Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
m JTúzeumi Hírlevél j© In memoriam... Kretzoi Miklós (1907-2005) 2005. március 13.-án, életének 99. évében elhunyt dr. Kretzoi Miklós geológus, paleontológus, a földtudományok doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, Széchenyi díjas tudományos kutató, a Magyar Nemzeti Múzeum Természettudományi Múzeuma Föld-és Ásványtárának vezetője, majd a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, tudományos tanácsadója, később a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Állattani és Embertani Tanszékének vezetője. Nevéhez fűződik a rudabányai ősi emberszabású leletek feltárása és közzététele, számos világhírű őslénytani lelőhely kutatása, régészeti lelőhely csontanyagának feldolgozása. Geológusok, paleontológusok, régészek nemzedékeit tanította. így szól a nehezen kikínlódott, steril sajtóközlemény. Miklós bácsi bizonyára némi morgással venné tudomásul. „Méghogy Dr.! Óvodába is jártam”, mondaná. Címeit mindig is szemérmes szerénységgel viselte, magas hivatali pozícióit adminisztratív nyűgnek tekintette. Több szaktudományban is maradandót alkotott, munkáit sok-sok generáción keresztül fogják haszonnal forgatni, idézni az őslénytan, a földtudományok, a régészet területén. Mi, akik abban a különleges szerencsében részesültünk, hogy tanárként, mentorként, jó barátként magunk mellett tudhattuk őt életünk hosszabb-rövidebb szakaszában, elsősorban nem erre fogunk emlékezni. Miklós bácsi szinte gyermeki érdeklődéssel figyelte a világot, sziporkázó intellektussal fecsegett, vitatkozott és tárgyalt, kiapadhatatlan humorral és szeretettel, mindig és mindenkivel. 99 év - mesebeli kor. Visszanézve, valahogy Miklós bácsi maga is egy mesebeli figurának tűnik. Akinek mindig van ideje rád (is), mindig van jó tanácsa, megjegyzése az életed bármilyen kanyaréban és nehézségében, minden cikkedhez, szösszenetedhez van alkotó, jobbító megjegyzése, akármiről írtad is. Kezdve azzal: „a cikket elsősorban magadnak írod... „. Az igényesség, a sokadik olvasatban is javító kéz és szem sokunk munkáját tette pontosabbá, jobbá. „Legjobb barátod a lektor", mondta, majd a sokadik korrektúrát is teleírta apró betűs megjegyzéseivel. Legszigorúbb bírája - ennek szellemében logikusan - a saját munkájának volt. Aki kéziratot, végleges, nyomdába adható imprimatúrát akart belőle kipréselni, ezt maga is tapasztalhatta. Az utolsó részletig, mívesen kidolgozva, törekedve a tökéletesre. Ugyanakkor nagyvonalú eleganciával tette túl magát mások botlásain, pontatlanságain. Személyes kapcsolatunk is olyan témával indult, amelyben a kezdő kutatók világmegváltó szándékával és türelmetlenségével, magyarázatot kértünk tőle a szakirodalomban tapasztalható pongyolaságok, spanyolviasz-felfedezések és érdekes csend terén: miért van az, hogy minden lelet az „első" és a „legfontosabb”?? Enciklopédikus tudású ember volt, talán az utolsók közül, aki rendkívül széles ismereteit a legegyszerűbb gyakorlati problémák megoldásába is belevitte. A sarokból hirtelen előhúzott koponyán mutatta be fogszabályozás előtt álló lányomnak a rendellenes fog-állás módozatait és a lehetséges terápiát. Minden jelenség mögött a magyarázó okot kereste, tanította: miért olyan a vakond karcsontja, amilyen és hogyan ismerem fel ennek alapján pillanatok alatt a nagy halom apró csontban? Hogyan válthatók a száraz statisztikai adatok élő történetté - akár a klímaváltozások jelzőjeként, akár az ősembernek a telepen töltött idejét, elfogyasztott húsadagját illetően? Mit evett és mit hordott? Életútját a közelmúltban volt alkalmunk összefoglalni, a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílt Rudabánya-kiállítás kapcsán. Ezt a kiállítást elsősorban a világhírű őslénytani lelőhelyet közlő monográfia megjelenésének alkalmából rendeztük, ami a magyar tudomány régi adóssága volt. A kiállítást személyesen már nem tudta megnézni, de a rendezésben, a szakmailag pontos tudományos szövegek és illusztrációk elkészítésében végig partnerként működött közre (The Fossil Hominoids of Rudabánya (Northeastern Hungary) and Early Hominisation). Életútját összefoglaltuk a Rudabánya kiállítás vezetőjében, (www.ace.hu/rudi) Szakirodalmi munkásságáról nyilván számos szaktudomány fog értékelő beszámolót közölni. Az ősrégészet szempontjából elsődlegesen fontos, iskolateremtő munkái a jégkori terresztrikus kronológiai beosztás alapjául szolgáló gerinces paleontológiái feldolgozások, a klímatörténeti rekonstrukcióhoz kidolgozott „pocokhőmérő”, az érdi ősember-telep állatcsont-anyagának iskolateremtő archeozoológiai feldolgozása és végül, de nem utolsó sorban, az akadémiai díjjal kitüntetett Vértesszőlős-monográfia, amelyet T. Dobosi Violával közösen szerkesztett és írt, további szerzőtársakkal együtt. Könyveiben, munkáiban és szívünkben örökké él, és tovább tanít bennünket. Tbk 134
