Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
(^ÍTúzeumi Hírlevél tunk számítógépünkön keresztül. Miért éppen az Ön tanulmánya ne jusson el ahhoz a kollégájához, aki szeretné az elért kutatási eredményeit megismerni? Legyen Ön is együttműködő partnerünk, küldjön tanulmányokat a Digitális Néprajzi Archívum számára! További információ és elérhetőség: www. skanzen.hu, sznm@sznm.hu T. dr. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes (ibo@sznm.hu) Bazsó Gábor informatikus (bgabor@sznm.hu) Tudományos tevékenység ÚJ KIADVÁNYOK Lengyel András: A „másik" Móra Kiad.: Móra Ferenc Múzeum, Szeged 2005. Eddig ismeretlen oldaláról mutatja be a nagy írót Lengyel András, a Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténésze. A napokban megjelent kötetben olvashatunk többek között a szabadkőműves, a modern médiaszemélyiség, a szerelmes és a beteg Móra Ferencről is. A friss kiadvány egyik legizgalmasabb fejezete Móra utolsó szerelméről szól. Az író-múzeumigazgató 1932 nyarán Balatonföldváron nyaralt. Célja az Aranykoporsó című regényének megírása volt. Ekkor ismerkedett meg a nála két évtizeddel fiatalabb Kalmár Ilonánal. A szerelmi történet annak köszönhetően rekonstruálható, hogy a múzsa 1986-ban bekövetkezett halála után Móra Ferenc hozzá írott levelei, versei a szegedi múzeumba kerültek. A dokumentumokból - amint Lengyel András fogalmaz - kiderül, a „versek ívek a játéktól, a fürdőhelyen szokásos flörtöléstől, a beteljesedett szexualitáson át, egészen a kapcsolat révén kibontakozó s az egész személyiséget megérintő egzisztenciális élményig terjed. Az ívnek ez a teljessége adja e szerelem jelentőségét Móra életében; teszi többé unaloműző, időmulató románcnál.” Móra betegségéről és az azt övező társadalmi környezetről is érdekes adalékokkal szolgál a könyv. A régész-író állapota 1933 nyarán súlyosbodott, sárgaságot kapott. Ez már a hasnyálmirigy-rák következménye volt, de erről még sem ő, sem orvosai nem tudtak. A Dél-Magyarország adott hírt először Móra romló egészségéről. A nyilvánosság innen tudta meg, a múzeumigazgató sárgaságban szenved. Néhány nappal később meg is műtötték - epekő gyanújával. A műtét során kiderült, nagyobb a baj, minderről azonban Mórát nem tájékoztatták, sőt Lengyel András szerint „beindult a nyilvános félrevezetés”. Az is ismeretes, a beteg még egy másik emberből származó epekövet is kapott sajátja gyanánt. Az orvosokon kívül mindenki úgy gondolta, Móra Ferenc epebeteg, s emiatt kapta a sárgaságot. Ebben a hiszemben élt a híres nyomdász Kner Imre is, aki egy úgynevezett privatdruck-kal, vagyis magánnyomattal lepte meg kedves ismerősét. A néhány példányban megjelent könyvecske borítójának szövege: „Sárgaságról való Orvosság Móra Ferentznek.” Sokak számára minden bizonnyal a szabadkőműves Móráról írott részek lesznek a legmérvadóbbak. Ez a tanulmány ugyanis túlmutat a személyiségrajzon és magáról a szabadkőműves gondolkodásról, a szimbólumaik és fogalmaik hátteréről ad eligazítást. Lengyel András - Móra szerepe kapcsán - igyekszik feltérképezni, hogy a szabadkőművesek miként azonosítják egymást, miként igazolódnak egymás előtt. Füle Péter: Színház az egész...! Kiad.: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. Bp. 2005. Ez a könyv a színházról, színházi fogalmakról, azokról a régi színészekről, színházi emberekről szól, akik megteremtették a hazai színjátszást; és az utánuk következőkről, akik továbbadták tudásukat, tapasztalatukat, sugárzó önmagukat. Színházat csináltak, akár az életük árán is. Némelyek túlélték, mások belehaltak, de nap mint nap mindegyikük árnyéka ott lebeg az elsötétülő nézőtér felett. Aki kezébe veszi ezt a könyvet, lapozgatja, nézegeti - „ne röstellje bevallani, hogy ez az a bölcső, amelyben a mai színházat ringatták. Körülnézve úgy tűnik, minden más, de amikor a nézőtér elcsendesedik és a rivalda szélén beszélni kezd valaki, és York napsütése rosszkedvűnk telét tündöklő nyárrá változtatja... - akkor rájövünk, hogy a felállás évszázadok, sőt évezredek óta ugyanaz: egy kéz hozzáér a dominóhoz és a táj - a »tornaterem« - rövid időn belül romhalmazzá válik. A hős pedig fáradt mosolylyal, kiterítve a lábunk előtt hever. Csak az életben kerülhetünk ilyen kendőzetlenül közel valamihez illetve valakihez. Ezért ölelhetjük szívünkhöz e könyvben szereplő régi színészeket, s ezért olyan szépek és esendőek itt körülöttünk e maiak.” Lapozgatva e könyvet, mintha megfoghatóvá válna az idő. Ismeretlen emberek törtetnek, töreksze-120
