtást tette lehetővé a kénes gyufa megjelenése. Az I. és a II. világháború meghozta a cigaretta teljes diadalát, ez lett a barátság és a férfias bajtársiasság szimbóluma.

A dohányzás kultúrtörténetéhez szorosan hozzátartoztak azok a dohányzási módok és eszközök, amelyek az elmúlt évszázadok alatt kialakultak, tökéletesedtek és maradtak fenn, vagy pedig teljesen elfelejtődtek. Az utóbbihoz tartozott pl. a tubákos vagy burnótos szelence, amelyben a porrá tört dohányt tartották, amit orrba szippantottak és ez erős tüsszentésre ingerelte a tubákost. Az eredetileg orvosságnak szánt tubák divatcikké vált és a dohányport szebbnél szebb szelencékben tartották. Használatuk virágkora a 17. századtól a 19. század közepéig tartott. Ugyancsak divatja múlttá vált a dózni használata. Ebben tárolták a vékony csíkokra vágott dohányt és cigarettapapírt, így mindenki maga sodorhatta meg a cigarettáját.

Olyan szavak, fogalmak is eltűnnek a mindennapi használatból, mint pl. a szűzdohány (finán224