Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-03-01 / 3. szám
m^íúzEUMi JííVLiMtim kamra. A hely jó, s azt gondoljuk teljes egyetértésben a kollégáimmal, hogy ezt a Tanulmánytárat itt, ebben az épületben kell kialakítani. Benyújtottuk a tárcához (NKÖM) a beruházási tervet, s ha az idén el tudjuk kezdeni, akkor jövő tavasszal megnyitjuk a múzeum említett két szintjét, ahová válogatott, meghatározott tárgyakat helyezünk el és mutatunk be, nem kiállítási, hanem raktári térben, továbbá ehhez a gyűjtemények feldolgozásával még a háttérben lévő tárgyakat is megismerhetővé, kutathatóvá kívánjuk tenni. Amit még nagyon fontosnak tartok megjegyezni, az szintén összefügg a szűkebb környékünkkel. Itt „ülünk" a Budapesti Műszaki Egyetem szomszédságában, és ebből adódik az egyébként nem túl újszerű felfedezés: az egyetemistákkal való kapcsolatfelvétel. A tervünk azonban nem csak ennyi, azt szeretnénk, hogy a Műszaki Múzeum az egyetemi oktatás tárgyi háttere legyen. Ezen kívül pedig egy múzeumpedagógiai programot is kidolgozunk az általános és középiskolások számára, s az említett átalakítás során egy gyerekfoglalkoztatót, gyereksarkot szeretnénk berendezni, hogy a fiatalabb generációt is be tudjuk csalogatni az épületbe. Ehhez szeretnék olyan bemutató eszközöket szerezni, amelyek az ún. gyerek Science Center-ekben találhatóak, de természetesen nem kis Csodák Palotájára gondolok! A lényeg egy, hogy „beszoktassuk" a látogatókat a házba. > M. E .Tíz évvel ezelőtt ez a világ vége volt... most körbe vagytok építve cégekkel. Őket nem lehet megmozgatni? > K. Sz. E.: Szeretnénk a szponzorálásba bevonni tőkeerős cégeket, viszont a támogatás szempontjából nem igazán nyerő, ha az ember „csak” egy raktár felújításba szeretne belefogni. Nekünk most olyan támogató kellene, aki még abban is segít, hogy ezt az épületet kívül-belül megújíthassuk. A program elkészült. > M. E. Nagyon tetszik a programodban, hogy nem akartok mindenáron ebből az épületből menekülni. > K. Sz. E. Nézd, kényszerhelyzetben vagyunk. Én is beleírtam az igazgatói pályázatomba, hogy „valahol kiállítóhelyet kell találni..." De nem tudom, hogy például egy belvárosi kiállítótermet ki szeretne nekünk megfinanszírozni? Én abban is gondolkodom, hogy egy régi gyárépületben - akár alkalmanként -, valami múzeumi happening-félét mutassunk be, bármit, csak hogy a figyelmet magunkra irányíthassuk. Katasztrofálisnak tartom - s ez a mondanivalóm lényege -, hogy most, amikor már a művészeti múzeumok (ugyanez vonatkozik pl. a természettudományokra, a néprajzra is) komoly sikereket tudnak maguk mögött -, még most sem jött el az idő, hogy az abszolút mostohagyerek műszaki muzeológia is kapjon támogatást és figyelmet! A prioritások sorrendjét úgy kellene a szakmának is felállítania, hogy mi az utolsó helyről előbbre kerüljünk. Annál is inkább, mert van programunk, a munkatársaim kezdenek bízni abban, hogy ki fogunk ebből a kátyúból kerülni. Természetesen alapvető a kulturális tárca támogatása, de azt a lassan virágba szökkenő reményt, hogy a kollégáim is higgyenek abban, nincsenek ide, a Kaposvár utcába bezárva, a vezetés mellett a szakmának is meg kellene értenie. Hogy a mostohagyerekségnek véget kell vetni. A programunk lehetővé teszi, hogy a látogatók - és különösen a fiatalok - visszataláljanak ide, hozzáférjenek a gyűjteményekhez, és nem csak digitális módon, mert az kevés. Naiv vagyok, ha azt kérem, hogy ne csak más, hanem végre mi is kapjunk prioritást! Nem azt kellene tenni, hogy a huszonnyolcadik - egyébként nagyon jó - programot támogassák újfent, hanem azt az elsőt, amit a munkatársaimmal együtt most letettünk az asztalra. A meglévő szakemberekben, akiket felkértem, hogy maradjanak, remény kezd ébredni, hogy van kitörési lehetőségük. Az újak - akik eleve azzal a bizalommal jöttek ide, hogy ez egy jó múzeum lehet, és érdemes ezért dolgozni - elvárják, s én is elvárnám a saját szakmámtól, a muzeológia minden ágától, hogy vegyék tudomásul, van itt egy nagyszerű múzeum, aminek esélyt kell adni. Egy kis megértést kérek a többi intézmény vezetőjétől! Nagyon fontos lenne, hogy a mai és a jövendő műszaki szakemberek megismerjék a tényleges tárgyak, műszerek, gépek működését, mert bármit terveznek számítógépen, soha nem lesz meg az az empirikus élményük, hogy az valójában működik! (Ezt egyébként nem én találtam ki, hanem egy idősebb és nagyon tapasztalt mérnöktől hallottam.) Többek között erre is szolgálhatna ez az intézmény. > M. E. Nekem van egy gyanúm, érzésem, amióta történelem szakosként- régészként létezem. A tudomány mára borzasztóan specializálódott. Nekem a Műszaki Múzeummal mindig az volt a problémám, hogy ez egy massza. Műszaki tárgyak parttalan halmaza. Például az Öntödei Múzeum, a Textilmúzeum, a Duna Múzeum azért használható fel a kutatómunka, az archaeometria, a gyakorlati tapasztalat terén, mert van egy szigorúan vett specializációja, pontosan körülhatárolt szakmai, technikatörténeti háttere. Azt a kívülálló is jobban fel tudja fogni. Valamiféle szakmaifebsztást a raktári átrendezés ürügyén meg kellene tenni, mert a távcsőtől a mosógépen át a kis műszerekig tartó halmazzal az ember se látogatóként, se kutatóként nem tud mit kezdeni. 93