Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2005-05-01 / 5. szám

m^úzEUMi Hírlevél m tudó készüléket szeretett volna vásárolni. A hallgatók igényeit csak úgy tudták biztosítani, hogy nemcsak hazai, hanem számos európai gyártó is megjelent a hazai kereskedelemben. A készülékgyártás már az induláskor megkezdődött Magyarországon. A Csongrád megyei Szentes város melletti Derekegyházon lakik Kovács László, aki hallgatva lelkiismeretére, nem hagyta elkallódni múltunk dicső darabjait, összeszedte és megőrizte az utókor számá­ra. A gyűjtemény 32 darabját a 2005. február 19-én Zsuzsanna napján kezdődő időszakos kiállításon bemutatták a szentesi Koszta József Múzeumban. A válogatásba a harmincas, a negyvenes, és az ötve­nes évek néhány jellemző darabjai kerültek. A teljes gyűjtemény több mint ötszáz darabból áll. A kiál­lító ttakat nyitja a húszas évek végéről származó jó állapotú detektoros készülék, amely magas antenna használata mellett megszólaltatható lenne, a látogató ízelítőt kapna ama kor rádiózásából. A legkorábbi csöves készülék 1934-ből, a tranzisztoros rádiók közül a legrégibb 1961 -bői származik. A készülékek mindegyike megszólaltatható állapotú. A kiállított rádiókat az akkor Magyarországon gyártottak és kaphatók közül választottuk ki. Van közöttük Orion, Standard, Telefunken, Philips, EKA Terta, Telefongyári, BRG, és Videoton is. A kiállítást megnyitóján megjelent tekinté­lyes létszámú közönség közül néhányan csodálkoz­va ismerték fel a nagyszüleiknél gyermekkorukban látott rádiók típusait. A kiállítás üde színfoltja tör­ténelmünknek, egyúttal azt is bizonyítja, hogy kár lenne ennek e gyűjteménynek a darabjait az enyészet prédájának dobni. Nagy Lajos mérnöktanár GÖDÖLLŐ - Városi Múzeum Újraszőtt gobelin 2005. február 26-án a Képzőművészeti technikák a gödöllői művésztelepen című előadássorozat keretében adta át Mátéjy Györk a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátorművésze Nagy Sándor Rózsa és Lepke című gobelinterve alapján készített kárpitját, amelyet ajándékként készített a Gödöllői Városi Múzeum részére. 2001-ben a gödöllői művésztelep megalaku­lásának 100. évfordulójára készülve került elő igen rossz állapotban a Nagy Sándor-ház tulajdonában lévő gobelinterv, Geller Katalin, Prékopa Ágnes és Oriné Nagy Cecília kutatómunkájának köszönhetően. A go­belintervet Nemes Takách László restaurátorművész 165 T

Next

/
Thumbnails
Contents